Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-493

82 Í93. országos ülés Í9üí október 15-én, szombaton. Olay Lajos: Én azt hiszem, hogy a ház gyakorlata az, hogy ha közbeszólások tétetnek általános alakban, az elnök ur azokat rendszerint nem is szokta figyelembe venni, ha tartalmuk komoly és nem sértő. Az elnök ur azonban engem háromszor utasított rendre (Felkiáltások a jobboldalon: Jól tette! Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon, Elnök csenget.) egy a házszabályokban és a gyakorlat által megengedett jogos, a tisztességet és senki személyét nem sértő közbeszólásért. (Mozgás jobbfelöl.) Engedelmet kérek, én tisztelem az elnöki méltóságot és épen annak érdekében szólaltam fel, de ha igy viselkedik, akkor én is hozzájárulok Gabányi barátom közbeszólásához, akkor igaza van. (Zajos helyeslés a szélsobáloldalon. Mozgás jobb felől.) Elnök: Azt vagyok kénytelen megállapítani, hogy a képviselő ur most ismét a házszabályokkal ellenkezően járt el és házszabálysértést követett el, mert az elnöki kijelentésekkel és az elnöki figyelmeztetésekkel szemben a házszabályok 222. §-a értelmében a képviselőknek hozzászólási joguk nincs. Én a képviselő urat figyelmeztettem . . . Olay Lajos: Eendreutasitott! Elnök: Bocsánatot kérek, figyelmeztettem harmadízben; most sem utasítottam rendre a képviselő urat, a mikor nem engedelmeskedett, a mikor a házszabályok értelmében jogom lett volna rendreutasítani. Én ezt most azért vagyok kénytelen megállapítani, hogy a jövőre ebhez méltóztassanak alkalmazkodni és nehogy ezen esetből bárki is magának a jövőben jogot alkothasson, (Közbeszólások, zaj a szélsobáloldalon.) Figyelmeztetem a képviselő urakat, hogy az elnökkel szemben méltóztassanak megtartani a kötelességszerű tiszteletet! Apponyi Albert gróf képviselő ur kért szót. Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Részint személyes kérdésben, részint félremagyarázott szavaim értelmének helyreigazítása czinién kérek szót. Az egyik, a személyes kérdés nem nagy fontosságú dolog, de mégsem szeretném, hogy észrevétel nélkül hangozzék el a t. miniszterelnök urnak az a kitétele, a midőn a lefolyt nyári ülésszak alatt való gyakori távollétemre hivatkozott, a mikor, a mint magát kifejezte, falusi magányomból könnyű volt rövidnek találni a parlament tanácskozásait. Legyen Bzabad pro dorno csak annyit mondanom, hogy miután az előző években szakadatlanul húztam az igát és nem a legkönnyebb helyen . . . Gr. Tisza István miniszterelnök: Nem szemrehányásképen mondtam ! (Felkiáltások a szélsobáloldalon: Hát azelőtt Tisza István soha sem volt itt! Héderváryval kezdte az üléseket látogatni! Zaj. Mozgás jobbfelöl.) Elnök: Méltóztassanak a képviselő úrra bizni a mondandókat! Gr. Apponyi Albert: ... talán nem sértettem meg képviselői kötelességemet, a mikor a következő nyáron, oly időkben, a mikor itt a tárgyalások teljesen simán folytak, mindig a háztól vagy a báz elnökétől kikért és nyert engedély mellett szabadságot élveztem. (Felkiáltások jobbfelöl: Nem szemrehányásképen mondta!) Csak azért reflektáltam erre, a mit a t. miniszterelnök ur bizonyára intencziói ellenére és — a mint épen most kifejezte — nem vádképen mondott, nehogy ebből oly impresszió támadjon, mintha nem fognám fel elég komolyan képviselői kötelességemet. A másik, sokkal lényegesebb része felszólalásomnak az, a melyben félremagyarázott szavaimat kell helyreigazitanom. Az igen tisztelt miniszterelnök ur okoskcdásából t. i. ugy vettem ki, minthogyha ő" az én okoskodásomnak azt az élt tulajdonította volna, hogy én a kormány eljárásában foglalt közjogi helytelenségekkel szemben a másik alternatívául a semmittevést állítottam volna fel, a mozdulatlanságot, a szerződés nélküli állapotnak ránk zuditását, annak eltűrését. Bocsánatot kérek, akkor az igen tisztelt miniszterelnök ur gyökeresen félreértette az én érvelésemnek egész horderejét, mert nem ez az az alternatíva; én a kormány által követett, szerintem — s ezt fenn kell tartanom, daczára a miniszterelnök ur érveléseinek — törvénytelen eljárással szemben, mint másik alternatívát, nem a semmittevést, nem a passzivitást állítottam, hanem egyszerűen azt mondottam, hogy a kormánynak szabad keze volt az 1899: XXX, t.-cz. utolsó szakasza szerint, a mely azt mondja, hogy ha bármely okból a viszonosság megsértetik, a magyar kormány és a magyar törvényhozás, felszabadulva minden obiigótól, szabadon cselekedhetik, (Ugy van! a bal- és szélsobáloldalon.) és a mely az utolsó bekezdésében azt mondja, hogy a 4. szakaszban megállapított feltételek bármelyikének meg nem tartása, tehát az uj autonóm vámtarifának léire nem jövetele is a viszonosság megsértésének következményeivel bír. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobáloldalon.) Én tehát nem egy közgazdaságilag abszurd ós el nem fogadható alternatívában, — ezt elismerem, hogy ez volna— hanem az 1899: XXX. t.-cz. utolsó szakaszában foglalt garancziák erélyes felhasználásában találtam volna azt, a mit a kormánynak tennie kellett volna. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsobáloldalon.) Elnök: Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház ! Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Sturman György jegyző: Ernszt Sándor! (Mozgás a szélsobáloldalon. Félkiáltások: Nem vagyunk negyvenen!) Ernszt Sándor: T. ház! A miniszterelnök ur épen az imént bebizonyította, hogy akkor kellett volna őt vád alá helyezni, ha a törvényt megtartotta volna. Én, nem lévén közjogász,