Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.
Ülésnapok - 1901-493
78 495. országos ülés 190h- október 15-én, szombaton. el nekem, t. barátom, tőle telhető szivósággal — törekedett, mert a magyar kormány igyekezete az volt, hogy oly szerződést hozzon létre, a mely a borvámkedvezmény kérdését teljesen kiküszöböli, a mely ezen átmeneti kedvezményt sem adja meg. Abban a tényben, hogy ezen átmeneti kedvezmény megadatott, kétségtelenül az olasz kívánságoknak bizonyos fokig való kielégítése foglaltatik, egy Olaszországgal szemben tett konczesszió érvényesül, ugy, hogy mint rendesen minden jól végződött tárgyalásnál, itt is ugy áll a dolog, hogy a magyar kormány egyáltalában nem állhat oda a triumfátor szerepében, az olasz kormány pedig egyáltalában nem érezheti megvertnek magát ezen tárgyalásokban, hanem mindkét kormány jó lelkiismerettel bona fide azt mondhatja, hogy megtett minden lehetőt az ország érdekének érvényesítésére, (Ugy van! jobb felöl.) és sikerült oly megoldást létrehozni, a mely tekintettel van a másik szerződő fél jogos érdekeire és megteszi annak azokat a konczessziókat, melyeket saját állama, saját nemzete érdekének veszélyeztetése nélkül megtehet. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondásoh a szélsőbaloldalon.) Krasznay Ferencz: Egész másról beszél! Gr. Tisza István miniszterelnök: Nagyon meglepett t. barátomnak azon kérdése: hogyha lehet kedvezményt adni, miért lehet csak most és miért nem lehet később? Sajnálattal kell azonban ebből is látnom, hogy mennyire nem találta érdemesnek a kérdés gazdasági oldalával foglalkozni. (Ellenmondások és derültség a balés a szélsöoaloldalon.) T. képviselőtársamnak tudnia kellene, hogy a filloxera által devasztált szőlők helyreállítása és a devasztált hegyi szőlők által bortermelésünkben okozott űrnek a homoki borkultúra által való pótlása mily rohamos méretekben történt az utolsó esztendő alatt; tudnia kellene, hogy ma még nagyon sok oly szőlőterület van, mely a legutóbbi időben ültettetvén be, ma még nem bir teljes termőképességgé], hogy tehát a hazai bortermelés a következő 3—4 év alatt nagy és jelentékeny expanziót fog felmutatni. (Ugy van! jobbfelöl.) Ennek folytán a helyzet képe az, hogy mig ezelőtt tíz évvel másfél millió métermázsa olasz bor fért el a közös vámteriilet piaczán, mig az természetes utón redukálódott 1900-ben 1901-ben és 1902-ben 6—7 százezer métermázsára, addig emberi számítás szerint kétségtelennek vehető az, hogy 3—4, legfeljebb 5 év múlva a hazai termelés a közös vámterület szükségletét teljesen fedezni fogja; hogy akkor egy kis mennyiségű idegen bor, melyet behoznak, megronthatja a kereslet és kínálat közti viszonyokat és megakadályozhat egy egészséges árkópződést. (Ugy van! jobbfelöl.) Ebből indultunk ki s az egyedüli mód arra, hogy Olaszországnak tényleg tehessünk a borkérdésben oly szolgálatot, mely az olasz közgazdaság szempontjából bir bizonyos sulylyal, az, hogy ha ezt a szolgálatot az első esztendőre, tehát oly időszakra szorítjuk, mikor még ngy ítéljük meg a helyzetet, hogy van még hely bizonyos nagyobb mennyiségű olasz borra, hogy tehát ezt a bizonyos mennyiségű olasz bort felszívhatja a közös vámterület fogyasztása a nélkül, hogy ez végzetes következményekkel járjon az árképződésre, és kizárjunk minden kedvezményt azon későbbi időszakra, a midőn már a mi fejlődő bortermelésünk teljesen ki fogja elégíteni a közös vámterület szükségletét. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy az eddigi jelekből ítélve, ugy látszik, meglehetősen jól ítéltük meg a helyzetet; mert a mint az Olaszországgal kötött egyezmény részletes feltételei köztudomásra jutottak, annak a borüzlet fejlődésére határozottan egészséges, élénkitő befolyása volt. (Ugy van! a jobboldalon.) Tehát, hogy abban az alapgondolatban, a melyből kiindultunk, — a hol, elismerem, bizonyos rizikóval mindig számolni kell, mert minden statisztika ilyen téren bizonytalan, az ember csalódásoknak lehet kitéve, — nem csalódtunk, hogy helyesen ítéltük meg a helyzetet, az beigazolást nyert azon eseményekben, a melyek a borüzlet fejlődése terén szeptember vége után bekövetkeztek. (Ugy van! jobbfelöl.) Mindezek után azt hiszem, hogy nem lelkesültséggel, nem — nem tudom, micsoda — diadalmi harsonákkal, — az egyáltalában távol áll tőlünk, hogy ilyenbe akarjuk belevinni az országot, — de igenis megnyugvással fogadhatta az ország közvéleménye azt a megállapodást, a mely Olaszországgal létrejött. (Ugy van! a jobboldalon. Ellenmondásoh balfelöl.) Várady Károly: A közvélemény mást követelt. (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: A kérdés már most csak az, hogy azok a közjogi atroczitások, a melyeknek hosszú vádlistáját ma is volt szerencsénk fejünkhöz vágva kapni, csakugyan fetiforognak-e és csakugyan arra kell-e, hogy bírják a házat, hogy egy, gazdasági tartalmát tekintve, helyes megoldást elutasítson magától? T. barátomnak egyik vádja az, hogy január 1-je óta beczikkelyezés nélkül tartjuk hatályban Olaszországgal a kereskedelmi megállapodást. Elismerem, hogy ez abnormís dolog és hogy t. képviselőtársamnak erre vonatkozó vádja és támadása meglehetős erős alappal bir. Azonban bocsánatot kérek, azt hiszem, t. barátom nem egészen helyesen itóli meg az idő ökonómiája szempontjából a múlt nyáron történteket. T. képviselőtársam ugyanis abnormisan gyorsnak találta a képviselőház működését. Megengedem — és ezt nem szemrehányáskép, de talán bizonyos irigységgel mondom, — hogy nagyon könnyű volt t. barátomnak Eberhardon gyorsnak találni a képviselőház működését. (Zaj balfelöl.) Günther Antal: Mi ez megint? (Mozgás a jobboldalon.)