Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-506

506. országos ülés 190b november 3-án, csütörtökön. 375 Ezt írja a kormánybiztos ur bizalmasan, reggeli köntösben beszélgetve miniszterével a Rábaszabályozásról. Tovább igy folytatja (olvassa): »Egyébiránt a határozatnak a javasolt további szabályozási munkálatok halasztására és a belvizeknek kisebb érdekeltségek által önkormányzati utón leendő rendezésére vonatkozó részei még további megfontolás tárgyává tehetők; a szabályozás nélkülözhetetlen kiegészítésére előirányzott két millió forintnak az államkincstár által való viselését pedig természetesen részemről is örömmel és hálával fogadnám, de semmi reményem sincs, hogy ez kieszközölhető legyen.« Tehát maga a kormánybiztos ur is azt mondja, hogy semmi reménye nincsen arra az összegre, a helyett, hogy ugy nyilatkoznék, mint itt, mikor a képviselőházban megszorítottuk és mikor azt mondotta, hogy nemcsak méltányossági, hanem jogossági szempontból is követeli, hogy az annuitásnak legalább a harmadrészét az állam fizesse, (Helyeslés a baloldalon.) De hogy a t, miniszter ur álláspontjának teljes tarthatatlanságát bebizonyítsam, rájövök most annak a gyönyörűséges munkának egy kimagasló pontjára, a sokszor emiitett Hanság-csatornára. Ennek a csatornának eredetileg tervezett módon való kiépítésére nem volt pénz, nem lett az előirányzatba felvéve. A kölcsönösszeg kiszámításánál egyszerűen kifelejtették. Itt ismét a Rábaszabályozási kormánybiztos ur jelentését olvasom fel. Azt mondja (olvassa): » Nagy méltóságod ismeri ezen általam jelzett főbb és pótmunkákat, Nagyméltóságod tudja, hogy a Hanság-csatorna kiásására a társulat által előirányzott 670.576 forint a 6,600.000 forint számszerűsítésénél abból tévedés folytán teljesen kihagyatott.« Ugyanezt mondja a kilenczedik oldalon (olvassa): »A Hanságcsatornának kiépítésére a társulat által előirányozva volt 670.576 forint az 1885 : XV. t.-czikk alapján a magas kormány által összeállított összköltségek számszerűsítésénél tévedés folytán kimaradván, a Hanság-csatorna beó'sárkány-pomogyi részének kiépítése az arra szükséges költségek folyósítása nélkül végrehajtható nem lévén, a fenti számításoknál és kimutatásoknál teljesen mellőzve lett.* Egy kérdést akarok most a t. miniszter úrhoz intézni, (Halljuk! Halljuk!) mert ellentétet látok a t. miniszter ur indokolásában felvett tétel és ezen tétel között. Radó Kálmánnak jelentése mindig 670.576 forintról szól, a mibe az eredeti terv szerint a Hanság-csatornának kiásatása került volna. A t. miniszter ur pedig azt mondotta, hogy az eredeti költségek 1,200.000 forintot tettek ki, de miután ez 15 méterig lett kiszelesbitve, 1,760.000 forintba kerültek. Radó Kálmánnak számítása között és a miniszter urnak indokolásában előadott számítás között tehát 600.000 forintnyi különbség van, ha pedig az 1,760.000 forintot veszem, akkor 1,100.000 forintnyi különbség van. T. képviselőház! Gondolom, ez már magában fényes illusztrácziója annak, hogy minő gazdálkodás folyt ottan, a hol egy ilyen nagy tételt, a mely az egy milliót — akár koronákban számítjuk, akár forintokban — meghaladja, egy ilyen nagy munkálatnál egyszerűen kifelejtenek. A t. miniszter ur beszéde folyamán be akarta bizonyítani nekem azt, hogy én méltánytalanul jártam el akkor, a mikor azt mondottam a 6,600.000 frtnyi költség felvételét illetőleg, hogy én ezt a kormányra nézve előnyösnek tartom, holott az állam fizeti a kamatokat. Igaz, az állam fizette a kamatokat a törvény értelmében; de a t. miniszter ur azt meg nem czáfolta, a mit én állítottam, hogy t. i. az akkori pénzügyi viszonyok mellett nem volt szükséges az egész 6,600.000 forintot felvenni a társulat számára, mivel a társulatnak elegendő lett volna legalább is kezdetben, ha 1 milliós kölcsönt adtak volna rendelkezésére. A t. miniszter ur adós maradt azzal, hogy ebből a 6,600.000 írtból mennyi pénzt fizettek nyomban a szabályozási munkákra és mennyit tartott vissza az állam. De ha akczeptálnám is a t. miniszter ur okoskodását és azt mondom, hogy kamatokban nem volt kár; de a miniszter ur megint csak az egészséges lábát mutatta a bajnak s nem a beteget. A betegség pedig abban volt, hogy ez a 6,600.000 frtnyi kölcsön felmondhatatlan volt. Ha egy millióról lett volna szó, a mely felmondhatatlan, ez nem olyan baj, mintha az egész kölcsön felmondhatatlan, a mely 7,000.000 írtból áll, tehát hogy a hétszeresét nem lehetett felmondani. Csak sok áldozattal, sok utánjárással, sok parlamenti csatározás által sikerült végre-valahára kivinni Széll Kálmán bankigazgatósága alatt, hogy ennyit megengedtek 10 év múlva stornódijfizetése mellett, hogy egy kis könnyebbülést szereztek ezen társulatnak. Nem akarom a t. házat felolvasásokkal untatni, csak annak illusztrálására, hogy miként jártak é3 járnak el ós miként vélekednek erről az ujabb törvényjavaslatról, fel akarok olvasni egy brosürából, (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) a melynek nagyon szép czime van: »A Rábaszabályozótársalat siralmas állapota és válsága.« Ezt nem Molnár János adta ki, eem gróf Batthyány Tivadar, sem Rakovszky István, hanem a liberálisok közt is egyike a legliberáíisabbaknak : gróf Széchenyi Béla irta 1903 szeptember 6-ikán. Irta pedig a következőket (olvassa): »A társulat folyó évi augusztus 24-én Győrött megtartott rendkívüli közgyűlésén annak tisztelt elnöke, gróf Cziráky Béla ő nagyméltóság érdekeltség nagy sajnálatára lemondott az elnökségről, daczára azon bizalomnak és elismerésnek, mely irányában minden érdekcsoport részéről nyilvánult« . . . »0 nagyméltósága több izben kijelentette, hogy ha ű a tiz korona egységet továbbra fentartani képtelen volna, akkor a helyzettel számolni fog