Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-506

506. országos ülés 190'i november 3-án, csütörtökön. 3G5 apátság, nem különb än a győri káptalan, A nagybirtokosok közül régebben Sopron városa volt a lecsapolás mellett, az utolsó években ez is a mi táborunkhoz csatlakozott. Gróf Széchenyi Miklós püspök az ő ottani uradalma révén volt az egyetlen, és tudtommal ma is az egyetlen nagybirtokos, a ki a lecsapolást akarja, tehát ellentétben áll ott a kisbirtokosokkal. Ezeket tartottam kötelességemnek elmondani, mint a valóságnak megfelelőket. (Helyeslés a hal- és a szélsőhaloldalon.) Elnök: A földmivelésügyi miniszter kíván szólni. Tallián Béia földmivelésügyi miniszter: T. ház! (Hall/juh! Halljuk!) Már a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat beterjesztése alkalmával bátor voltam a t. házat arra kérni, hogy a kérdést sürgősen napirendre tűzni, a bizottságokban sürgősen letárgyaltatni és lehetőleg a házban is sürgősen letárgyalni méltóztassék. Indokoltam pedig ezen álláspontomat azzal, hogy miután a Rábaszabályozó-társulat területének egy bizonyos része évek óta viz alatt állott, a belviz-levezetési kérdésekben sürgős intézkedések teendők, hogy a múlt évben és két év előtt viz alá került területek lehetőleg már 1905-ben viz alatt ne álljanak, és indokoltam másrészt azzal is, hogy miután a Dunántúl egy része szintén rossz termésben és takarniányhiányban szenvedett, adassék nekem mód és lehetőség arra, bogy még az idén, az ősz folyamán, nagyobb mennyiségű munkát adhassak a vidéknek és ezájíal segítsek rajta. Tehettem, ezt a két kérést annál is inkább és tehetem ismételten most is, mert hiszen ez a kérdés távol áll minden politikai vonatkozástól, ilyennel semmiféle nexusban nincs és meggyőződésem szerint nem is lehet, Ez tisztán közgazdasági kérdés, a melyet objektíve, higgadtan, nyugodtan és minden politikai szenvedélytől menten kell ebben a házban tárgyalni. Daczára azoknak a felszólalásoknak, amelyeket ellenzéki t. képviselőtársaim és ezek között gr. Batthyány Tivadar t. képviselőtársam tettek, fenn kell tartanom azt az álláspontomat, hogy a kormány elment a segélyezést illetőleg a méltányosság lehető határáig. Meg fogom kisérteni igazolni ezen álláspontomat és azt hiszem, hogy ez sikerülni is fog. Az összes költségekhez, a melyek ez alkalommal a törvényjavaslatban kérettek, a 8,354.528 koronához, hozzászámítva a vízhasználatok czimén adandó 250.000 koronát, tehát összesen 8,604,528 koronához, az állam a maga részéről a legrigorózusabb számítás szerint — és itt majd az igen t. előadó barátommal bizonyos ellentétbe fogok jönni, a melyet mindjárt lesz szerencsém megindokolni, mert sokkal rigorózusabban számítom itt a hozzájárulást — tőkében 3,331.231 koronával járul hozzá, kamatokban pedig elenged 576.273 koronát, ugy hogy az államnak közvetlen és közvetett támogatása öszszesen 3,900.000 koronát tesz ki. Köteles vagyok, t, ház, azt az eltérést, a mely t. barátom, az előadó ur számítása és az én számitásom közt fenforog, röviden megmagyarázni. Nevezetesen t. barátom hozzászámitotta még azt az 1,723,800 koronát is, a mely az 1910. év utáni adóvisszatérités tőkésítéséből eredett; én nem kívánom ezt hozzászámítani és sokkal rigorózusabban veszem a számítást, tehát kisebb összeget veszek. Daczára ezen kisebb összegnek, mégis azt hiszem, a következő adatok fognak állitásom igazolásául szolgálni. Megjegyzem még általánosságban, hogy a kormánynak ilyen kérdések elbírálásánál akkor, mikor elsősorban magának az illető vidéknek érdekeit és méltányos igényeit latolja, egyúttal számításba kell vennie mindazokat a körülményeket, a melyek a többi vízszabályozási társulatok részéről támasztható igényekkel szemben fennállhatnak. Hogy illusztráljam ezt a dolgot, bátor leszek a következő adatokkal szolgálni a tisztelt háznak: Hogy a Eábaszabályoző-társulat nem áll olyan nagyon rosszul, mint igen t. képviselőtársaim mondották, szemben az ország többi viztársulataival, a következő adatok bizonyítják: 42 tiszai társulatból 18, a 28 dunai társulatból pedig 8 fizet többet, mint a Rábaszabályozó-társulat régi árterülete, a mai állapotot, tehát 2 K 88 fillért véve alapul; és csak 3 tiszai társulat és 6 dunai társulat fizet kevesebbet, mint a mennyit e társulat Duna-Lajtaártere ma fizet. Most már természetesen kötelességem ezek után azt is megmagyarázni, hogyan fog állni a helyzet akkor, hogyha a törvényjavaslat életbelép, milyen lesz a helyzete a Rába szabályozó-társulatnak ezen törvény életbeléptetése után, szemben azon^ társulatokkal, a melyek vele parallel állanak. És pedig, ha a társulat 50 esztendős kölcsönt vesz fel, s megmarad a társulat régi árterületéből mostan beosztályozott terület, vagyis 263.628 katasztrális hold, akkor következőleg fog állani az arány: 42 tiszai társulat közül 13 társalatnál és 28 dunai társulat közül 6 társulatnál nagyobb az átlagos hozzájárulás; tehát még mindig kedvezőbben fog állani a Rába szabályozó-társulat az uj helyzetben, tehát 4 K 16 filléres hozzájárulás mellett, mint a tiszai és dunai társulatoknak igen nagy része. A mi most már a duna-lajtai ártért illeti, a mely elsősorban érdekli gr. Batthyány Tivadar t. képviselőtársamat, a helyzet még sokkal kedvezőbb, mert a duna-lajtai ártérnek helyzete jobb lesz, mint ma, a mennyiben hozzájárulása holdankint átlag — igaz, hogy csekély összeggel — egy fillérrel — de tényleg kevesbedhetni fog. (Mozgás halfelöl.) Bocsánatot kérek, ha vizsgáljuk a helyzetet, rosszabbodást találni alig lehetséges. Ennek indokolására szolgál az, hogy