Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-502

292 5o2. országos ülés Í904- október 26-án, szerdán. humus törvényhozásból rendszert akarnak csinálni. Hiszen a német vámjavaslatot szintén ugy akarja tárgyaltatni a kormány, előzetes felhatalmazás nélkül. Kérdem : nem volt-e igazságos az a vádam, a mikor a legkorlátlanabb czinizmus vádját emeltem a kormány ellen? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ne feledjük el, t. képviselőház, azt sem, hogy megint csak nem egyszerű törvényről van szó\ Egy államszerződésnél alkalmazzuk ezt az utólagos jóváhagyást, a mi bizonyos veszélylyel jár. Mert hiszen azzal az állammal szemben teljes pozitivitással szerződni nem lehet. A törvényhozásnak nagy lekicsinylése rejlik abban, hogy ez a kormány spodikticze felteszi előre, hogy az ő ténykedése a törvényhozás által minden áron és minden esetben szankczion áltatni fog. A másik fővád volt az, hogy ebben a javaslatban voltaképen egy törvényellenes határidőre, vagyis 1907-en túlra kötött szerződés foglaltatik. A védekezés abban állott, és ezt is Nagy Ferencz t, képviselőtársunktól hallottuk, hogy e szerződés csak ideiglenes, már pedig az 1899-iki törvény határozatai csak végleges szerződésekre vonatkoznak. Igaz, hogy erre mindenekelőtt azt lehetne felelni, hogy: ubi lex non distinguit, nec nobis distinguere licet; a törvény kereskedelmi szerződésekről szól általában, tehát nekünk nincs jogunkban distinkcziókat felállítani. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) De van egy másik momentum is, a mely feleslegessé teszi ezt az érvelést. A dolog tudniillik ugy áll, hogy a ratio legist kell keresni, azt, hogy mit akar tulajdonkép az 1899 iki törvény e rendelkezéssel ? Abban körülbelül megegyezünk mindnyájan, hogy nyomást akart gyakorolni Ausztriára, és ki is fejezte akaratát, hogy az addigi hiányos és rossz tarifa helyett jobb tarifa egy belátható időben, tudniillik 1903 végére, készíttessék el. Ha ez volt a törvény intencziója, mindenesetre annak iránya és akarata ellen cselekszik az, a ki a régi tarifának hatályát kitolja az által, hogy ideiglenes szerződést köt a régi tarifa alapján. T. képviselőház, egyenesen a törvény szellemével ellenkezik az, hogy ily ideiglenes szerződés köttetett Olaszországgal 16 hónapos provizóriumra a régi tarifa alapján, és méltóztassék megengedni annak konsfatálását, hogy az az érv, a melyet Nagy Ferencz t. képviselő ur az ideiglenes és végleges szerződések közti megkülönböztetéssel felhozott, abszolúte helytelen. A t. előadó urnak első szónoka tehát le van tárgyalva. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt hozták fel továbbá azon vád ellen, hogy 1907-en túlra terjed a megállapodás, hogy hiszen itt a javaslatban nem foglaltatik uj szerződés. Igazán érdekes volt az a vita, a mely tegnap pártom t. elnöke, Kossuth Ferencz és a miniszterelnök ur között lefolyt. De én e vitával nem látom tisztázva a kérdést. Ha megengedi a t. képviselőház, bátor leszek rámutatni arra, hogy mi a döntő kritérium abban a kérdésben, hogy e szerződés ideiglenes-e vagy végleges? (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök ur azzal a rabulisztikával él, — nem tudok rá más szót — hogy lényeges kritériumként állítja ide azt, hogy ki jegyezte a szignaturát, pedig az abszolúte nem lényeges és döntő azon kérdésben, hogy van-e szerződés vagy nincs, hogy ki irta alá, a miniszteri tanácsos-e vagy szenátor vagy a külügyminiszter. A lényeges a konszenzus, a felek egyező akarata. Hivatkozom Sághy Gyula képviselő úrra, a kötelmi jog klasszikus ismerőjére, hogy a konszenzus teszi a szerződést, és ha a felek megállapodtak, minden törvény és erkölcs arra kötelezi őket, akár kisebb megbízottal, akár kisebb hivatalnokkal, akár külügyminiszterrel kötötték a szerződést, hogy a konszenzust megtartsák és a törvényhozás utólagos jóváhagyását a kormány a megbukás felelősége mellett igyekezzék megszerezni. Az ilyen kifogással csak a rusztikusok szoktak előállni, paraszt ember védekezik azzal, hogy más irta alá, nem bizta meg az illetőt stb., de nem méltó Magyarországhoz, hogy az ilyesmivel védekezzék, szemben a teljesen jóhiszemű Olaszországgal, (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon,) mely azt hitte és hiszi, hogy végleges szerződést kötött velünk. Mit szóljak, t. ház, arról a harmadik vádról, a mely itt említtetett, a rendeletekkel való kormányzásról ? Griinther t. képviselőtársam jogtörténeti adatokkal kimutatta, hogy a rendeletekkel való

/ kormányzás nem Magyarországnak a hazája. Én csak attól félek, t. ház, hogy a szomszédban, odaát Ausztriában hét évén át megszokván a rendeletekkel való kormányzást, az epidémia átterjedt Magyarországra is, és divattá válik az, a mi Ausztriát 7 év óta megfosztotta alkotmányos életétől (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Végeztem ezzel a három kérdéssel, és röviden még csak a t. kormánynak, különösen a kereskedelemügyi miniszter urnak azzal a szemrehányásával akarok leszámolni, hogy mi ezt a javaslatot főkép közjogi, nem pedig közgazdasági oldaláról támadtuk. Nem rajtunk múlott és nem mi voltunk az okai, hogy közjogi kérdéseket kellett feszegetni. A kormány idézett fel olyan állapotokat ezzel a javaslattal és annak előzményeivel, annyira kiforgatta az egész törvényhozás hatáskörét azon tényekkel, a melyekkel vádoltuk, hogy mi nem tehetünk róla, hogy ezek a törvénysértések épen egy gazdasági jelentőségű javaslatnál fordulnak elő. Méltóztassék elhinni, hogy mi magunk is mély keserűséggel látjuk, hogy nincs módunkban közgazdasági kérdésekkel foglalkozni. Mélykeserűsóggel látjuk, hogy mig más országok a maguk vámpolitikáját a közügyek során az első helyre teszik és tiszta, szabatos körvonalakban vannak j megállapítva azok a törekvések, melyeket a vám-