Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.
Ülésnapok - 1901-496
150 4,96. országos ülés 1904 október 19-én, szerdán. tik az indokolásban felhozni. Ez maga kitett több mint 30 milliót. Ha tehát ez nem történt volna meg, akkor passzív volna kereskedelmi mérlegünk. Már most én nem tudom, kik szállították ezeket, nem néztem utána, de alig hiszem, hogy nagyobbszámu magyar exportőr, bizonyára csak egy vállalat szállította. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Három vállalat! Nagy Sándor: Tehát Látom vállalat. Mondom, ezt nem tudom. Tehát nem egy rétegét a magyar közgazdasági, osztálynak részesítette előnyben ez a dolog. És még azt is méltóztassék a miniszter urnak figyelembe venni, hogy ez a teherkocsi - szállítás, hogy ugy mondjam, nem olyan fix, a melynek kivitelét évenkint remélhetjük. Ezek a teherkocsik nem, legalább is évenkiat nem romlandó anyagok és így hosszú évek sora fog eltelni, a mig megint egy nagyobb kontingens vasúti kocsit fogunk kiszállítani és így nem nagy proféczia kell annak megjóslásához, hogy bizony a mi kereskedelmi mérlegünk el fogja veszteni aktivitását; mert nagyon bizonytalan alapon áll az az eredmény, a melynél fogva most az 1902: VI. t.-czikk hatálya és uralma alatt aktivitásra sikerült vergődnünk. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt merészeltem állítani beszédemnek bevezető szavaiban, hogy kimutatom, miszerint Ausztriának eminens érdeke ezen szerződésnek mindenáron való megkötése. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Magyarországnak is kell, hogy szerződjék, ha neki érdeke. De hogy ez nem érdeke mindenáron, kimutattam abból, hogy Magyarországnak és Olaszországnak árú forgalma érték szerint körülbelül fedi egymást, (Ugy van! a szélsobalóldalon.) minél fogva Olaszországnak legalább is olyan érdeke velünk szerződni, mint a milyen nekünk az, hogy Olaszországgal szerződjünk. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ausztriának azonban mindazokra a behozatali czikkekre, a melyek itten ebben a provizórikus javaslatban rendezve vannak, szüksége van. Menjünk csak sorban. Nézzük először a bort. Nekünk arra a 450.000 mm. borra, vagy 225.000 métermázsára nemcsak hogy szükségünk nincs, hanem ellenkezőleg nekünk az kárunkra van. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Azonban van-e arra Ausztriáuak szüksége? Azt mindenki tudja, hogy Ausztriának igenis szüksége van erre, egyszerűen azért, mert az osztrák borok, kivéve a vöslaui és a gumpoldskircheni borokat, a legminimálisabb szesztartalommal birnak, és a mellett savanyúak, tehát szükséges, hogy édes és erős borokkal házasítsák azokat. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Magában a törvényjavaslatban is azt találtam, hogy házasitási czélokra hozhatók be fehér borok. Mindjárt az jutott eszembe, hogy Ausztriának érdekeit szolgálják ezzel, hiszen az osztrák boroknak van szükségük ezekre a házasitási czélokra szolgáló borokra, hogy az ő savanyu és kevés szesztartalommal biró boraikat vegyítsék az édes és erős olasz borokkal. (Ugy van ! a szélsobalóldalon.) Talán méltóztatnak is tudni, hogy Ausztriában, különösen Tirolban, divatban és szokásban van az u. n. petiotizálás. Egy franczia vegyésznek a neve után nevezték el ezt az eljárást, a mely abban áll, hogy a törkölyt vízzel leöntik, azután czukorral erjesztik, vagy, a mi a leggyakoribb eljárás, olasz borral keverik, Egész Tirolban szokásos és divat ez, és rengeteg olasz bort használnak fel e czélra. Már most nagyon természetes, hogy Olaszországnak érdeke volt, hogy minél több bort vigyen be, nekünk pedig ez eminens kárunk, mert arra az esetre, ha az olasz bor nem lett volna bevihető, a mi erős borainkat szállíthattuk volna az osztrák kereskedelemnek, (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) a mi kétségtelenül erősen fellendítette volna bortermelésünket. (Igaz ! a szélsobalóldalon.) Azt tartom, hogy ennek a javaslatnak közgazdasági vizsgalata esetén, — ha objektíve, vagyis az ügy mindkét oldalát nézve, elfogulatlanul vizsgáljuk, a mint feltételezhető mindenkiről, (Ellenmondás a szélsobalóldalon.) hogy közgazdasági kérdést objektíve vizsgál, — mondom, ha alaposabban belemélyedünk a javaslat vizsgálatába, leszögezhetjük és konstatálhatjuk azt az eredményt, hogy ennek közgazdasági előnyei nincsenek, közgazdasági érdekek tehát nem forognak fenn és igazán nem hiszem, hogy az 1899: XXX. t.-czikket, hogy ugy mondjam, e miatt érdemes lett volna megszegni. Sőt épen azért, mert közgazdasági előnyök ebben nincsenek, csak hatványozottan kell elitélnünk azt az alkotmányellenes eljárást és a törvénynek azt a megsértését, a mely ezt a törvényjavaslatot megszülte. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ennek azonban pénzügyi hátránya is van, hiszen tudjak, hogy azok a vámok, a melyek oly behozatali czikkekre vettetnek ki, a melyeket az illető ország, a melybe beviszik az árut, termel, vagy a mely czikkek azt az országot nem érdeklik és a melyeket csak azért hoz be, hogy pénzügyi jövedelme legyen, azok a vámok tulajdonképen fogyasztási adót képeznek. Mikor tehát a mandulát, a melynek vámja 100 kilógrammonkint 5 aranyforint volt, vámmentessé tettük, akkor egy pénzügyi vámot, a melyből hasznunk volt, elengedtünk és leirtunk. Tudom, hogy a tudomány tanítása szerint a pénzügyi vámban lévő fiskalitási érdek mindig mellékes egy ország közgazdasági érdeke mellett. (Igaz! a szélsőbaloldalon.) Ha tehát ebből közgazdaságunknak haszna lett volna, akkor nem lehetne felhozni azt a jelentéktelenebb érvet ellene, hogy fiskális vámot miért engedünk el. De nekünk ebből nincs hasznunk, csak Ausztriának okozunk hasznot ezzel, az osztrák iparnak, mert a mandulát a bisquitgyárakban használják, nekünk csak egyetlen ilyen gyárunk van, Győrött,