Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-496

148 Í96. országos ülés ÍQQ'4 október 19-én, szerdán. e kellékeknek megfelel. Az olasz borok ugyanis édesek és erősek, vagyis magas szesztartalommal birnak, ott tehát ez sem képez gátló akadályt, de nálunk is a tokaji, badacsonyi, rusztvidéki és némely erdélyi borok birnak ilyen magas szesztartalommal, sőt az aradiak, hegyaljaiak 8 — 10 fokot mutatnak. Tehát, t. ház, az olaszországi borok legnagyobb része ilyen magas szesztartalommal bir és tartalmazza mindazon alkatrészeket, a melyek a bornak illatát, tartalmát adják, és igy akadályul ez a feltétel sem fogadható el. Marad tehát akadályul, a mit t. képviselőtársam emiitett: a szállítási költség többlete. Bizonyára azt méltóztatik ez alatt éiteni, hogy csak szárazföldön lévén a bor szállítható, ez tetemesen megdrágítja a szállítást. De hiszen a miniszteri indokolásból kitűnik, hogy akár Bariból, akár Barlettából szállítják Fiúmén át Budapestig a bort, nagyon csekély a különbség, S ehhez vegyük azt a nagy tarifális kedvezményt, a melyet az olasz állam egyfelől a maga vasutain, másfelől a nagy olasz vasúti társaságokkal való megállapodás alapján tonnákban vagy hordókban szállítandó borokra teljes vaggonrakományok mellett nyújt. Mindenki be fogja tehát látni, hogy mi értékük sincs azoknak a korlátozó feltételeknek, a melyeket ez a provizórikus javaslat előad; s én azzal a véleménynyel szemben, a mely a »Magyar Borkereskedelem« czimii szaklapban, de német és osztrák szaklapokban is ki volt fejezve, hogy előreláthatólag 450.000 métermázsa bejönni nem fog, mernék fogadást ajánlani, hogy még le sem telik az 1905 január 1-i határidő és a 450.000 mmázsa már Magyarországon lesz. Gabányi Miklós: Lesz ott ötszázezer is! Majd csempésznek is! Nagy Sándor: Annál kevésbbé szabad kicsinyelni ezt a limitált mennyiséget, mert ha ennek csak felét veszszük is, 225 métermázsát, a mely a budapesti fővámliivatalhoz fog jönni, ez nagyon tekintélyes summa, mert a statisztika szerint 6—700.000 mmázsa körül forgott Olaszországnak nem a közös vámterületre, hanem Magyarországra való egy egész évi behozatala; ez tehát az egész évi behozatalnak több, mint harmadrésze. S az nem rekompenzáczió, a mit a miniszteri indokolás említ, hogy az 1905 január 1-én túl terjedő időre, valamint az uj szerződésben ki van küszöbölve ez a kedvezményes vámtétel. Mert hiszen hiába méltóztatik mondani, hogy itt lejárattal bíró szerződéssel állunk szemben; csak azt tudjuk róla, hogy mikor mondható fel, de hogy mikor jár le, hogy mikor lép az uj, állítólag végleges szerződés életbe, azt nem tudjuk. Azután, ha ezt méltóztatik ellenértékként felhozni, hogyan egyeztethető ez össze azzal, a mit az előadó ur mond, hogy nincs végleges szerződés? Mert ő előadói beszédében mindig ugy beszél, hogy egy »esetleg megkötendő végleges szerződés*. Ha pedig nincs megkötve, akkor abból semmiféle rekompenzácziót sem nyerhetünk és akkor tartalmatlan és értéktelen bizonyíték a miniszter ur részéről az, hogy azzal akar rekompenzácziót adni, hogy az uj végleges szerződésből, a mely még nem létezik, kimaradt az a kedvezményes vámtétel, a mely mellett folyó év október 15-ikétől 1905 január 1-éig hozható be ez a 450.000-re limitált mennyiség. Téved az igen t. miniszterelnök ur is, mikor beszédében azt mondja, hogy a magyar borkereskedelem három-négy évig felszívhatja még ezt a mennyiséget. A magyar bormtermelés ezt nem szívhatja fel. Jíem szívhatja pedig fel, egyszerűen azért, mert talán tudomása van az igen t. kereskedelemügyi miniszter urnak arról — hiszen jól tudjuk mindnyájan, hogy figyelemmel kiséri és ismeri ezeket a jelentéseket, •— hogy nagyon sok bor van Magyarország pinczóiben, a melyet előzőleg, még a szerződés felmondása előtt, abban a tudatban, hogy Magyarország nem bolondult meg, hogy az 1892: VT törvényczikkes vámszerződést tovább is fentartsa, spekulaczionális czélból ide szállítottak. Magyaország bortermelésének tehát nemcsak ezzel a450.000 mm.-ával kell konkurrálnia, hanem azzal a nagy mennyiséggel is, melyet spekulaczionális czélokbó! behoztak, a mely elfekszik a pinczékben és alkalmas a magyar borkereskedelmet és bortermelést megrontani, nemcsak az 1906. év végéig, a mint Bernáth Béla igen t. képviselőtársam mondotta, hanem továbbra is. A t. képviselő ur ugyanis abból indult ki, hogy, miután a házasitás 1906 végéig eszközlendő, azért csak addig lehet káros ránk nézve. Hát én hozzáfűzöm ehhez, hogy ez még sokkal tovább képes bortermelésünk renomméját megrontani. Itt felhozom, hogy nagyon veszedelmes mindaz épen azért, mert éveken keresztül bortermelésünk renomméja veszélyeztetve van. Ki vagyunk ugyanis téve annak, hogy épen ezen helyzet folytán a külföld időközben más forrásokhoz fordul, (Igaz! Ugy van! a szél.sobaloldalon.) Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy ha a kereskedelem egyszer más forrásokhoz fordul és létrejönnek azok a kereskedelmi konnexiók, a melyek rendszerint csak abnormis okokból szoktak félbeszakitíatni, de a míg kielégíttetnek, addig fentartatnak, akkor ott vagyunk, hogy hiába szűnt meg ez a kedvezményes borvám-klauzula, hiába szűnt meg a limitált bormennyiségre vonatkozó kedvezményes vámtétel, bortermelésünk érdekei nagyon hosszú időre ismét ki vannak semmizve, tönkre vannak téve. (Élénh helyeslés a szélsobaloldalon.) Es a helyett, t. ház, hogy mi kértünk volna rekompenzácziót ezért a kedvezményes vámtételért, sajátságos gondolatmenet az, a mely ebben a provizóriumban megnyilvánul és a melyre a t, előadó ur beszédében rámutat. Azt mondja a t, előadó ur, hogy ezenkívül még további kedvezményeket kellett adnunk Olaszország I egyéb behozatali czikkeire. Az egyszerű logika