Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-494

108 h9k-. országos ülés 196 egyre fektetek nagy súlyt. (Halljuh! Halljuk! a báloldalon.) Vita volt közöttünk és Széll Kálmán volt miniszterelnök ur között abban a tekintetben, hogy az autonóm tarifának életbeléptetésére vonatkozólag az 1903. év terminus-e vagy nem? Én akkor — nem lévén a parlament tagja — mint ezen paktumot aláirt férfiak egyike, kötelességemnek tartottam egy nyilt levél utján tiltakozni azon felfogás ellen, mintba az nem volna terminus. Széll Kálmán volt miniszterelnök ur az ő jóhiszeműségének egész melegével védelmezte azon álláspontját, hogy az autonóm tarifának az 1902. év deczember 31-éig való megállapítása a paktumnak nem terminusa. Én most e felett nem akarom a vitát felvenni. Azt mondtam azoknak a képviselő' uraknak, — gróf Apponyi Albertnek is — a kik akkoriban a szabadelvű párt tagjai voltak: principiis obsta! Majd most sikerülne nekem igazán rábizonyítanom, hogy terminus volt, mert képtelenség volt a kereskedelmi szerződések felmondását követelni, ha nem kötöttük volna ki az autonóm vámtarifának megalkotását is, a mi különben a Bánffy-Badeni egyezmény 4-ik czikkelyében is kifejezetten benne van. Most azonban erre nem akarok kiterjeszkedni. A mi minden vitán felül állott, s a mi Rosenberg Gyula t. előadó ur, mint Széll Kálmánnak volt igaz hive és tisztelője előtt, de minden becsületes magyar képviselő előtt is minden vitán kivül állott, az azon ígéret, a mely tétetett ő Felsége nevében nekünk a törvényben, a szabadelvű párt paktumában, s itt az országgyűlés színe előtt, hogy t. i. addig pedig kereskedelmi szerződések tekintetében semmi szin alatt nem indul meg a tárgyalás, mig az uj autonóm vámtarifa megalkotva nincs. (Ugy van! a baloldalon.) Majd felolvasom önöknek a nyilatkozatokat. Nem szólok most egyébről, ennél a pontnál maradok, itt állok és én a fejedelemnek az ellenzék számára külön biztosított magyar királyi szavát megsértetni nem engedem. És ha akad egy miniszterelnök, a ki erre vállalkozik, az feleljen a nemzet szine előtt, hogy vállalkozott arra, hogy a királyi szó szentségébe vetett hitnek megingatásához hozzájárul. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalion.) Olay Lajos: Most beszéljenek, hogy nem igaz ! Polónyi Géza: Mindezt igazolni fogom. Ennek a paktumnak, a mely Széll Kálmán kormányzatát és a szabadelvű pártnak azt tette lehetővé, hogy lelkesedésüknek nemes hevével tiszta meggyőződésből büszkén támogathassák őt, ennek a paktumnak a legújabb Tisza era alatt szeretik az értékét kisebbíteni. Pedig ha nem lett volna Széll Kálmán, talán önök sem lettek volna. Közömbös dolog ez különben az országra nézve. Állapítsuk meg azonban históriailag és okmányok alapján magának a paktumnak a jelentőségét. Mi tudtuk azt nagyon jól, október 17-én, hétfőn. hogy létezik az a politikai morál, hogy egy kormányelnök igéri nekünk ezt és ezt ma, holnapután aztán megbuktatják Bécsből, és jön egy Tisza István gr., a kinek nem is nagy megerőltetésébe kerül, hogy visszaszívja az előző kormány ígéreteit. Ennek okából nem bocsátkoztunk addig tárgyalásokba, mig garanczia nem nyújtatott nekünk arra, hogy itt nem a miniszterelnökkel tárgyalunk mint ellenzék, hanem ő Felségével a magyar királyijai és hogy minden igéret, a mely tétetik, nem a kormány, hanem a magyar király nevében tétetik. Az akta igy beszél. (HalljuJc! Halljuk! a baloldalon.) A kormány első üzenete, a mikor tárgyalásokba kezdtünk bocsátkozni. (Olvassa): »Szilágyi Dezső, gr. Csáky Albin, gr. Andrássy Gyula január hó 9-én Bánffy Dezső miniszterelnöktől, Lukács László pénzügyminisztertől és b. Fejérváry Géza honvédelmi minisztertől azon — — tessék jól megjegyezni — »hivatalos értesítést nyerték, hogy a kormány élén álló miniszterelnök ő Felségétől azon felhatalmazást nyerte, hogy az ellenzéki pártokkal a békés tárgyalások felvételére nézve megállapodásra jutni igyekezzék.« Tehát ő Felségétől nyert megbízás alapján arra hivatalosan való hivatkozással történtek a tárgyalások. B. Kaas Ivor: Ezt most nem veszik semmibeEz a királytisztelet, ez a lojalitás. (Zaj a jobboldalon. Egy hang a szélsőbaloldalon: Tegezzék el magiik kőzi!) Kubinyi Géza: Végezzék el az urak elsősorban maguk közt, Polónyi Géza: Kivel ? ő Felségével ? Kubinyi Géza: Nem a képviselő urnak mondottam, hanem a közbeszólónak. Polónyi Géza: A képviselő ur tehát nem nekem szólt. Én tisztelem a képviselő urat, bizonyára komoly közbeszólás volt mit tett és azért nem szeretném azt az illetlenséget elkövetni, hogy ha nekem szólt, arra ne válaszoljak. Azt a dolgot, hogy itt ő Felségével és annak megbízottjával tárgyalunk, oly fontosnak tekintettük, hogy első üzenetünkben ezt rögtön odaszegeztük. (Olvassa): »Az országgyűlési függetlenségi éa 48-as párt mindkét árnyalata, továbbá a nemzeti párt és a néppárt bizalmi férfiaik utján tudomást szereztek arról, hogy nagyméltóságtok folyó 1899. év január hó 9-én b. Bánffy Dezső miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter, b, Fejérváry Géza honvédelmi miniszter uraktól azon hivatalos értesítést nyerték, hogy a kormány ólén álló miniszter ur ő Felségétől felhatalmazást nyert arra, hogy a képviselőház békés tárgyalásainak ujrafelvétele és a törvényalkotási munkának rendes mederbe terelése érdekében az országgyűlés ellenzéki pártjával megállapodásra jutni igyekezzék.* Hát, t. uraim és t. miniszterelnök ur, ez nem