Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-477

86 477. országos ülés Í90í Julius 30-án, szombaton. és igy természetes, hogy ha az alsó osztályokban még az anyanyelvüket, használják, a felső osztályokban — a hol nagyobb mértékben lehetőé a magyar nyelvet alkalmazni — nem vesznek részt, kikerülnek a nélkül, hogy a magyar nyelvet tudnák Az első osztályba jár a tanulók 31 százaléka, a hatodik osztályba már csak 4 százaléka. E tekintetben tehát a törvénynek szigorú végrehajtására volna szükség, a melynél fogva a gyermekek érdekét kellene megvédeni tulajdon apjuk és anyjuk ellen, a kik rövidlátásból és önzésből mindig hajlandók azt mondani, hogy ennél, vagy annál a munkánál van szükségem a gyermekre és nem akarok pénzt adni arra, hogy napszámost fogadjak annak elvégzésére, és igy azután a maga mostani kis hasznáért a gyermek egész jövőjét képes koczkára tenni. Itt kell az államnak a maga jóakaratával segítségül jönnie, hogy a gyermek a maga tanköteles korát igazán tanulásra használhassa fel és csak később fordítsa erejét a szülei gazdálkodásra. A mi az iskolák tagolását illeti, a t. miniszter ur terve közelebbb lép már ahhoz, a mit az általános közvélemény nagyon kívánatosnak tart. De én azt hiszem, nem volt elég bátorsága elmenni addig, a meddig a modern kor követelményei szerint rövid idő alatt mégis él kell menni. Szakítani kell végre azon középkori felfogással, a mely szerint az iskolát voltakép csak azon eszköznek tekintették, mely a latin nyelv ismerete által minden tudomány megszerzésére képesített. Végre is nem azért élünk és nem azért, él a nemzet, hogy egynéhány gyermeket tudományos pályára kiképezzen és az ifjúságot, a melynek legnagyobb részt a latin nyelvre szüksége sincs, a latin nyelvvel kínozza. Engem nem a latinnyelv iránti ellenszenv vezet, mert ifjúságom egy részét épen a latin nyelv tanításával töltöttem és annak okleveles tanára is vagyok, s hivatásomnál fogva érzem is a szükségét, hogy a latin nyelvet tudni kell, de hányadrésze az^ az ifjúságnak, a mely arra rá van szorulva? És legnagyobb részüket mégis arra kényszeritik, hogy erre a terméketlen, rá nézve egészen szükségtelen tantárgyra a legtöbb időt fordítsa. (TJgy van! bal felől.) Azt gondolom, hogy ha szakítanánk a régi felfogással, körülbelül megegyeznénk abban, hogy bizonyos általános műveltségre kell ugyan szert tennie minden olyan embernek, a ki a társadalomnak akár egyik, akár másik körében irányadó, vezérszerepre van hivatva, de a mig ennek megszerzésére kerül a sor, járhatnának a gyermekek tökéletesen egyféle iskolába. 14—15 éves kora előtt ugy sem nyilatkozik meg a gyermekek legtöbbje részéről az, hogy micsoda szakra, milyen pályára van kedve és hivatása. Ezen időpontban kellene tehát elágaztatni a különféle iskolákat és akkor talán czélszerűbben is lehetne azokat elhelyezni. Most a szülők valósággal meg vannak akadva, mert azt a kezdő 10—11 éves gyermeket háromféle iskolába is beadhatják : vagy a gimnáziumba, vagy a polgáriba, vagy a reáliskolába és esetleg kit a polgáriba adtak be, majd tudományos pályát fog végezni az egyetemen, pótvizsgát tevén ugy a hogy a latin nyelvből; az pedig, a kit beadnak a reálba, nem lép majd reális képzettséget kívánó hivatalba, hanem esetleg szintén átmegy majd a tudomány-egyetemre, könnyen pótolván akár a latin, akár a görög nyelvismereteket. Viszont, az, a ki a gimnáziumban kezdte tanulmányait, esetleg elmegy mérnöknek és igy tovább. Ennek oka abban rejlik, hogy a szülő abba az iskolába adja gyermekét, a mely legközelebb van hozzá és később a helyzethez képest változtat a dolgon. A polgári iskola átalakítása nézetem szerint teljesen felesleges azon módon, a mint ugy hirtelenében hozzászólnak az emberek. (Helyeslés balfelöl.) Hiszen úgyis sok proletárt nevel a reáliskola és a gimnázium és ha ezekhez versenyzőnek áll a polgári iskola is a maga hét osztályával és azzal a nagyon csekély képesítéssel, a melyet hivatalokra a polgári iskola adhat, ez a helyzetet nem javítja, hanem inkább rontani fogja. Épen azért azt hiszem, hogyha nem érkezett is el az ideje annak, hogy gyökeresen, alapjában változtassuk meg a közoktatásügy tervét, legalább ne rontsuk és ne tegyük nehezebbé a későbbi változtatás eredményét. Maradjon a polgári iskola az, a minek eredetileg szánva volt: az a négyosztályu előkészítő iskola ipari és gazdálkodó pályára. Ne neveljen az olyképen, mint a hogy a gazdasági iskolák nevelnek botos ispánok helyett kasznárokat vagy legalább olyanokat, a kik magukat a kasznárságra képeseknek képzelik, hanem legyen az alsóbb osztályoknak, az iparral és gazdasággal foglalkozóknak egy kis előkészítő műveltséget adó iskolája, és akkor, azt hiszem, rendeltetésének is sokkal jobban meg fog felelni. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Az egységes középiskola eszméje meglehetősen régen kisért a magyar közvélemény előtt, de határozott alakot még egy miniszter sem mert adni neki, pedig nagy szükség volna arra, hogy végre ez a kérdés döntés alá kerüljön, Középiskoláink elhelyezését és a mindennapi élet szükségeit tekintve, kétféle középiskoláink sebogysetn vágnak össze. Hiszen egész csomó gimnázium van egyes vidékeken egymás mellett, ós ezzel szemben ott egyetlenegy reáliskola sincs, már pedig ugyanazon vidéknek ifjai bizonyára technikai pályára is szándékoznak menni, tehát nem volna szabad nélkülözniük a megfelelő előkészítést. Az egyetemre nézve legyen szabad azt a megjegyzést tennem, hogy igazat adok a t. miniszter urnak, a midőn azt mondja, hogy nem egyes vidéknek kell az egyetem, hanem az országnak, de már azt az érvelését nem tartom egészen megfelelőnek, hogy az egyik irányadó