Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-476

4-76. országos ülés 190í július -29-én, pénteken. 45 alávetik magukat.« Tehát a szövetkezeteket, a Hangját és más szolid szövetkezeteket tekinti Nyitra vármegye nemzeti szempontból is a nép legsürgősebb, legszükségesebb istápolójául. És hogyan véli Nyitra vármegye azután azokat a kisembereket, azokat a tótocskákat és magyarokat megvédelmezni az uzsorának pusztításaitól? Idézem szavait, érdemes meghallgatni: »Minden paraszt-váltó lejárati ideje — felvétel idejére való tekintet nélkül — október végére volna meghatározandók Nem kell ahhoz magyarázat, hogy a paraszt akkor fizethessen, mikor termése van. Másodszor: »Az eladósodott, kizsarolt földű parasztbirtoknak állami hitelintézetek gondnoksága alá helyezése és általuk való tehermentesitése.« Ez a Horánszky-féle javaslat, melyet a kormány, mikor Horánszky Lajos arról beszélt, szívesen fogadott, de nem hallottunk egy minisztertől sem fogadalmat arra, hogy azt az eszmét meg is fogja valósítani. Várom a földmivelésügyi miniszter úrtól, hogy ő mai programmbeszédében ezt az álláspontot fel fogja venni azok sorába, a melyeket a kormány megvalósítani akar. Azután a progresszív adót kívánják és a hallatlan súlyos utadó-mínimum eltörlését. Még sok egyéb kívánság van a memorandumban, a melyeket nem hozok fel ezúttal, mert nem tartoznak szorosan a földmivelésügyi tárcza keretébe, hanem zárom szavaimat azzal, hogy azt, vájjon a minisztérium földmivelési programmját elfogadom-e vagy nem: nem tudom,(Derültség.) nem tudom azért, mert még nem hallottam a miniszter urat. De ha a miniszter ur előadásával — a mint remélem — meg leszek elégedve, akkor szívesen hozzá fogok járulni. (Helyeslés balfelöl.) Rákosi Viktor jegyző: Visontai Soma! Visontai Soma: T. képviselőház! Midőn a t. földmivelésügyi miniszter ur moät legelőször képviseli a földmivelésügyi költségvetést, természetesen nem lehet arról szó, hogy itt bírálatot gyakoroljak az ő működése felett, a mely különben is időre nézve még csak igen szűk körben mozog és a mely bizonyára kezdetét képezi csak annak a működésnek és annak a kormányzati . ténykedésnek, a mely hivatva lesz Magyarországon a közgazdasági érdekeket hathatósan, s behatóan képviselni. De igenis, én is rá akarok térni a mi gazdasági életünk egyik legfontosabb ágára, a mely, ugy látom, hogy az eddigi vitában is kidomborodott, t. i. az u. n. bor kérdése. Hogy ezzel a szóval lehet illetni egy gazdasági ágat, t. i. hogy külön kérdéssé vált, ennek okát nemcsak maga ennek az ügynek gazdasági alapja képezi, hanem az is, hogy — a mint a t. ház tudni méltóztatik — épen a borértékesítés fellendülhetésének kérdésével szoros nemzetközi, gazdasági és vámkérdések is bonyolódtak össze. A mi a belső kormányzatot illeti, el kell ismerni, hogy a t. miniszter ur rövid működése alatt is teljes mértékben felfogta hivatását, erős munka- és ügyszeretettel feküdt a legnagyobb gazdasági tevékenységnek és azt is tudjuk, hogy a borértékesítés területén is egy nagyobb szabású dolognak, t. i. a központi szövetkezetnek létesítését kezdeményezte. Más kérdés, hogy a t. miniszter ur a nemzetközileg is kidomborodó politikai kérdésekben hasonló módon fog-e helytállani és igyekezni fog-e az olasz borvám kérdésénél is Magyarország érdekeinek megvédése szempontjából befolyását latba vetni. Ez a jövő kérdése és nagyon természetes, hogy Magyarországnak ugy gazdasági, mint más közvéleménye is a legnagyobb érdeklődéssel néz a földmivelésügyi kormány állásfoglalása elé. A borkérdésre nézve Kaas Ivor t. képviselőtársamnak az a megjegyzése, hogy milyen kevesen vannak itt az agráriusok közül, midőn a borkérdés napirenden van és hogy milyen csendben folyik ez a költségvetési vita. Ez a feljajdulás azonban abszolúte nem ejt engem csodálkozásba, hiszen csak a statisztikai adatokat kell megnézni és akkor azt látjuk, hogy a borértékesítésnek, a szőlőnek kérdése talán nem is utalható az általános szólamok szerint használt agrárius kérdések közé, mert itt nincsen szó sem nagybirtokosérdekről, sem latifudiumokról, sem hitbizományokról. A statisztika azt mondja: 430.000 kis darabkára van felosztva az a nagy szőlőterület, a mely a borkérdésnek alapját képezi és hogy ez a 430.000 szőlősgazda körülbelül 2—2*5 millió embert foglalkoztat egy esztendőben hat hónapon át. Ez tehát a kisembernek a kérdése és így szocziális szempontból egészen világos, hogy a nagyobb arányokban feldobott kérdések közé miért utalják oly ritkán a szőlő kérdését. De nekünk, mint a parlament tagjainak, annál behatóbban kell ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mert, a mint méltóztatnak tudni, óriási áldozatokat hoztak Magyarországon a filloxera által elpusztított szőlőterületeknek helyreállítása érdekében. Egy milliárd koronánál több értéket képviselnek ma a magyar szőlőterületek, a melyeken egy rossz esztendőben is, ha középszerű a termés, 120—150 millió korona értékű az évi termés. így tehát nagyon sok gazdának élete, sorsa és jövője van e kérdéshez hozzáfűzve, a mi tehát arra utalja a parlamentet, hogy a kérdéssel alkalmas időben foglalkozzék. Én nem is csodálkozom azon, ha ez a kérdés erősebb emócziókat kelt most, a mikor szerte az országban arról panaszkodnak, hogy a nagy áldozatok árán elért eredmény értékesítése sok akadályba ütközik. A borok értékesítésének kicsúcsosodó pontja abban nyilvánul, hogy először arra kell néznünk, mivel van lehetségessé téve az, hogy kellő borfogyasztás legyen az országban és e szempontból ugy a belső fogyasztást, mint a borkivitelt kell szem előtt tartani; hogy másodszor, ugyancsak az értékesítés szempontjából, tekintetbe kell vennünk, hogy mennyiben akadályozza meg a földmivelés-