Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-476
30 476. országos ülés 190b Julius 29-én, pénteken. foglalt egyéb rendelkezéseket, melyek sújtják a szőlőbirtokosokat. így például igen nagy teber az, hogy annak a szőlőbirtokosnak egy évi törlesztési részletet a tartalékalapba kell befizetni, és miután az állam nem fizet neki annyit, a mennyit ő kölcsöne után fizet az államnak, vagyis 5 1 / é °/ 0 ot, hanem csak 4°/o-ot, ki van téve annak, hogy ez a tartalék alap másnak dubiózus követelése törlesztésére fog fordíttatni, s igy ki van téve annak a veszélynek, hogy ez a tartalékalap, a mely a felvett kölcsönösszegeknek mintegy 10 0 0-át képezi, veszendőbe megy, a mi a kölcsönét igen drágává teszi. Tudjuk, hogy a mostani viszonyok mellett a vidéki takarékpénztáraknál lehetne ezeket a kölcsönöket konvertálni, s a szőlőkre olcsóbb kamatú kölcsönt kapni, de ezt ezen törvény szigora intézkedései alapján nem lehetne keresztülvinni azért, mert itt ismét van egy na^y akadály. Hogy ha t. i. az adós ezeket a kölcsönöket egyszerre, a lejárat előtt akarja visszafizetni, akkor neki a törvény szerint az árfolyamveszteségeket is meg kell fizetnie, a mi ismét lényegesen megdrágítja ezt a kölcsönt. Mondom, én nem akarom, hogy ezt a kikötött & 1 li°lo kamatot ne viselje az illető, de szükségesnek tartom, hogy ha segíteni akar magán és azt a mai viszonyokhoz képest drága kölcsönt konvertálni akarná, ez esetben mód nyújtassák neki arra, hogy ezen konvertálást keresztül tudja vinni, s e czélból a tartalékalap iránti kötelezettsége szüntettessék meg, s az esetben, hogy ha egyszerre akarja visszafizetni a kölcsönt, az árfolyamveszteség fizetése iránti kötelezettsége is szűnjek meg. Szükségesnek tartom tehát, hogy ez a törvény legalább ilyen irányban módosíttassák. A mai szőlészeti viszonyok között igen fontos a donga kérdése is. A szüretelóshez különösen a Tokaj-Hegyalján mindig uj gönczi hordókat használnak. Mióta azonban a szőlőfelujitási ügy előrehaladt, azt tapasztaljuk, hogy a donga ára a kétszeresnél is felébb ment, sőt alig tudunk dongafákat kapni. Látjuk, hogy a mi dongáinkat kiviszik Francziaországba és más államokba és mi itt a hazában nem tudunk elegendő dongafához jutni, s a mi kisiparosaink, a mi bognáraink nem tudják beszerezni szükségletüket. De még egy nagy baj van ennél a kérdésnél. A dongakészleteknek árulása a nagy vállalkozásnak van a kezében. Az a kisiparos nem bír elegendő tőkével, s igy nem tud 10.000 vagy 50.000 darab dongát egyszerre bevásárolni, ahhoz neki pénze nincs; a nagyvállalkozás pedig az ő üzleti szempontjából drágán adja, kicsiben nem árusít. S ebből nagy szocziális baj származik. Mert mit látunk ? Azt, hogy a mi bognáraink nem tudják előre az árukészleteiket beszerezni, igen gyakran friss vágású dongából csinálják azt a gönczi hordót, a mi pedig nagy baj, mert az ilyen hordók rendesen csorognak, megrontják a bort. De nagy baj van abban is, hogy az a bognár, mert a friss vágás csak télen eszközölhető az erdőkben, az egész telet kényszerítve van munka nélkül tölteni, munkája nincs és csak a nyár folyamán kezd dolgozni; ezt a munkáját azután, igen természetesen, ő is kénytelen drágán megfizettetni. Ez nagy baj a termelőre nézve, s azért én egy más alkalommal tartott beszédemben is felhívtam a kormánynak figyelmét, hogy hasson oda, hogy az állami erdőkben nem ingyen, de bizonyos összegért dongafákat készíttessen és ezeket méltányos áron adja el. Hiszen Tokaj-Hegyalján, a hol mindig uj hordókba kell szüretelni, maga a hordó költsége is egész tőke. Ma egy gönczi hordónak 8—10 korona az ára; ez 136—140 literes hordó; igen természetes, ha jó a szüret és a kereslet és kínálat elvénél fogva több hordóra van szükség, akkor ennél is drágábbak a bordók és igy a nép ilyen esetben nagy uzsorának az áldozata, mert sokszor hallatlan árakat kell neki a hordójáért fizetni. Vannak a kincstárnak nagy erdőségei, miért ne tehetné meg azt, hogy az ott lévő tölgyfákat dongákká dolgoztatná fel; az állam ezeket olcsóbban adhatná és igy a kisgazdát bizonyos előnyben részesíthetné. A kincstár teheti azt, hogy nem adja el dongakészletét a nagyvállalkozóknak, hanem bizonyos részletek szerint 5—10—15 ezer dongát bocsáthat egy kisiparosnak tulajdonába ás ez által lehetővé teheti, hogy a termelő jó és olcsó anyagot kap és az iparos is keresetforráshoz juthat. T. képviselőház! Bár nem tartozik szorosan a földmivelésügyi tárczához, mégis egybefügg ezekkel a kérdésekkel, mint szőlészeti és borászati kérdésekkel az a dolog, a melyet fel akarok emliteni. Az utóbbi időben sok panasz merült fel a hordók hitelesitése megbízhatatlansága miatt. Én a kereskedelemügyi miniszter urnak is szóltam e tárgyban, ugy emlékszem, már akkor is, mikor még Hegedüs Sándor volt a kereskedelemügyi miniszter, hogy ilyen bajok merültek fel, hogy a hordók hitelesítésénél nincs meg, a minek meg kellene lenni: a pontosság. Igy az utóbbi időben német borkereskedők panaszolták, hogy az a hordó, a mely a mi hitelesítésünk szerint 138 liter, az a német hitelesítés szerint tényleg 13b 1 js liter, pedig annak nem volna szabad különböznie, mert ha a kereskedőnek én azt mondom, hogy itt van az én hordómban 138 liter bor, akkor az a kereskedő azt akarja, hogy az benne legyen, ne hiányozzék semmi, mert különösen finomabb boroknál egy pár liter hiánya is nagy differencziát okoz. Pl. egy 139'5 literes hordó 132'3 literes volt, egy 137.6 literes csak 134 liter, egy 139'3 literes csak ]»37"7 literes; igy tehát nem egy esettel, hanem az esetek egész sorozatával van dolgunk. Az ország hitele megköveteli azt, hogy a hordó teljesen megfeleljen annyinak, a mennyire hitelesítve van, ép ezért erélyes intézkedéseket kell tenni ós az egyes hi-
