Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-480

Í80. országos ülés ídOí augusztus 3-án szerdán. 199 vény, a mely hogy az volt, az bizonyítja legjobban, bogy a csőd nem lett elrendelve, és az az intézet a megrohanással szemben pontosan teljesítette fizetéseit (Zaj a jobboldalon.) — bármennyire unalmasak is ezek a dolgok, el kell őket mondanom — és a következő órában már jött a távirat valamennyi imgy intézetektől, hogy a postán lévő reescompt váltókat méltóztassék azonnal beváltani. Mi ennek a következménye? Hogy a szegény adósok mind tönkremennek, hacsak nem akad valaki, egy privát egyén, a ki azoknak az intézeteknek vagy egyes embereknek momentán hitelt nem nyújt. Olyan állapot ez, t. ház, hogy ha ezt komolyan biráljuk. lehetetlen arra a meggyőződésre nem jönnünk, hogy itt nagyon^ sürgős intézkedések megtételére van szükség. És pedig miért? Azért, hogy megakadályozzuk, hogy a személyes boszu vagy a piszkos konkurrenczia ilyen meglepetéseket Magyarország közgazdasági életében produkálni képes ne legyen. Hogy ez nem valami unalmas dolog, azt bizonyítja az is, a mi véletlenül a kezembe jutott. (Halljuk! Halljuk! balról.) A mostani miniszterelnök ur, gr. Tisza István, 1899 niárczius 17-én körülbelül hasonló dolgokon gondolkodott, bogy ezt talán valami rendszerbe lehetne foglalni. Miután a csődre vonatkozólag nagyon hiányos lenne ez az illusztráczió, egy kissé jobban meg kell világítanom ezt a kérdést. (Halljuk! balfelöl.) Mikor a csődbíróság ilyen kérdéseket bírál, természetesen nem láthat be egy hitelintézetnek minden szervébe, hogy tudja, mikép kell neki gyorsan intézkedni. Egy nap nem elég neki. de három is kevés, de az illető félre nézve ez a három nap óriási terminus, mert az alatt teljesen elölik annak az intézetnek vagy magánadósnak egész kiteli exisztencziáját. Ezt a kérdést tehát sürgősen meg kellene oldani. Szerves kapcsolatban van ezzel a kérdéssel az u. n. kereskedelmi tanácsosok hivatása és funkcziója. Hogyan lehessen pl. egy derék kereskedőtől megkívánni, hogy ő a hitelintézeti viszonyok minden nüansz-ját annyira ismerje, hogy konkrét, igazságos birálatot tudjon mondani arra vonatkozólag, hogy rászolgált-e az az intézet a csőd elrendelésére? Előfordult pl., hogy egy nyilvános számadásra kötelezett intézettel szemben tisztán animozitásból csődöt kértek. Az intézet bemutatja cselekvő és szenvedő vagyoni állapotát és kimutat 238.000 korona tiszta vagyont, a mire a csődbíróság azzal a kifogással, hogy a részvénytőke nincs a mérleg terhére irva, a csődkérést nem utasította el. Szóval nem tudta, hogy mi a különbség a között, hogyha valaki a saját maga vagyonát mutatja be, bogy ennyi a vagyonom, ennyi az adósságom, tehát ennyi a tiszta vagyonom, vagy pedig hogyha valaki mint egy intézetnek vagy magános embernek megbízottja jár el. Összekeverte a fogalmakat, mert soha ebben nem dolgozott és igy abba a helyzetbe hozta az intézetet — föltehetőleg szaktudás hiánya miatt —• hogy még a felebbezés stádiuma alatt is folyton folytak ellene ezek a hallatlan támadások, a mi nemcsak vagyonilag, de erkölcsileg is súlyos teher bárkinek. Ebben a kritikus helyzetben a kereskedelmi tanácsosok megválogatásának kérdésében a helyén lenne, hogy a törvényhozás ugy intézkednék, hogy az általam előbb már jelzett kamarai rendszer szerint az illető kamarai tagok lennének a kereskedelmi tanácsosok, s akkor ilyen szakszerűtlenségből kifolyólag nem fordulhatnának elő olyan óriási károk, mint a melyek előfordultak, Hogy példára mutassak rá, NyugatMagyarországnak egy nagyon előkelő és virágzó gépgyáránál, a hol 345 munkás kapott kenyeret, a gyártulajdonosnak nem maradt egyéb hátra, miután financziáit rendezni képtelen volt, miután ő is adósviszonyban volt az intézettel, mint hogy pisztolyhoz nyúlt. Valószínűleg a kormány tagjai is tudnak róla, sajnálkoznak felette, hogy fejbelőtte magát, s ezzel aztán ez le van tárgyalva. De az a 345 munkás, s annak a gyárnak hitelezői micsoda visszás helyzetbe kerültek ! S mindez miért van ? Azért, mert ha valakinek van ma pénze, hogy be tud furakodni egy kisebb vidéki intézetbe, akkor ilyen passziókat könnyen megengedhet magának a nélkül, hogy félni kellene tőle, hogy őt a méltó büntetés eléri. Természetes dolog, hogy a körülményeket, a melyek ezt magyarázzák, (Halljuk! Halljuk! balról.) mégis kénytelen vagyok megmondani, hogy volt lehetséges ez? A ki a vidéki hiteléletet ismeri, az tudja nagyon jól, hogy ott az intézetek vagy hitellel dolgozó magánosok is nagyon kellemesnek fogják találni, hogy ha egy tőkepénzes velük akármilyen viszonyba lép. Ennek vége rendszerint az, hogy ha az magános ember, akkor kereskedelmi társas viszonyba jut vele, s itt is ugyanazon veszélyek vannak a Csődkérdéseknél; ha azonban nyilvános számadásra kötelezett intézet, akkor bejut az igazgatóságba. Már most mi történik? Képzeljük csak el, mit jelent az, mikor annak az "intézetnek igazgatója saját maga. a ki ott a világ szeme előtt látszat szerint annak az intézetnek jótevője akar lenni, egyszer váratlanul csinál olyan jogtalan követeléseket, a melyeknek a többi hitelező és az adósok szempontjából eleget tenni nem lehet, mert hiszen az az igazgatóság tulajdonképen nem más, mint megbízottja ennek a két csoportnak, hitelezőknek és adósoknak. Fogja tehát magát, a zsebében lévő kész csődkér vény nyel bevonul a törvényszékhez és ilyen módon feldönt minden rendet. Azt hiszem, ezzel eléggé illusztráltam, hogy milyen veszélyes dolog ez, hogy itt nemcsak a takarékpénztárnak, annak a hitelintézetnek az érdekeit kell hogy szem előtt tartsa a tisztelt törvényhozás, hanem igenis, hogy a miniszter-