Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-479
138 Í79. országos ülés 190h fogás alá nem eshetik, akkor nem terjeszkedik ki egy másik, általam felhozott konkrét! esetre, és pedig arra, hogy annak a gimnáziumnak igazgatója egy fél esztendővel ezelőtt határozottan és kategóricze kijelentette, hogy ő magyar nyelven bizonyítványt nem állit ki. Ezeket kívántam csak magára az iskolára megjegyezni. Bakó József: El kell csapni azt az igazgatót ! Gál Sándor: A mi magát a Kunz, tankerületi főigazgató ur jelentését illeti, az a jelentés ezeket a vádakat egyáltalában nem erőtlenitheti meg, mert ő jelentését olyan körülményekre irányítja és bazirozza, a melyek a közoktatásügy szempontjából, és pedig pedagógiai szempontokból, az ő elbírálása alá esnek. Természetes dolog, hogy ha annak a tankerületi főigazgatónak más, nemzeti szempontból aggályos tényekről tudomása nincs, akkor ő jelentésében ezekre kiterjeszkedni nem is tud. A t. ház engedelmével legyen szabad most már a Gusztáv Adolf-Vérein működésére és annak irányzatára vonatkozólag azon adatok alapján, a melyek rendelkezésem alatt állanak, egy pár megjegyzést tennem. (Halljuk ! Halljuk!) Erre vonatkozólag a ház engedélyét kérem. (Halljuk! Halljuk!) Én a tegnapi napon a legilletékesebb tényezőjére hivatkozta a Gusztáv Adolf-egyletnek, a mennyiben Scharschmidt egyleti igazgató nyilatkozatát olvastam fel, a mely az évkönyvekben foglaltatik és a mely nyilatkozat azt mondja, hogy azon egylet működésének czélja a német nemzeti irányzatnak kiterjesztése, annak egész Európában való általánosítása és a német nemzeti érdekeknek a német állam határain kívül támogatása és protezsálása. Bocsánatot kérek, t. képviselő ur, hogy ha én ilyen konkrét és határozott nyilatkozatot idézek, ezzel szemben a képviselő ur a Gusztáv Adolf-Vereint azzal nem védheti, hogy kinek és mennyit adott ekkor és ekkor, mert én arra a tényre bazirozom nyilatkozatomnak legkardinálisabb sarkpontját, hogy ez az egylet német kultúrát és német érdekeket protezsál itt a mi állami életünk keretén belül. (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon,) Én érvemnek súlypontját arra alapítom, hogy ez a Gusztáv Adolf-Vérein itt Magyarországon a szász iskolákat dotácziókkal látja el. Gresskowitz Vilmos: Nem helyes! A szász iskolákat soha el nem látta! Gál Sándor: Bocsánatot kérek, az tökéletesen mindegy, hogy az az egylet az egyházakat segélyezi és ezek a segélyt iskolai czélokra használják fel. Hogy pedig a képviselő ur közbeszólására szintén megtegyem megjegyzéseimet, felolvasom itt, a mint tegnap is felolvastam. Herfurth brassói dékánnak nyilatkozatát a Gustav Adolf-Vérein nagygyűlésén, a melyben azt mondja, hogy ők fentartanak nemzetiségi egyedeknek megvédésére és oltalmazására Erdélyben 250 népiskolát 700 tanítóval, van uj közép-, felsőiskolájuk és ezek augusztus 2-án, kedden. segélyezését kérik az egylettől. Ekkor fakadt ki ömlengő szívvel és lélekkel: Testvérek az északi Ostmarkon, ne feledkezzetek meg a legdélibb Ostmarkről! Ha a képviselő ur ebből azt következteti, hogy ez a segélyezés, a melyet a Gustav AdolfVerein nyújt ezeknek a testületeknek és egyházaknak, nem iskolai czélokra szolgál, akkor ezt a logikát megtarthatja magának, mert én az ily logikának fonalát nem követem, (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) hanem ezeknek a tényeknek a konstatálásával rámutatok az 1883. évi középiskolai törvényre, a mely külföldön alakult és ott székelő egyesületeknek megtiltja, hogy belföldön létező iskolákat fentarthassanak vagy segélyezhessenek. Ha a Gustav Adolf-Vérein ténye a törvény rendelkezésével nincs ellentétben, ha a Gustav Adolf-Vereinnak ez a működése a törvény ezen tiltó rendelkezését nem sérti, akkor én a tényeknek logikai következtetés alapján való elbírálásában végtelen nagy sötétségben bolyonganék, pedig én igyekszem ezekben a dolgokban egészen világosan és tisztán látni. Ezek azok, a miket én Melzer t. képviselő ur felszólalására teljes objektivitással megjegyezni kívántam azért, hogy ezeknek a nagy nemzeti érdekeknek védelme körül felhívjam a kormány figyelmét olyan tényekre, a melyek állítólag teljesen humanisztikus irányúak, de a mi nemzeti érdekeink legelvakultabb ellenségei kezétől jővén, ránk is és nemzeti életünk fejlődésére is a legnagyobb veszélyt rejtik magukban. (Igaz! üyy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kovács Pál jegyző: Trubinyi János! Trofainyi János: T. képviselőház ! Valahányszor a vallás- és közoktatásügyi tárcza a ház asztalára kerül, mindannyiszor elém tolul a kérdés: vájjon a magyar kultúra fejlesztésére valóban gondot forditunk-e, hogy az igazán tiszta magyar szellemben fejlesztessék. E tekintetben nekem nagy és alapos aggodalmaim vannak. Ha széttekintünk a társadalmi élet terén, elsősorban szemünkbe ötlik, hogy irodalmunkban, különösen hírlapirodalmunkban idegen szellem kapott lábra, a mely nem törődik a magyar nyelv hazafias hivatásával, annak eredetével, legkevésbbé sajátos szépségeivel, {ügy van! a szélsöbalóldalon.) Mintha egy rosszul fordított idegen irodalmi terméket hallanánk, ugy hallatszik fülünkbe mindaz, a mit némely magyar lapban olvasunk. Hírlapirodalmunk terén kevés a régi gárdabeli író. Az uj gárdának tagjai a közelmúltban legfeljebb 10—20 év óta hagyták el az iskola padjait, a hol az irodalmat tanulták, legtöbbjük pedig a magyar nyelvet. Ez a hiba tehát ujabb keletű és ennek a hibának, illetve ennek a bajnak forrását én a közoktatásban és a tanítóságban látom. A minisztériumnak, különösen a közoktatásügyi minisztériumnak kötelessége volna egy kicsit meg-