Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-478

11 fi .478. országos ülés i',104- augusztus 1-én, hétfőn. törekvéseket előmozdítani készek. Nem a protestantizmus a szálka tehát ezen Kolonics-rendszer szemében; mert hiszen az erdélyi szászokat nagyobb javadalmakkal látta el, mint a katholikus egyházat, pedig azok is protestánsok, de mert azok mindig a magyarság ellen voltak, a Kolonics-féle rendszer megadta nekik a világi javadalmakat nagy bőséggel. És, t. ház, ennek a Kolonics-féle rendszernek következése az, hogy a mig például Magyarországon a görög-keleti egyház, és pedig a külön szervezett szerb egyház ugy, mint a külön szervezett oláh nemzeti egyház sok millióra menő óriási javadalmakat kapott, addig a tiszta magyar kálvinistaság az ő harmadfél milliónyi hívével ettől az országtól egy fillér javadalmat sem kapott, sőt a mi volt neki templomokban, alapítványokban és birtokban, azt is elvették tőle, hogy koldussá tegyék és igy pusztuljon a magyar. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A magyarság volt mindig a szálka; és a mikor mi most itt állunk azért, hogy Magyarország valamit visszatérítsen az ő leghívebb fiainak veszteségéből, akkor is előttünk, törvényhozók előtt, nem a felekezeti szempont lebeg, hanem csupán Magyarország érdeke. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Az a szegény protestáns hivő tízszer, húszszor nagyobb terhet visel nemzeti kultúrájának fentartása érdekében, mint a szomszéd faluban levő oláh, rácz és német. Ezeknek alig van valami terhük, a magyar kultúrával nem törődnek, nem művelik, nem is áldoznak reá, alig nehezedik reájuk valami teher egyházi és iskolai szükségletük ellátása érdekében, mig a tiszta magyar protestáns egyház összeroskad a terhek súlya alatt, mert a létért és a nemzet nagyságáért folytatott küzdelemben százszor jobban van megterhelve, mint az az idegen ajkú és idegen törekvésű szerb, román vagy más ajkú és más felekezetű egyén. Ez, t. ház, a Kolonicsféle rendszer. Hogy Magyarország, a magyar állam és annak törvényhozása tűrje ezt az állapotot vég nélkül most már, a mikor alkotmányos nemzeti intézményeink legalább egy részére jogunk van, ez szégyene lenne ennek a kornak. Ezt tovább tűrni nem lehet, ezen segíteni kell Magyarország érdekében, nemzeti államunk nemzeti jellegének megvédelmezése érdekében. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nézzük meg a nyelvbatárokat. Több, mint 40—45 esztendeje annak, mikor én, mint tul a dunai ember, egyszer körutat csinálva az országnak különböző részein, eljutottam valahová Máramaros felé és kérdeztem: hol van itt az utolsó magyar? Akkor mutattak még két kis nyomorult falut: Dolhát és Bükét; az egyikben volt 11 magyar, mert 11 kálvinista élt még, a másikban 7 magyar, mert 7 kálvinista élt még. Messze földön már nincs más magyar ott. A nyelvhatárokon védelme szükséges ott keleten, és ott nyugaton is, például Vas vármegyében és másutt is. Erdélyben a katholikusság csak oly kemény, hősi módon védelmezi a magyarságot. De Baranyában, s mindenütt északon, keleten, délen, a nyelvhatárok többnyire egygyé válnak a magyar protestantizmus határaival. És azonkívül lutheránus atyánkfiai is, a szepességi németség, minden harczunkban, minden küzdelmünkben, mely a nemzet jogáért, szabadságáért a Magyarország fennállásáért folyt, ott volt mindenütt, mint bármely más< lelkes honfia ennek a nemzetnek. Itt van az igazi joga és igazi indoka annak, hogy az^ emlékiratban foglaltak teljesítését követeljük. És bár egyetértek a t. miniszterelnök úrral abban, hogy nem akarom, hogy a lelkészek javadalmazása megelőzze az egyház híveinek az iszonyú tehertől való felmentését: de mindamellett nem helyeslem, sőt egész erőmmel küzdök ellene annak, a mit ő mondott, hogy a lelkészek javadalmazása pedig akkorra halasztandó, a mikor a többi egyházak lelkészein is segíthetünk. Teljes igazság ugy az egyiknek, mint a másiknak! Napirenden most az egyik van, oldjuk meg ezt; ha napirenden lesz a többi, akkor oldjuk meg azokat; ha lehet mindjárt, mindjárt, ha később, később. De hogy e kérdéseket össze kelljen kapcsolni és igy a nemzetiségek gyűlölete, kislelkűsége, féltékenysége belejátszszék a kérdés megoldásába és hogy elfutkossanak Bécsbe, nem tudom micsoda titkos és nem titkos hatalmakhoz, hogy íme azok a kálvinisták és lutheránusok kapnak, mig mi szegény oláhok, szerbek, szegény hazaárulók, semmit sem kapunk; (Nagy derültség a baloldalon. Igaz! Ugy van!) hogy ilyen térre tereitessék a protestáns egyház lelkészei javadalmazásának kérdése, ezt én nem helyeslem, ezt én a nemzet érdekében állónak nem találom, ez nem igaz, nem őszinte, nem magyar gondolkozás. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Pedig a lelkész jó javadalmazására szükség van. A lelkész áll legközelebb a néphez. A mint Veres József t. képviselőtársam is elmondta tegnap, ő a legelső barátja a népnek, ő ad neki tanácsot anyagi dolgaiban, lelki háborgásaiban, ő szerzi meg nyugalmát, erősítgeti hitében, ő vezeti az élet ösvényein keresztül születésétől haláláig, kereszteli, temeti, ő a vezetője és a nyelvhatárokon, az a magyar lelkész egyúttal fajunknak, a nemzetnek és a nemzeti műveltségnek istápolója, gyámolitója, gondozója. Hogy az az élet terheivel küzdjön,hogy az a megélhetés gondjai alatt roskadjon össze, attól nekünk államilag meg kell menteni, minthogy olyan nagy teherről itt nincs szó, hanem csak oly teherről, melyet az állam mindig megbírt és ma is megbir, Azért a kérdést elodázni, a mint azt a kultuszminiszter, csatlakozva a miniszterelnökhöz, tette, elodázni nem lehet. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem óhajtom az 1848 : XX. törvényczikk emlegetését, mert arra nincs szükség, mert szentebb, erősebb, alaposabb jogon követelheti a magyar protestáns egyház a mit kér: a magyarság jogán! Ezt tartom én magyar kultúrpolitikának, melyet