Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-465

68 46'5. országos ülés 1904- Julius 16-án, szombaton. idő-takarékpénztár, itt parlamenti mérkőzésről van szó, a meggyőzés fegyvereinek szóbeli alkalmazásáról. De ezzel nem szándékozom foglalkozni. Hanem miért nem foglalkozhatom én, t. ház, komolyan és behatóan b. Dániel Ernő t. képviselőtársam beszédével ? Sebess Dénes: Mert nem mondott semmit! Polónyi Géza: De valamit mégis mondott, és azzal röviden foglalkozni kivánok. Méltóztassanak azon t. képviselő urak, a kiknek nevében mint vezérszónok báró Dániel Ernő beszélt, ellenőrizni, hogy igaz-e az, a mit én most mondok. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársunk beszéde három részből áll, és ha azt akarta elérni, hogy legyen a parlamentben az udvartartás kérdésében egy olyan beszéd, a melyet megérteni nem lehet, fényesen elérte ezen ezélját. Beszédét ugyanis azzal kezdi a t. képviselő ur, hogy mit panaszkodunk mi, miért mondjuk, hogy nincs magyar udvartartás; szerinte van. Ez beszédének első része. Beszédének második részében azt mondja: De miért akarunk mi magyar udvartartást, hiszen annak nem is kell lenni, csak együttesnek kell lenni. (Derültség a baloldalon.) És \égül beszédének harmadik részében azt mondja: T. uraim! Mit panaszkodnak önök, hiszen lesz magyar udvartartás, a miniszterelnök ur megígérte, hogy majd lesz. (Derültség a haloldalon,) Eszembe jut, t. ház, az a bizonyos zsidópolgártársunk, a ki, mikor beperelték egy kölcsön adott fazék visszaadása iránt, ezzel kezdte védekezését: Először is nem igaz, hogy én kaptam egy fazekat kölcsön; másodszor, a mikor én kölcsön vettem azt a fazekat, akkor össze volt törve; harmadszor pedig én azt egészben visszaadtam. (Derültség.) Hát, t. képviselőház, micsoda neme a parlamenti vitatkozásnak ez, a hol egy héten át elhangzanak a legkomolyabb érvek, közjogi, közgazdasági, érzelmi momentumok és akkor feláll a t. szabadelvű párt vezérszónoka, s egy ilyen beszédet mond. Én valóban mélyen sajnálom, hogy ez így van, mert én sokkal jobban érezném magam, ha akár a közjog, akár a közgazdaság nagy területein egy érdemes mérkőzés állana előttem; olyan beszéddel sokkal jobban szeretnék foglalkozni. Ámde, t, ház, egy jellegzetes dolog van a t. képviselő ur felszólalásában: t. i. hogyan ragadnak nálunk a közjogi botlások, a melyekre külön fejezetet szántam beszédemben, azon iskola alapján, a melyet gróf Tisza István iskolájaként . . . Ugron Gábor: Iskolázatlanság! Polónyi Géza: ... fog megőrizni a pártatlan történelem. A miniszterelnök ur az ő számtalan lapszusai között •— a melyeket külön fogok majd regisztrálni — egyszer azt a lapszust is elkövette, hogy ő használta a czimerkérdésben azt a kifejezést, hogy: »együttes czimer«, ^együttes jelvény«; ezen a nyomon megtalálja most már báró Dániel Ernő, a szabadelvű pártnak a vezérszónoka az együttes udvartartást is, és azt mondja : 1867-ben, midőn a 7. §-t törvénybe iktatták őseink, akkor egyhangúlag hozzájárultak ehhez a §-hoz és egyhangúlag megnyugodtak annak rendelkezésében. Hát miben nyugodtak meg? Nyilvánvalókig abban, hogy együttes lesz az udvartartás. Én azelőtt is ismertem ezt a 7-ik §-t, de azóta sűrűn ós ismételten elolvastam, hogy hátha rosszul látom, hogy benne van e hát az az együttes udvartartás ebben a 7-ik §-ban? És azt találtam, hogy abban arról egy árva betű sincs, hanem épen annak homlokegyenest ellenkezője, vagyis az van benne, hogy az az udvartartás még csak nem is közösügy, hanem kizárólag magyar királyi udvartartás, (ügy van! balfelöl) Mennyi komolyságot, mennyi súlyt lehet tulajdonítani egy parlamenti beszédnek, a mely azzal a pretenzióval áll elő, hogy azt mondja, a kik egyhangúlag elfogadták a 7-ik §-t, azok azért fogadták el, mert elfogadták azt. a mi nincs benne, és nem azért fogadták el, a mi benne van ? Bocsánatot kérek, az együttes udvartartás kérdése a mi őseink előtt, a kik 1867-beu ezt az udvartartási törvényt megalkották, egyáltalában nem lebeghetett, nem is lebegett, mert hiszen annak az 1867 : XII. t.-cz. 7. §-ának, a mint már szintén ezen oldalról ismételten említtetett ez az érv, van egy kis történeti anteczedencziája. Albert királytól kezdve nem kevesebb mint 17 élő törvény van, a mely világosan elrendeli, hogy a király az évnek felét töltse Budapesten, tartózkodjék itt és tartson magyar királyi udvartartást. (Igaz! ügy van! balfelöl) Midőn tehát 1867-ben ezt a 7. §-t akként iktatták törvénybe, hogy a magyar országgyűlés az udvartartás költségeit — nem tekintvén azt közösügynek — nem a quóta aránya szerint, hanem a magyar királyi udvartartást maga akarja fentartani, kétségtelenül és világosan nem akarta és nem akarhatott egyebet, s nem is érthetett alatta mást, mint hogy ennek a szerencsétlen dualisztikus államformának megfelelőleg a magyar nemzetnek az az óhajtása, hogy az udvartartás azon időszakban, midőn a király itt tartózkodik a maga teljes fényében és egészében, mint magyar királyi udvartartás jelentkezzék, sohasem kívánván természetesen azt, hogy a magyar királyi udvartartás menjen át Bécsbe és a bécsi jöjjön át hozzánk, mert nekem semmiféle együttes udvartartás czime alatt semmi szükségem Budapesten semmiféle osztrák, német, császári szolgákra, hivatalnokokra, udvarmesterekre nincs, (Helyeslés balfelöl,) és semmi szükség sincs arra, hogy a magyar udvartartási költség czimén fen tartott magyar testőrség és udvari személyzet, azt a pénzt, a melyet a magyar állam pérztárából, a magyar adózóktól kap, azt bármi czim alatt Bécsben költse el. (ügy van! balfelöl.) Ez alól kivétel csak akkor lehet, hogy ha a Felség nem Bécsben, hanem külföldön teljesít reprezentatív szolgálatot, akkor