Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-465

64 Í65. országos ülés 190k Julius 16-án, szombaton. országra, a mikor nem mulatni, hanem a magyar nemzetnek czimerét és vele becsületét kellett megvédeni, nem a nyalka ifjak álltak elő, hanem elküldöttek a vén Toldiért és az mentette meg Magyarország becsületét. Magyarország nagyon sokszor járt igy a magyar királyi uralkodóházzal. A mig ők jó sorsban voltak, a világ előtt a német római császár hatalmában és fényében tündököltek, addig lenéztek minket Még most is társadalmunkat okolja a t. miniszterelnök ur azért, hogy az udvar nem tudja magát otthonosan érezni közöttünk. Lehet, hogy kissé nyersek, kissé túlőszinték vagyunk, de mindig hivek az uralkodóhoz, mindig tudjuk viszonozni hű szeretettel az ő szeretetét. Akárhányszor mentettük is meg az ország becsületét, az uralkodóháznak birodalmát és létét, még nem igen kaptunk érte olyan hálát, melyben köszönet is lett volna, mert az a hála, a melyet Mária Terézia akart a nemzet iránt lerónni, az csak kárunkra vált. (Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Ez az oka, t. ház, hogy én a költségeket erre a czélra jó lélekkel megszavazni nem tudom. Elismerem, hogy vannak a jelentésben adatok, a melyek szerint szükségesnek látszik az udvartartás költségeinek emelése, mert az egyensúly, a mint a jelentés mondja, megzavarodott, vagyis több a kiadás, mint a bevétel. Az egyensúlyt azonban nemcsak ugy lehet helyreállítani, hogy a bevételt emeljük a kiadáshoz, hanem ugy is, hogy a kiadást szállítjuk le a bevételhez. Ha egy gazda mindig a bevételt emeli az ő szeszélye szerint változó kiadásaihoz, igen hamar végére járna birtokának és tőkéjének. Hanem ha a kevesebb bevételhez szállitja le kiadásait, akkor mutat okos gazdálkodást. A szállongó hirek szerint a magyar királyi udvartartásnál pazar, esztelen, oktalan gazdálkodás folyik. Nem a szegény, elnyomott és kizsarolt nemzetet kell tehát e miatt ujabb terhekkel sújtani, hanem az olyan udvarmestert kell elcsapni, a ki huszonkét millióval nem tud okosabban gazdálkodni. Az udvartartásra kért összeg, közönséges felfogás szerint — bár a milliókkal itt a törvényhozásban már megbarátkoztunk — mégis igen nagy. Együtt véve huszonkét millió. Ha egy kicsit részletezzük azt a kiadást, akkor láthatjuk, hogy méltánytalan dolog ezt az óriási összeget az adózó néptől, egy fényűző, rosszul gazdálkodó királyi udvar számára követelni. Ebből az összegből a fejedelemnek egy napra 60,274 korona, egy órára pedig 2511 korona esik. A mennyit nyolcz napszámos megszerez egy egész esztendei keserves munkájával, a melynek tartama alatt a télnek dermesztő hava. a nyárnak ernyesztő heve testi erejét fogyasztja, az ő Felségének egy óráért úgyszólván munkája nélkül jut. Azt, a mi neki egy napra esik, kétszáz napszámos egy egész esztendőn át nehéz, keserves, verejtékes munkával tudja megszerezni, száz tanítónak jut annyi egy egész esztendei fizetésképen amiért sok száz és száz gyermeket nevel nehéz, sanyarú nélkülözések között jó hazafinak, jó katonának, jó embernek. És mikor a t. miniszterelnök ur előáll, hogy az 1848. évi XX. törvényczikket egyelőre nem lehet végrehajtani, a sanyargó lelkészeknek nem lehet fizetéSKÍegészitést adni, mert nem telik az ország pénzéből, 43 lelkész él meg egy egész esztendőn át abból, a mi ő Felsége udvartartására egy nap rámegy. 73,330 napszámos, ha van munkája, egy egész esztendőn át keres annyit, mint a mennyi az udvartartásra megy. Tehát ötödfél millió ember él meg Magyarországon abból a pénzből, a melyet a királyi udvartartásra a monarchiának két fele ád. Vancsó Gyula: Hát a képviselők tiszteletdija, a miért három éve mitsem dolgoznak! Veres József: A képviselők fizetése is tetemes összegre megy ugyan, de mindössze nem megy tizedrészére annak, a mit az udvartartásra adunk. Mikor ezeket az adatokat halljuk, méltán jut eszünkbe a nagy költő sóhajtása az Ember tragédiájában: »millió egyért!« (Ugy van! a szélsobalóldalon.) És eszébe fog jutni az adózó nép mindegyik fiának odakint, mikor keserves filléreivel kell összehozni az udvartartás költségeit, ugy hogy három-négy napot köteles egy-egy napszámos nehéz munkával eltölteni, hogy az udvartartásból ráeső részt mégis megfizethesse ! Mikor még e mellett emelést kivannak egy olyan királyi udvartartásra, a mely nincs, akkor mi képviselői és polgári kötelességünket teljesítjük, midőn azt mondjuk: nincs most olyan helyzetben Magyarország népe, hogy az udvartartásra felemelt összegeket birjon el. Magyarország népe sanyarog, éhezik, munka után sóvárog, de már munkát sem kap; százezrivel vándorolnak ki fiai a hazából, az uj nemzedék elsatnyul, annyira, hogy a sorozási esztendőt le kell egy évvel szállítani, mert húsz éves korában még gyenge a sorozás alá kerülő fiatal ember. És mikor azt tapasztaljuk, hogy egész vármegyékben a hadköteles ifjúság fele megszökik a sorozás elől, bizonyára nem a sántája, vagy a bénája, akkor azt kell mondanunk, hogy a lehető legtapintatlanabb, legigazságtalanabb és leghelytelenebb dolog volt most előállani azzal a javaslattal, hogy ily körülmények között még emeljük fel az udvartartás költségeit. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Különben is, ha a kimutatást nézzük az udvartartás költségeiről, be kell vallanunk, hogy ő Felsége udvartartási költségei az alkotmányosan uralkodó fejedelmek között a legnagyobbak. Nemcsak az összeg tanulságos, hanem az is, a mely abból egy-egy lélekre az uralkodó udvartartása költségeiből esik. Az Egyesült-Államok és Francziaország köztársasági alakban kormányozzák magukat; az Egyesült-Államoknál egy lélekre esik x

/ia-ad fillér, Francziaországban P/2, Romániában, a hol már király van 19, Angliában 26, Oroszországban 31, Poroszországban 32,