Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-465

62 46*5. országos ülés 1904 július 16-án, szombaton. kozva legyen a törvényhozás, hogy micsoda czélokra megy ez a nagy összeg, a melynek tiz esztendőn át évről-évre való megadását vállalnék magunkra. A törvényjavaslat indokolása a többi között felsorolja némely tételekre nézve, hogy minő százalékkal emelkedtek az utóbbi időkben a kiadások, de hogy mennyi azoknak alapfizetése, a kiknek fizetését emelni akarják, azt nem tudjuk, nincs tehát módunkban azokat például az állami tisztviselők fizetéseivel összehasonlítani. Különben a mi ezen százalékos kimutatást illeti, — a melyből kitűnik, hogy néhol 38, másutt 47, 41, 39, 36, sőt 51 százalékkal is emelkedett a kiadás, — én is mutathatok majd egy százalékos táblázatot, a melylyel azt akarom bizonyítani, hogy mind ez semmi emelkedést sem jelent ahhoz képest, a mennyivel az ország adóssága, az adófizető polgárok terhe emelkedett, ós épen ezért méltánytalan dolog, ilyen fizetésfelemeléseket követelni. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) 1867-ben, a midőn az udvartartás költségeit először állapították meg, az ország összes kiadása körülbelül 300 millió koronára rúgott, most pedig már az 1200 millió korona, körül jár, ez tehát 400 °/o-os emelést jelent. És pedig azért, mert az egész ország és az egyes polgárok is adósság és teherviselés tekintetében azóta rettenetes mértékben haladtak: ezt a százalékos kimutatást még nem tartom elegendőnek arra, hogy bőkezűen, vakon, részletes adatok ismerete nélkül megszavazzuk a költségemelést. Az ország az utolsó évtizedben átlag évenkint 119 milliónyi külföldi adósságot csinált; Magyarország adósságai ma már az ötödfél ezer millió körül járnak. Az 1891. és 1901. évek közé eső tiz évben két millárddal emelkedett a magyar földbirtok betáblázott adóssága. A jelzálogos kölcsönök 3 év alatt — csak az 1900., az 1901. és az 1902. éveket veszem — 164 millióval emelkedtek a törvényhatósági és községi kölcsönök 69 millióval növekedtek; a záloglevelek forgalma 598 millióval, a váltóadósság hazai intézeteknél 72 millióval, a jelzálogos adósság 112 millióval emelkedett. A jelzálogos kölcsönök álladéka 1902. év végén földre 1275 millió, házra 610 millió volt, ugy hogy a jelzálogos kölcsönök összege 1886 millióra tehető. Hol van még ezeken kivül az a sok adósság, a melyeket külföldi intézeteknél csinálnak községek vagy egyesek; hol van a külföldi intézeteknél felvett valtókölesön ? Ezek annyival veszedelmesebbek, mert ezeknek kamata végre is, habár hazai intézetek csatornáján át, a külföldre vándorol; mert a tőkét is a külföldi intézetektől kapjuk. De az ezen osztályokba tartozó adósoknak még van valai íijük, a mire adósságot csinálhatnak, azonban meglévő vagyonuk már fogy és ezeknek terhe évről-évre rohamosabban sulyosodik, ugy hogj ma már évenkint 20,000 birtokot árvereznek el körülbelül 47 milliónyi kényszeráron. Ez magyarázza meg, miért vándorol ki Magyarországból évenkint körülbelül 100,000 munkabíró ember; ez mutatja, hogy miért panaszkodtak tavaly a népgyűléseken a hadi létszám felemelése miatt és ezzel egyidejűleg miért emeltek szót mindenütt a czivillista felemelése ellen is. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Épen azért, mert adósságunk és terheink sokkal rohamosabban emelkednek, mint a hogy emelkedtek — hozzájárulásunk nélkül — az udvartartáshoz tartozó egyének fizetései: vagyoni képtelenségünk és megterheltetésünk mértékére való tekintettel nem tartom elfogadhatónak a javaslatot. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Azt mondja az indokokolás, hogy gondoskodni kell azokról a szükségletekről, a melyek (olvassa): »egy magyar királyt megillető udvartartásnak azon méltó kereteket adhatják meg, melyeket a nemzet századokon át nélkülözött.« Ha századokon át nélkülözte, a rá való költségeket pedig századokon át mindig megadta, akkor azt szeretné az adózó polgár most már tudni, hogy hova lett az a sok száz millió, a melyet nem arra a czélra használtak fel, a melyre adva volt, hiszen maga a most uralkodó fejedelem körülbelül 345 millió koronát vett már fel a magyar királyi udvartartás czimén, pedig magyar királyi udvartartás nincs is. Ennek a tömérdek vagyonnak nyomait Magyarországon nem látjuk. Ezzel a pénzzel pedig igen sok szépet, jót ós dicsőt lehetett volna 1867 óta tenni. Ha elgondolom, hogy az olasz és a német kisherczegek vagy Amerikában egyegy dúsgazdag polgár sokkal kevesebb összeggel, az irodalomnak, a művészetnek, a közgazdaságnak, a köztevókenységnek mily tápláló erőt tud adni, akkor fájdalommal veszem észre, hogy a magyar királyi udvartartás milliói a magyar nemzetre nézve a homokban futnak szét, azoknak semmi nyomuk. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Négyszáz esztendő óta uralkodik a Habsburg-ház Magyarországon és ezen négyszáz esztendő alatt ezer meg ezer milliót kapott tőlünk családi kincstára. Mutasson bárki Magyarország területén csak egyetlenegy helyet, a hol a Habsburg-ház uralkodásának áldásos nyoma feltalálható; (Ugy van! a szélsobalóldalon.) mutasson a tudománynak, a művészetnek, az irodalomnak csak egy ágát is, csak egy kiváló tudóst, művészt, a ki a Habsburg-ház bőkezűségéből tudta elérni azt az eredményt, a melyet elért. Fájdalom, a magyar nemzet nem uralkodóházának vezetése ÓB buzdítása mellett haladt előre nyelve művelésében, a tudomány ápolásában, a művészet fejlesztésében, az építészetben vagy bárminő téren, a hol a haladás egy nemzetnek díszére válik, hanem mindenkor a fejedelmi ház nélkül, sőt legtöbbször annak akarata ellenére. A magyar Nemzeti Muzeumot, a Magyar Tudományos Akadémiát, az egyes tudományos társulatokat mind nélkülük tudtuk a magunk serénységéből és szegénységéből megala-