Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-464
51 464. országos ülés 19(M Julius 15-én, pénteken. emelkedett azóta, addig az udvartartás költsége nem emelkedett. Méltóztassék azonban visszagondolni arra, hogy a magyar nemzet évszázadokon keresztül akadályozva volt abban, hogy saját gazdasági és kulturális érdekeit kielégítse, azáltal, hogy a királyok akkoriban minden számadás és felelőség nélkül beszedték az ország összes jövedelmeit, és hogy hogyan fizették a katonaságot, arról igen tanulságos könyveket irt Thaly Kálmán t. képviselőtársunk, a ki kimutatta, hogy az idegen ezredeket hogyan küldöttek el Magyarországba és néha hónapokigévekig nem fizettek zsoldot nekik, hanem a mit találtak, azt zsebelték, rabolták össze. Ily módon annak az uralkodóháznak vagyona évszázadok folyamán át nagyon busásan meggyarapodhatott, azonban a magyar nemzetnek sem vagyona nem gyarapodott meg, sem intézményei, melyekre szüksége van, ki nem épültek. Hiszen ha nem lettek volna az egyházak, bizony nem tudom, hogy a múlt század elején ki tartott volna fenn iskolákat Magyarországon ? Minden szükségletünkről a saját erőnkből kellett gondoskodnunk, s ezenkívül még áldozatokat követeltek tőlünk, s ha áldozatokat hozott ez a nemzet, azt mindig idegen czélokra fordították. Abból a nagy vagyonból, a mely igy az évszázadok folyamán át összegyűlt, megengedhetik tehát maguknál? azt a nagyúri fényűzést, pazarlást, melyre az előbb rámutattam. Telik azokból az elkobzott jószágokból, amelyeket Magyarország legkiválóbb hazafiainak igazságtalan és törvénytelen elitélése folytán megszereztek maguknak. (Igaz! TJgy van balfelöl,) És vagy gazdálkodjanak jobban abból a vagyonból, vagy elégítsék ki uri passziójukat és fényűzéseiket abból a vagyonból, de a magyar nemzettől ilyen indokolással kérni áldozatokat, az valóban a czézári elbizakodottság netovábbja. (TJgy van! balfelöl.) Pap Zoltán : És kötelességet nem teljesíteni! Okolicsányi László: Hát még ha felhozom azt, t. ház, hogy annak az udvartartásnak keretében amúgy is vannak olyan exisztencziák, a kik az állami budgetnek már más czimen terhére esnek. Felemlítem p. o., hogy a felséges uralkodó családnak igen sok tagja magas katonai rangot tölt be és arról sohasem hallottunk, hogy valamelyikük elengedte fizetését, vagy arról lemondott volna. Ezeknek a főherczegeknek udvartartásainál tényleges szolgálatban levő katonatisztek is vannak alkalmazva, és ugy tudom, hogy ezek is a közös hadsereg költségvetéséből húznak fizetést. Azonkívül ott vannak a különböző testőrségek, a testőr gyalogszázad, a k. u. k. Leibgarde Infanterie-Compagnie, azután a k. u. k. Leibgarde Reíter-Escadron, ezek is a közös hadsereg költségéből húznak fizetést, benne van az 1904. évi költségvetésben 149,000 K. Polónyi Géza: És a delegáczió erre nem szól semmit? Okolicsányi László: A delegáczióban is volt szerencsém ezt szóba hozni, de eredménytelenül. Polónyi Géza: A t. többséget értem! Pap Zoltán: Ott mindent eredménytelenül csinálnak! Okolicsányi László : Jöjjenek oda csak tizen, t. képviselőtársaim, majd nem fogunk eredménytelenül dolgozni! Pap Zoltán: Bombával, hogy repüljön levegőbe az egész. Okolicsányi László: További argumentuma a t. miniszterelnök urnak, a mely benne foglaltatik a törvényjavaslat indokolásában is, a budai várpalota. Igazán azt kell hinnem, hogy vakoknak és süketeknek állithatnak csak ide ilyen argumentumot, de látni, hallani, megfigyelni és gondolkozni tudó emberek elé ilyen argumentumokkal járulni nem lehet. Mindnyájan tudjuk, hogy ez a budai várpalota milyen költségből épült; nem csináltak titkot belőle, hogy a magyar pénztári készletekből 18 — 20 millió korona kölcsön adatott kamat nélkül erre a czélra ugy, hogy az 25 év alatt évi 670.000 koronával fizettetik vissza. Egészen olyan ez, a mint hallom itt t. képviselőtársaimnak egy megjegyzését egy esetre vonatkozólag, a melyet magam is ismerek, mint mikor valahol, gondolom Szabolcs vármegyében egy templomnak az volt a felírása: Építtette a nemzetes Jármy-család az eklézsia költségén. Ilyenformán épült a királyi várpalota. Én azt hiszem, hogy akárki közülünk nagyon szívesen elfogadna ilyen üzletet, hogy 20 millió koronát kamatmentesen kapna évi 670.000 korona visszafizetése mellett 25 év alatt törlesztendőleg. Ez nem egyéb, mint a tőkének ajándékozása 25 évvel később. Ennél a kérdésnél azonban fel kell vetnem azt is, a mit talán a költségvetésnél jobban ki fogunk domborítani, hogy honnan vette a kormány azt a felhatalmazást — ugy tudom, nem a jelenlegi, de az előbbi csinálta ezt a jó üzletet — hogy ilyen kamat nélküli kölcsönt adjon erre a czélra. Én ugy tudom, hogy a törvényhozás ilyen felhatalmazást a kormánynak sohasem adott. Még felhozza azután a t. miniszterelnök ur a törvényjavaslat mellett argumentumképen azt is, hogy az állami, megyei és egyéb tisztviselők fizetését javítottuk és igy elkerülhetetlen, hogy az udvarnál alkalmazott személyek fizetése is javíttassák. Ez a szempont engem — mondhatom — meglepett. Mert, habár nem vagyok valami nagyon jó véleménynyel a miniszterelnök urnak a nemzeti ügyek iránti érzékéről, de mégsem hittem volna azt, hogy ő a magyar tisztviselői kart azzal az udvari cselédséggel össze tudja téveszteni, hogy azzal párhuzamba tudja állítani. Hát mi az a magyar tisztviselő ? Nemcsak a magyar állam alkalmazottja, hanem társadalmilag a magyar tisztviselői kar az intelligens magyar középosztálynak gerincze, egy hatalmas művelt testület, mely szellemi munkával a magyar kultúrát viszi előbbre, a mely szükségleteivel a magyar termelést gazdogitja.