Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

52 ¥i'i, országos ülés 190h Julius 15-én, pénteken. képviseleti alkotmányunk van, az ilyen alkotmány elvei szerint pedig a népnek a törvényhozásra befolyást kell gyakorolni az által, hogy bizonyos követelmények, a melyek a nép öntudatában, a nép gondolkozásában gyökeret vertek, a melyek a közvélemény előtt propagálva lettek, a melyeket magáévá is tett a közvélemény, itt a népképviseletben leszűrődve, annak akarata folytán törvényekké váljanak. De az, a mi e törvényjavaslatban foglaltatik, vájjon gyökeret vert-e a nép lelkében, kivánja-e azt a nép? Bartha Miklós: Jöttek-e deputácziók? Okolicsányi László: Valamely nemzeti követelés kielégítésére irányul-e ez a javaslat? Ezen általános indifferentizmussal szemben nem akarok mást mondani, mint hogy ezzel szemben ennek a törvényjavaslatnak mégis csak a ház elé kellett kerülni és hogy minden ember meg van győződve róla, hogy törvény lesz belőle, mert törvénynek kell lenni belőle, a mi szomorú illusztrálása annak, hogy milyen a mi alkotmányoságunk, a mi szomorú bizonyítéka annak, hogy nálunk a népakarat mennyire gyenge a császári, az udvari akarattal szemben. Ha még csak a magyar király akaratával szemben volna gyenge, az talán nem volna oly nagy szerencsétlenség, mint a minő az, hogy gyenge az osztrák császár akaratával szemben is. B. Dániel Ernő t. képviselőtársam, mikor a javaslat ellen felhozott argumentumokkal foglalkozik, az indifferentizmus ellen tiltakozik, de arra nem tud hivatkozni, hogy valami nagy lelkesedéssel óhajtaná ezt a közvéleményt, hanem védekezik egy olyan argumentum, egy olyan kifogás ellen, a melyet senki sem ezen, sem a másik oldalon fel nem hozott. Azt mondja ugyanis t. képviselőtársam, hogy ezen javallatnak visszautasítását indokolták a gazdasági helyzettel is, mint hogy ha ennek megszavazása az államháztartás egyensúlyát veszélyeztetné. Ilyen kicsinyes, igazán beszámításra nem méltó argumentumot senki nem hozott fel. A gazdasági helyzetet hallhatta említeni t. képviselőtársam, de nem abból a szempontból, mintha ez a 2 millió koronás emelkedés a mi államháztartásunk egyensúlyát fenyegetné, hanem hogy olyankor, mikor köztudomásúlag az egész országnak gazdasági helyzete nagyon szomorú, mikor amúgy is óriási követeléseket támaszt velünk szemben a hadügyi kormány, amúgy is óriási terheket ró ránk tisztviselőink fizetésének javítása, azonkívül óriási kulturális czéljainknak és érdekeinknek kielégítése áll előttünk, tehát a midőn anyagi erőink a legnagyobb mértékben igénybe vannak véve, akkor — nem mondom, hogy az a két millió korona fogja az országos tönkrejutást előidézni — legalább is helytelen, tapintatlan és illetlen dolog ilyen követeléssel előállani. (TJgy van! balfelöl.) Ebből a szempontból, megengedem, hogy hallotta t. képviselőtársam a gazdasági viszonyok említését. Egyébként ezzel a törvényjavaslattal szemben sokan bizonyos mértékig óvatosabb bánásmódot tartanak szükségesnek ugy ebben a házban, mint a sajtóban is. Maga az előadó ur beszédében, a melylyel bevezette ezt a tárgyalást, említette, hogy ez a javaslat roppant kényes ós delikát természetű. Megvallom, én e javaslatnak kényes és delikát természetét egyáltalában fel nem ismerem. Első sorban nem akarom és nem engedhetem ezt a javaslatot itt a lojalitás vagy illojalitás szempontjából tárgyalni, mert nem. oszthatom azt a felfogást, mintha lojálisabbak volnának azok, a kik azt elfogadják, s mintha bizonyos illojalitást követnének el azok, a kik nem fogadják el. Az alkotmány egy intézményével állunk itt szemben. Az udvartartás nem egy személyé, nem egy családé, hanem az államé. Az állam költségvetését terhelik meg az udvartartás költségei és ezenkivül, fájdalom, minálunk az udvar még mint politikai tényező is jelentkezik, — közjogellenesen és helytelenül — mert tényleg politikát csinál, a mire majd kesébb rá fogok térni. Ha ez igy van, akkor meggyőződésem szerint minden elfogultság nélkül, a lojalitás vagy illojalitás kérdésének teljes félretételével, szembe lehet állani ezzel a javaslattal és gyakorolni lehet, sőt gyakorolni kell a bírálatot mindenek felett, a, mik abban az udvarban történnek, és a mik annak hatásaképen jelentkeznek. Ezen teljesen elfogulatlan kritika gyakorlását az udvarral, az udvartartással és a mennyiben arra meg van az ok, még a királylyal szemben is, nemcsak hogy nem vagyok hajlandó lojalitási szempontból felfogni, hanem az a meggyőződésem, hogy ez mindenkinek legfőbb polgári kötelessége; ez olyan kötelessége a politikusnak, a melynek helyes és őszinte gyakorlása a becsületes politikust a hízelgő csuszó-mászó udvaroncztól megkülönbözteti. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pap Zoltán: Nem vagyunk negyvenen, t. elnök ur. Méltóztassék a házat tanácskozásképessé tenni! Elnök: A jelenlévő képviselők meg fognak számláltatni. (A jegyzők megszámlálják a képviselőket.) Negyvennél többen vagyunk. Kérem Okolicsányi képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. Okolicsányi László: T. ház! Legyen szabad most azon indokokkal foglalkoznom, a melyek ezen törvényjavaslat támogatására felhozattak. Őszintén szólva, nagyon kevés ilyen indok van és ez a kevés is nemcsak hogy ki nem állja a kritikát, de ténybeli alapokkal sem bír. Az én igen t. barátom, az előadó ur, ugy látszik, hogy annyira zavarban volt az argumentumok keresésekor, hogy a Bajthay Antal beszédét tartotta szükségesnek elővenni, a mely beszédben ez a hazafias főpap a budai kiráíyipalota építése alkalmával reménységét fejezte ki, mert szegény Bajthay sem tudott az akkori udvari állapotokról a magyar