Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

50 kGk. országos ülés i90b Julius 15-én, pénteken. arra feleletet adni, vájjon a t. előadó úron és b. Dániel t. képviselő úron kiviil lesz-e még olyan uj Bajthay, a ki a mai állapotokból jobb jövőt merne és tudna ennek a nemzetnek jósolni. De mégis felel nekünk e gyötrő kérdésekre egy jelenség. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Ha az alkony beálltával vagy az éjjeli órákban bajon járunk a Dunán, vagy a budai oldalról nézzük Pestet, egy rejtelmes sötét tömeg tárul elénk: ennek a háznak a képe, a melynek magában kellene foglalnia ennek a nemzetnek minden vágyát, reménységét. Erre a sötétségre egy másik sötétség adja meg a feleletet, a nagy költséggel, óriási áldozatkészséggel újra épített fényes palotája Mátyás királynak, a hol, ha világosság jelenik még, a naiv néplélek kísértetekre gondol. (Ufjy van! a szélsöbaloläalon.) Ezt a két sötétséget a csillagos éjszakában odafent látják a hadak utján őrt álló történelmi erők és várják, hogy mikor hallják egy uj Csaba királyfinak a hívó szavát, hogy erre a földre, a melyen a lelkek látása homályba borult, elhozzák a megváltó világosságot, mely bennünket a felszabadult, az egybeforrott, erős, független magyar állam nagyságához elvezessen. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez a javaslat nem ezen az utón jár, ez nem az erőforrásokat gyarapítja, hanem gyengeségünket használja ki, s épen ezért én azt el nem fogadom, hanem csatlakozom Rákosi Viktor t. barátom elleninditványához. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsöbaloläalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Kovács Pá! jegyző: Okolicsányi László. Okolicsányi László: T. képviselőház! Előttem szólt t. képviselőtársam, Bakonyi Samu, már foglalkozott ugyan b. Dániel Ernőnek ma elhangzott beszédével, de azért engedtessék meg nekem is néhány refieksziót fűzni ehhez a beszédhez, a mely minket ezen az oldalon valóban meglepett és a legnagyobb mértékben megdöbbentett. Valóban, a türelemnek csodálatos mértéke volt az, a melylyel a ház b. Dániel Ernő beszédét fogadta. Egy kis zúgás és zajongás ezen az oldalon volt az egész hatás. Sajátságos tulajdonsága a magyar embernek, hogy olyankor, mikor nemzeti önérzetét és nemzeti öntudatát sértő ilyen beszédet hall magyar embertől, azt egy kis zúgással és ellenmondással elintézettnek tekinti. Azt hiszem azonban, ha egy idegen ember mondta volna azt a beszédet, a melyet b. Dániel Ernőtől hallottunk, ennek sokkal komolyabb következményei lettek volna. (TJgy van! balfelöl.) B. Dániel Ernő szinte mentegeti magát, hogy felszólalt, s azt mondja, bizonyos felelőség súlya alatt áll azért, hogy ezt a vitát, mely amúgy is olyan hosszura nyúlt, még ő is hosszabbítja saját felszólalásával. Ámde én azt láttam t. képviselőtársam beszédéből, hogy ő inkább egy más felelőség nyomása alatt érezte magát és inkább azért emelt szót, hogy abban a tekintetben némileg megnyugtassa a saját maga és azok lelkiismeretét, a kik vele együtt ezen törvényjavaslatot elfogadják. Ezt látom én abból, midőn ő lehetetlen tételeknek bebizonyítására vállalkozott, mintha bizony a fehérről azt akarta volna bizonyítani, hogy fekete. Azt bizonyítja b. Dániel Ernő beszédének egyik részében, hogy van magyar udvartartás és hogy ennek következtében azon ellenvetések és kifogások, melyek erről az oldalról elhangzottak, meg nem állanak. Beszédének másik részében pedig czáfolni törekszik azt a vádat, mintha a jelenlegi kormány nem követne nemzeti politikát. Beszédem folyamán mindkét kérdéssel részletesebben fogok foglalkozni. (Helyeslés balfelöl.) Egyelőre csak azt jelentem ki, hogy a mint elhiszem t. képviselőtársamnak azt, hogy van magyar udvartartás, ép ugy el lehetne neki azt is hinni, hogy ez a kormány r nemzeti politikát üz. (Ugy van! balfelöl.) És tökéletesen egy felfogásból ered ez a két állítás, mert a kinek a mai udvartartás magyar, annak a jelenlegi kormány politikája is nemzeti. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőtársam még arra az állításra is vállalkozik, hogy az udvartartásnak mostani formáját akczeptálta az egész közvélemény, akczeptálták az illetékes faktorok is, és sem 1867-ben, sem azóta ennél több nem követeltetett. Elsősorban ki kell jelentenem, hogy ez az állítás szigorúan véve nem felel meg a tényeknek, mert nem mondom, hogy mindjárt 1867-ben, de a későbbi években erről az oldalról igenis több izben nagyon határozott hangon követelték a magyar önálló udvartartás berendezését. Nem volt időm, — a mi egészen természetes — hogy erre vonatkozólag az adatokat összegyűjtsem. Meg fogják ezt tenni az utánam felszólaló képviselőtársaim. Csak egyet bátorkodom felhozni, a mely épen a kezembe jutott, s a mely az 1889-iki hasonló törvényjavaslat tárgyalásának idejéből való, a mikor szintén az udvartartás költségeinek megállapításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták és a mikor a bizottság előadója báró Dániel Ernő volt. Akkor Ugron Gábor t. képviselőtársam benyújtotta a következő határozati javaslatot (olvassa): »Tekintettel, hogy az 1867: XII. törvényezikk 7. §-a a magyar király udvartartásáról kimondja, hogy nem közösügy, mert Magyarország alkotmányos önállásával, a magyar király fejedelmi magas tekintélyével még a költségek közös megállapítása is ellenkezik; tekintve, hogy a korona és nemzet közti viszonyt megronthatja egy idegen szellemű és ellenséges érzületű udvar; tekintettel, hogy ez uralkodóház tagjai az udvarban nevelkednek fel és az udvarban élnek, minek