Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

Hus ih-én, csütörtökön. 31 Í63. országos ülés 1904 j »be kell látnunk, hogy az abszolutizmus a di­nasztia érdekeivel ellentétben áll«. Épen igy be fogná látni a hatalom egy ujabb abszolutizmus esetére is, hogy az a dinasztia érdekeivel ellen­tétben áll, de talán akkor a magyar urak is eszükre térnének és nem az osztrák törvény­könyvvel a kezükbeD, hanem a magyar jog alap­ján kormányoznák ezt az országot. Nem akarok nagyhangú frázisokkal leülni... (Derültség a jobboldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Sándor Pál: Modern Kassandra! (Zaj a szélsöbaloldahn. Halljuk!) Pap Zoltán: ... de megvallom őszintén, hogy jobban szerettem volna a mai napon is olyan kérdésekről értekezni, a melyek az ország érde­keit sokkal közelebbről érintik, — ámbár alig van kérdés, a mely közelebbről érintené a nem­zet érdekét, hanem mondjuk agy, hogy jobb szeret­tem volna olyan dolgokról értekezüi, a melyek az ország felvirágoztatását mozdíthatják elő — mintsem erről a primitiv kérdésről. Mert ezek a dolgok minden más államban rég el vannak intézve, más nagykorú nemzetek ezeket a dolgokat ugy szólván a gyermekjátékokkal együtt hagyták el; a világ már egészen más, nagyobbnál-na­gyobb eszmékkel foglalkozik és mi még mindig kénytelenek vagyunk mogyorót tördelni Magyar­ország képviselőházában. (Ugy van! a szélsöbal­oldalon.) De ezért nem minket, hanem a több­séget kell vádolni, mert ezeket a kérdéseket mindig megoldatlanul akarja hagyni. Méltóztas­sék csak megnézni azt a gyűrűt, a melyet foly­ton mellünk körül fűznek a bécsi hatalmi kö­rök. Csak tegnapelőtt jelent meg Pittreich közös hadügyminiszternek az összes katonai hatósá­gokhoz intézett rendelete, a melyben Landes­sprache-nak bélyegzi a magyar nyelvet. Kérdezem a kormány tagjaitól itt most, beszédem keretében és várom a kormány nyilat­kozatát, hogy tekintettel arra, hogy mely áron tűrtük meg azt. hogy itt a kormányzatot foly­tassák: az osztrák hadügyminiszter rendelete fedi-e az ő akaratukat? Azon kormány akara­tát, a melynek feje, a miniszterelnök ur, a nem­zeti küzdelem végén maga dokumentálta, hogy ezután jobb helyzete lesz a magyar ifjúságnak, mert hiszen Magyarország paritását el fogják ismerni, mert a tantárgyaknak igen jelentékeny részét magyarul tanítják. Megadja erre az igazi feleletet az osztrák császár bizalmának letéte­ményese, Pittreich, a ki azt mondja, hogy a monarchiában szokásos Landessprache-kat akarja taníttatni. Magyar nyelvről, paritásról szó sincs; ha­nem odahelyez bennünket Morvaország, Szilézia, Graliczia stb. mellé egy nívóra. Ezt a magyar szuverenitás nevében visszautasítom, s e tekin­tetben a kormánytól feleletet várok. Ha pedig a t. többség és a miniszterelnök ur azt akarja Magyarországtól, hogy bizalma legyen a király iránt, akkor czáfoljon meg minden olyan nyilat­kozatot, mely meg nem történhetett. (Egy hang a jobboldalon: Brrr!) No, t. képviselő ur, önnek tényleg nem kell egyéb, csak az, hogy megkapja szolgalelkűségének jutalmát. Ne engedjenek a király szájába olyan nyilatkozatot, hogy mikor az ország nyomorog, a nép ezrével vándorol ki, akkor azt mondja Pittreichnak, hogy babéro­kat fűz homloka körül és azt mondja a magyar delegáczió tagjainak, hogy meg vagyok elé­gedve a delegáczió munkálkodásával, mert ennyi és ennyi milliót sikerült megint magyar nem­zetem vállaira rárakni. Ilyen nyilatkozatot a magyar király nem tehetett, valamint meg­vagyok róla győződve, — bár a diplomácziai titkokba nem vagyok annyira beleavatva, mint önök, mert hisz nem állok a tűznél — de nem hiszem, hogy a király tudtáhól van szőnyegen e javaslat, mert nem teszem fel a királyról, hogy ne látná az ország szomorú sorsát és ne tiltakoznék az ellen, hogy az ország vállaira ujabb, évenkint visszatérő két milliónyi terhet rakjanak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Ezt a király nem tudja. Világosítsák fel, mert az ilyen eljárással elkövetkezhetik az ideje annak, hogy nem leszünk dinasztikusak, hanem magunk fogjuk követni azt a politikát, mely­nek utján a legjobban érvényesíthetjük a ma­gunk és az ország igazát. Minthogy olyan dologra akarnak költsé­get, a mely nincs és a mely még kilátásba sincs helyezve, s minthogy azzal, hogy a költséget megszavaznám, azt a politikát honorálnám, melyet eddig nemzetem ellen folytattak, s mint­hogy a czivillista felemelését nem látom más­nak, mint egy leigázott nép haclisarczának, ezért a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénlc lielyeslés és éljenzés a szélsőbal-oldalon.) Elnök: Kubik Béla képviselő ur személyes kérdésben kér szót. Kubik Béla: Az imént az elnök urat bizo­nyos tévedésére vonatkozólag akartam felvilágo­sítani, s akkor engem azzal illetett, hogy ne törődjem azzal, hogy az elnöki székben mi tör­ténik. Ezzel szemben személyes kérdésben kell, hogy felszólaljak annál is inkább, miután én meg akarom magyarázni, hogy miért szóltam akkor közbe. Azért, mert egy inczidens történt, melyből kifolyólag Kecskeméthy képviselőtársa­mat rendreutasította az elnök ur, holott ugyan­akkor az előadói szék mellől Szőts képviselő­társam egész beszédet folytatott, ide, erre az oldalra intézve, sőt ez alkalommal oly kifeje­zéseket használt, melyeket én ismételni itt nem ismételhetek, mert figyelembe kell vennem, hogy a ház tekintélyével az össze nem férhet. (Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) És mégis a helyett, hogy az elnök ur azt utasította volna rendre, a kit illetett, Kecskeméthy Ferencz képviselő­társamat utasította rendre. Ezt a tévedést, a mely, azt hiszem, el fog ismertetni tévedésnek, meg akartam értetni az elnökséggel, s azért én I is ilyen rendreutasitásban részesültem.

Next

/
Thumbnails
Contents