Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-474

350 Í7í. országos ülés 19Qk július ü~én, szerdán. helyesek, a melyeket a miniszter ur a saját minisztériumától kapott. (Egy hang a jobb­oldalon :_ Mi tudomásul vesztük!) Az lehet, de ezzel az igazság nincs eldöntve, (Zaj a jobb­oldalon.) Tallián Béla földmivelésiigyi miniszter: T. ház! Még csak röviden néhány szót kívánok szólni. (Halljuk! Halljuk!) Én kijelentettem és ismét­lem, hogy bárki részéről bármiféle panasz vagy feljelentés intéztetik hozzám, azt mindig a leg­rövidebb idő alatt és a legszigorúbban fogom megvizsgálni, (Elérik helyeslés a jobboldalon.) Ezt kijelentettem a képviselő urnak is, de, ugy látszik, a képviselő ur erre vonatkozólag szive­sebben tesz egy általános kijelentést, mint az előbb is tette, és nem akar konkrét példákkal előállani. Én ismételten kijelentem, hogy akár ebben az ügyben, akár bármily más ügyben fordul hozzám konkrét panaszszal a t. képviselő ur, azt 8 nap alatt meg fogom vizsgáltatni, s arról őt értesíteni fogom. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Arra vonatkozólag, a mit a í. képviselő ur mondott, hogy t. i. nem azok kapják a. telephelyeket, a kik megérdemlik, hanem kap­ják tisztviselőknek protekcziós gyermekei, határo­zottan felkérem most már a t, képviselő urat, mert erre jogom van és ez kötelességem is. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) hogy nevezze meg azon tisztviselőt ós azon protekcziós gyerme­keket, a kik azt megkapták; ha nem nevezi meg, a konzekvencziát, engedje meg, hogy én vonjam le. (Elénk helyeslés a jobboldalon) LendI Adolf: T. ház! Ha méltóztatnak megengedni, el fogok mondani egy konkrét esetet. (Halljuk! Halljuk!) Józseffalva telepes község szomszédságában két évvel ezelőtt elliozi­táltak egy kincstári erdőrészietet, talán 40 — 50 holdnyi kiterjedésűt — tehát nem valami nagy területet — még pedig ötholdas parezellákban, hogy a nép is megszerezhesse. Tényleg a nép hezitált is arra az erdőre, mert nagy szüksége volt a fára, s azért is, mert azt a területet irtás után — e mint ez a feltételekben benne volt — két évig használhatta. S daczára annak, hogy nagyon felhajtották annak az erdőnek az árát, mégis a nép megszerezte magának. Azután felküldöttek a szerződést jóváhagyás végett a földmivelésügyi minisztériumhoz, azonban onnan a szerződést csak hat hónap múlva küldöttek vissza jóváhagyva. A liczitáczió volt karácsony­kor, a szerződés jóváhagyása pedig megjött júniusban. Bele volt véve a szerződésbe az is, hogy az a gazdasági év, a melyben a munkát megkezdik, szintén számit, s igy a nép elvesztett egy gazdasági évet, noha megfizetett azért a területért. A rákövetkező esztendőben, tavaly, ugyan­csak ott ennek az erdőrészletnek szomszéd rész­letét bocsátották árverés alá. Ismét Hezitált rá a nép, mert megint szüksége volt a fára. Az a telepes község nagyban ültet most szőlőket, s azért nagyban akart szőlőkarókat gyártani, azért lett volna neki szükséges a fa. Ennél a liczitáoziónál hasonlókép ötholdas parczellák voltak kiírva. Némely parczellát felliczitáltak 1000 koronára, sőt még magasabbra is. A nép azonban okvetlenül meg akarta szerezni a fát is, a területet is, mert tudta azt, hogy ezen a területen lehet kiegészíteni az ő telepes köz­ségük határát, s nem akarta, hogy akár csak ideiglenesen is, más kezekbe kerüljön az a föld. A hezitálásban résztvett a szomszéd falubeli korcsmáros is, s ajánlatot tett az egész erdő­részletre, s noha ugy volt, hogy elsősorban a földmivesgazdák szerzik meg ötholdas parezel­lákban az erdőt, mégis a szomszéd falubeli korcsmáros kapta meg az egész erdőt. 21.000 korona volt körülbelül a főösszeg, s ha jól tu­dom, ez csak kétszáz koronával volt több, mint az az összeg, a melyet a parasztok, a földmive­sek adtak volna akkor is, ha a rosszabbul fize­tett parczellák alapján számíttatott volna ki a főösszeg. (Mozgás jobbfelöl.) Ezeket a számokat a minisztériumban tudják. Erre a szerződés jóváhagyása bekövetkezett egy héten belül. A nép tehát látja, hogy mikor maga veszi bérbe a földet és veszi meg a fát, akkor eltart a szerződés jóváhagyása hat hónapig; mikor azonban a szomszéd falubeli korcsmáros kapja, hogy földuzsorát és fauzsorát folytathasson, ak­kor egy héten belül jön meg a szerződés jóvá­hagyása. Kérem ezt az esetet megvizsgáltatni és azt fogja találni a t. miniszter ur, hogy ez is igaz. Ez is egy konkrét eset. Elnök: T. ház! A kérdés az: tudomásul veszi-e a ház a földmivelésügyi miniszter ur válaszát, igen vagy nem! (Felkiáltások: Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a föld­mivelésügyi miniszter ur válaszát tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani (Megtörténik.) A ház a választ tudomásul veszi. Következik Kovács Pál képviselő ur inter­pellácziója. Daréczy Aladár jegyző: Kovács Pál! (Fel­kiáltások : Nincs itt!) Elnök: Kovács Pál képviselő ur nem lévén jelen és a legközelebbi ülés ideje és napirendje már meg lévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 55 perczkor.)

Next

/
Thumbnails
Contents