Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-474
V7í. országos ülés 190b j berek érdekeiről van szó, a kik gazdasági téren nem hagyják magukat egykönnyen legyőzetni. Egészen más természetű az, a mit a t, kereskedelemügyi miniszter ur főképen Krasznay Ferencz t. képviselőtársam beszédére vonatkozólag az ipar jelenlegi helyzetéről mondott. A t. miniszter ur mindig azt hangoztatja, hogy az iparűzőknek egyéni értékét kell emelni, és akkor meglesz minden. A midőn konkrét dolgokról van szó, ő mindig olyan térre viszi át a kérdéseket, a mely konkrétnek nem mondható; a mely, bocsánatot kérek a kifejezésért, már inkább a frazeológia birodalmába tartozik. (Derültség a jobboldalon.) Mert hiszen annak szükségét, hogy iparosaink szakképzettsége nagyobb legyen, mindnyájan elismerjük, de hogy ez egyedül képes lenne annyira javítani ipari viszonyainkat, hogy mi Ausztriával szemben versenyképesekké válhassunk, ebben legalább is kételkedem. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A fogyasztás majd emeli a szakképzettséget!) Ma is felemiitette a t. miniszter ur, hogy mily kevesen lépnek nálunk az ipari pályára. ÉQ ezzel szemben az ipari munkásközvetitő intézet egynémely adataira vagyok kénytelen hivatkozni, a melyek szerint végzett gépészek jelentkeznek fiitői állásokra, mert nem kapnak alkalmazást. A midőn ilyenek Magyarországon a munkaalkalmak, akkor természetes, hogy kevesen adják magukat az ipari pályára. (Ugy van! balfelöl.) Ezek tények, t. ház, a melyeket a leghivatottabb tényező bizonyít. Rámutattam tegnapi beszédemben arra is, hogy milyen rengeteg Budapesten állandóan a munkanélküliek száma; hogy az ipari munkások munkahiánya olyan óriási, a melyhez hasonló Európa egyetlenegy városában sem tapasztalható. Ily körülmények között nem lehet azt mondani, hogy a hiba és a baj oka egyedül abban rejlik, hogy nagyon kevesen adják magukat az ipari pályára. Azt méltóztatott mondani, hogy a mezőgazdasági és ipariskolákban aránylag nagyon kevés a tanuló. De méltóztassék elhinni, hogy a mezőgazdasági iskolát végzettek ép oly kevéssé tudnak alkalmazást kapni, daczára annak, hogy agrár állam vagyunk, mint az ipari pályán lévők. Igaz, hogy sohasem szabad semmit exagerálni és túlságba vinni, és épen olyan hibába esném, ha azt akarnám bizonyítani, hogy ezen az utón semmit sem lehet elérni, mint a milyen hibába esnék, a minő exagerácziót követne el az, a ki más oldalról azt bizonyítgatná, hogy csak ezen az utón és ezen eszközökkel lehet ipart teremteni és azt versenyképessé tenni. Végül csak azt kívánom még megjegyezni, hogy egyébként hálás köszönetemet fejezem ki a kereskedelemügyi kormánynyal szemben azért, hogy végre-valahára szerencsések vagyunk az ipartörvény revíziójának előmunkálatait láthatni. Igaz, hogy a t. miniszter ur, midőn erről beszélt, óvatosan őrizkedett attól, hogy bennünket megíilius 27-én, szerdán. 341 ismertessen azon alapelvekkel, a mely alapelvekre vonatkozólag ugy én, mint Mukits Simon t. képviselőtársam tegnap itt néhány megjegyzést tettünk volt. Lehet, hogy tulajdonképen, a miket mi óhajtunk, azokat feltaláljuk ebben az előmunkálatban. Én azonban nem lévén abban a helyzetben, hogy ezt láthattam volna és arról nyilatkozhatnám, azon reményemnek adok kifejezést, hogy azon alapelvek, e melyeket okvetlenül figyelembe veendő alapelveknek tartottunk, okvetlenül figyelembe is vétettek. Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Kíván-e még valaki szólni? (Nem.) Ha senki nem kíván szólni, a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. Magára a tételre semmi kifogás nem lévén, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatik. Nyegre László jegyző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadások 522.775 K. Elnök: Megszavaztatik. Nyegre László jegyző (olvassa): 3. rovat. Országos ipari és kereskedelmi oktatási tanács 14.200 K. Elnök: Megszavaztatik. Nyegre László jegyző (olvassa): 4. rovat. Egyéb ipari és kereskedelmi oktatási czélok 98.200 K. Elnök: Megszavaztatik. Nyegre László jegyző (olvassa): 5. rovat. Ipari és kereskedelmi oktatási ösztöndijak 3117 K. Elnök: Megszavaztatik. Az előadó ur kivan szólni. Heltai Ferencz előadó: T. ház! A pénzügyi bizottság, tekintettel a felsőbb ipariskolák, mint az ipari szakiskolák küszöbön álló újjászervezésére, javasolja, méltóztassék ezen czim összes rovatai között az átruházási jogot megadni. Elnök: Kérem a t. házat, méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen.) Ha igen, akkor határozatkép kimondom, hogy a ház az átruházási jogot ezen czim egyes rovatai között engedélyezi. Nyegre László jegyző (olvassa): Rendes kiadások összege 1,689.459 K. Rendkívüli kiadások. Beruházások. Állami ipariskolák uj épületeinek emelésére és a már meglévő iskolaépületek kibővítésére 200.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Nyegre László jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevéteíek 217.135 K. Elnök: Megszavaztatik. Nyegre László jegyző (olvassa): Ipari és kereskedelmi czélok. Rendes kiadások: XIX. fejezet, 5. czim. Rendkívüli kiadások: Átmeneti kiadások: IX. fejezet, 2. czim. Rendes bevételek: VII. fejezet, 5. czim. Kiadás. Rendes kiadások. 1, rovat. Kereskedelmi múzeum 175.750 K. Elnök: Megszavaztatik. Nyegre László jegyző (olvassa): 2. rovat. Iparfejlesztés. 2,800.000 K.