Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-474
474. országos ülés l90'í Julius 27-én, szerdán. 323 ugy az 18.72: VIII. t.-cz., mint az 1884: XVII t.-cz. segédkezet nyújt. Önálló vámterület nélkül a gyári ipar fejlődése lehetetlen, a kézműipar pedig a tömegesen beözönlő osztrák kész iparczikkek versenye folytán napról-napra pusztul, ugy hogy már is a megsemmisülés örvényébe sülyed alá. De nemcsak közgazdasági kérdés, hanem magyar nemzeti szempontból, álladalmi és társadalmi szempontból is veszélyesen nagy baj az, ha a magyar iparososztály pusztulásnak indu ! , mert ez a nemzetet fentartó egészséges középosztálynak egyik részét képezi, és pedig azt a hazafias részt, a melyre a nemzet, az állam bal-és jó sorsában mindig egyaránt támaszkodhatik. Nemzeti és álladalmi érdek eit az erőtlen, pusztulásnak indult középosztályt megvédeni, mert különben előáll annak a veszedelme, hogy ebből az osztályból lesz az elszegényedett proletár, és ezzel szemben fog állani a gazdagok tömege. Én, t. képviselőház, az iparososztálynak az elpusztulástól való megmentését nemzeti létünk és anyagi fejlődésünk biztosítása feltételének tartom, ugy hogy a kormány és a törvényhozás, valamint a társadalom nemzet elleni bűnt követ el, ha minden erejével arra nem törekszik, hogy az iparososztályt a végpusztulástól megmentse. Az önálló vámterület 37 évvel ezelőtt a nemzet óhajtása volt, ma pedig nemzeti é* álladalmi szempontból, az iparososztály megmentése szempontjából imádság, a melynek teljesítésére törekedni minden magyar hazafinak kötelessége. Szomorú köztapasztalat az, hogy ez államí'entartó középosztály ma védtelenül pusztulásnak indul és a tönk szélén a megélhetés nehézségeivel küzd. Évről-évre szaporodik azok száma, a statisztikai adatok 4—500.000-re teszik amaz iparos polgártársaink számát, a kik a magyar hazát, a melynek fentartására volnának hivatva, odahagyják és Amerikába vándorolnak ki. De nézzünk szét az egész országban: mit látunk? Azt látjuk és tapasztaljuk egyrészt, hogy az iparosból lesz hivatalszolga, postaszolga, vasúti szolga, rendőr, a mi azt bizonyítja, hogy a magyar ipar Magyarországon a magyar iparosnak megélhetésére kenyeret adni nem képes; másrészt azt látjuk, hogy a szabók eltűnnek és e helyett vannak kész férfiruhaüzletek, az asztalosok megszűnnek és találunk bútorcsarnokokat ; a czipészek megszűnnek és találunk czipőgyárakat; de ezekben a czipőgyárakban, ezekben a bútorcsarnokokban, ezekben a kész férfiruhakereskedésekben nem magyar, hanem osztrák, külföldi iparczikkeket árusítanak. Tudomásom van róla, hogy az Alföld több városában egy szabóczég megrendeléseket vesz fel, de a megrendelt ruhaáruczikkeket Bécsben készítteti el. Sok száz millióra megy annak értéke, a mi Magyarországba szövő- és fonóárukban, ruházati czikkekben. lábbeliekben, bőrgyártmányokban, bútorokban, fém- és vasárukban Ausztriából hozatik be és itt adatik el; sok száz millió frtot ad ki a magyar nemzet az osztrák selejtes iparczikkekre. Azt mondják, hogy ennek oka nem az önálló vámterület hiánya, nem a törvény rendelkezésének hiánya, hanem, hogy ez — és erre a. kormányok, de a közös vámterület hivei általában hivatkoznak — a nagyipar fellendülésének hatása. De ezzel szemben az ipar terén — a mint beszédem folyamán később rá fogok térni — látjuk a házaló kereskedést, a váadorügynökök pusztításait és mindenütt ausztriai selejtes iparczikkekkel találkozunk; igy tehát a t. kormánynak és a közös vámterület híveinek ez az érve egyáltalában nem bir alappal. A közös vámterület mellett egyik előmozdítója, egyik eszköze a magyar ipar tönkretételének maga a törvény. Legelhibázottabb volt az 1872 : VIII, t.-cz. meghozatala. Ez volt az első törvényhozási intézkedés, a mely megásta a magyar ipar sírját. Hogy ezt mennyire érezték már akkor az iparosok, erre nézve hivatkozom az 1872-ben tartott első iparos kongresszusra, — akkor országos ipargyülésnek nevezték — a a mikor elhatározták Magyarország összes iparosai, hogy a törvény szentesítésének megakadályozása végett a királyhoz küldöttséget menesztenek. Nevezetesen 1872-ben a törvényhozás a szabad ipar, szabad munka, szabad forgalom, szabad kereskedés hangzatos, liberális jelszavai alatt megalkotta, a német 1868-iki törvény mintájára, a magyar törvényt az 1872 : VIII. törvénycikkben. Annyira korlátlan volt az iparűzés a törvény rendelkezése értelmében, hogy még magyar állampolgárság sem kellett, annál kevésbbé bármiféle korlátozás az iparjogra. Ez a szabad kereskedés, szabad ipar, szabad forgalom a magyar ipart teljesen és tökéletesen kiszolgáltatta az osztrák ipar versenyének, ugy hogy az osztrák ipar selejtes termékeinek inváziója fárasztotta el Magyarországot. És ez nagyon természetes. A magyar ipar fejletlen volt, az osztrák ipar fejlett. A magyar iparnak nem szabadságra volt szüksége, hanem védelemre, védvámokra, hogy versenyképessé tétessék az osztrák iparral szemben. A szabadság a magyar iparra nézve nem áldás, hanem átok volt. A régi czéh rendszer romlott rendszer volt ugyan, de az iparosnak mégis hajlékot adott, a szabadság azonban a magyar iparosnak hajlékát is elvette. Még mielőtt az ipart fejletté é3 erőssé tette volna a nemzet törvényhozása, megadta neki a szabadságot. Már 1879-ben második orszagos iparos ülésre gyűltek össze iparosaink, hanem akkor a törvényhozás és államférfiaink is foglalkoztak az iparral, nem mint most, hogy sem a kormány, sem a törvényhozás — kivévén a mostani miniszter urnak utóbbi működését — egyáltalában semmiféle érdeklődést sem tanusit a magyar ipar fejlesztése iránt. Az 1879-iki országos iparosgyülésen ott látjuk a Redut nagytermében az iparosokkal 41*
