Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-473

ki3. országos ülés 1ÍH mert ezt a kérdést felvetette. Magamévá teszem beszédét azon részében is, — a mit csak megjegyzésképen hozott fel — hogy a községek rendezése feltétlenül azon nagyfontosságú kérdések közé tartozik, a melyeket negligálni nem szabad. Helyesen tette t. képviselőtárdani, hogy utalt erre a kérdésre, minthogy ez a kormány működéséről kiadott jelentésben egyáltalában nincs érintve; nekem is feltűnt és szóvá kivántam tenni, hogy abban a jelentésben a nagy közigazgatási reformkérdésró'i szó sincs. Nem esem azonban abba a hibába, a mibe, nézetem szerint, t. képviselőtársam esett, hogy t. i. történelmi reminiszczencziákba bocsátkozzam, mert szükségesnek tartom az ország érdekében azt, hogy a költségvetés tárgyalása csakugyan, a mennyire lehetséges, megrövidíttessék, és kijelentem, hogy a magam részéről mindenkor hozzá fogok járulni olyan intézkedésekhez, a melyek a jövőben a költségvetés helyes tárgyalásának megrövidítésére fognak szolgálni, azonban mindenesetre csak olyan mértékben, hogy az alkotmányjogi biztosítékok e tekintetben megmaradjanak, s a szólásszabadságon semmiképen csorba ne essék. Épen ezért nem akarok a részleteknél felszólalni és mindazokról a kérdésekről, a melyeket érinteni akarok, csakis niegjegyzésszerűen kívánok említést tenni, T. ház! Csakugyan beállott minden téren és, sajnos, az ország mezőgazdasági állapotában is a teljes aszály és, sajnos, nemcsak az obstrukezió vizei, de a termékeny vizek is lefolytak és majdnem általános szárazság mutatkozik itt is. Ennek daczára kénytelen vagyok mégis fontos kérdéseket felemlíteni és épen. a mint a múltkor a kivándorlást voltam bátor fejtegetni, most egy másik kivándorlást említek fel, azt t. i., a melyet közegészségügyi állapotunk nagyon elhanyagolt volta okoz, nevezetesen azt a kivándorlást, a mely a jobblétre vezeti az embereket. T. képviselőház! Felszólalásomnak főtárgya a közegészségügy. Mielőtt azonban ezt érinteném, épen mert felemlítettem az aszályt és az ebből eredő rendkívüli sok tűzveszélyt, a mely az országban egymásra sorakozik, (Ugy van! Ugy van! a szäsőbaloldalon.) bátor vagyok megsürgetni azokat a törvényhozási intézkedéseket, a melyek a tüzrendőrség szempontjából nagyon szükségesek és csak azt sajnálhatom, hogy a miniszteri jelentésben erről csak annyi van, hogy egy ilyen törvényjavaslat exisztál és hogy ez tárgyalás alatt van. Sokkal jobban szerettem volna, ha ez a törvényjavaslat már a ház asztalán feküdnék. E mellett csak azt említem fel, hogy a mi tüzrendőrségi állapotunk csakugyan olyan szomorú, a mint az legutóbb épen az én választókerületemben eklatánsán bebizonyult, hogy egy nagyközség, mint Zsolna város, tüzrendőrségnek és tűzoltóságnak majdnem teljes hiányában leledzik. Most áttérek beszédemnek tulajdonképeni tárgyára, t. i. országunk legmostohább gyermejulius 26-án, kedden. 291 kére, a közegészségügyre. Eltekintve attól, hogy van még egy mostohább fia az országnak, a szegényügy, a melyet azonban ma tárgyalni nem óhajtok, megjegyzésszerüen felemlítem azt, hogy a miniszteri jelentésben az van mondva, hogy az ivóvíz gondozásáról történt megfelelő intézkedés. Ez a megfelelő intézkedés az, hogy 10.000 korona költség lett a költségvetésbe felvéve és hogy egy pár helyen az Alföldön a viz meg lett vizsgálva. Ez az egész, a mi ebben a nagy kérdésben történt és ugyanakkor pár sorral alább meg van mondva, hogy a nagy hasihagymáz a kutvizek fertőzöttsége miatt terjed és hogy tulajdonképen e nagy bajnak ellenében semmi erősebb akczió nem létesül, mert egyrészt anyagi áldozatokba kerül, másrészt maga a társadalom akcziója gyenge. Én azt hiszem, hogy ha ilyen kérdésekben mindig a társadalomra bízzuk azokat a fontos intézkedéseket, a melyek feltétlenül szükségesek, ezzel mindezen kérdések csak elhanyagoltainak, másrészt anyagi gyengeségünkre hivatkozunk, mindez nem egészséges közegészségügyi politika jele. De egy sokkal nagyobb bajára akarok rámatatni közegészségügyünknek, t. i. arra, hogy közegészségügyi szervezetünk ottan, a hol a legszükségesebb volna, egyáltalában nincs. Ez a körorvosok kérdése. Statisztikánk e tekintetben igazán elszomorító állapotok képét mutatja. Röviden csak azt jegyzem meg, hogy 732 körorvosi állás a mai napig nincs betöltve, a minek következtében 2227 községnek egyáltalában nincs orvosa, tehát 13.000 községünk 20 százaléka és így e községekben majdnem lehetetlenség szükség esetén orvost venni igénybe. ÉL statisztikai adatok szerint épen az ország legszegényebb, legmostohább részeiben uralkodik ez az állapot, így pl. Arvamegyében, s általában a Felvidék legszegényebb megyéiben, mint Trencsón-, Liptó-, Máramaros- ós Beregmegyékben, mert épen ezen megyékben nincsenek a körorvosi állások betöltve. Ennek természetes folyománya, hogy a betegápolási költségek olyan Óriásiak, mert épen ezen megyékből kerül ki a legtöbb beteg, a melyekben, ismétlem, a közegészségügy a legrosszabb lábon áll.., Ha párhuzamba állítom az állategészségügyet az ember-egészségügygyel és egy pár számadatra utalok, akkor igazán minden hazafi szive el kell, hogy szomorodjék a létező állapotok felett. (Halljuk! balfelöl.) Állategészségügyünk czéljaira már régen megállapított 2 mijlió koronát veszünk költségvetésileg igénybe, a mely összegből csupán az állatvizsgálatokra 400,000 korona fordittatik. Mindenesetre nagyon helyes és természetes is, hogy az állam az állategészségügy érdekeiről igy gondoskodik, sőt szükség esetén még többet is kell erre költenie. De ha ezzel szemben az ember-egészségügy kérdését tekintjük, azt látjuk, hogy a közegészségügyre 5,234000 koronát költünk ugyan, de ebből az összegből 3,204.000 korona a betegápolási költ-