Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

¥72. országos ülés 190í Julius 25-én, hétfőn. 273 mágocson a lászlótelki iskola 1900. év szeptember 1-ével megszűnt, sőt az iskola le is romboltatott, miután az ott alkalmazott tanító azon év nyarán elhalálozott. (Mozgás jobbfelöl.) Tisztelt ház! Csongrádmegyének legutóbb tartott törvényhatósági bizottsági ülésén konkrét indítványt tettem, hogy mondja ki a vármegye közgyűlése, miszerint a megye területén lévő latifundiumok községi szervezetét megszüntetendőknek tartja és egy szűkebb körű bizottságot küld ki, mely az összes érdekeltekkel folytatott tárgyalások után az uj közigazgatási területi beosztás mikéntjére nézve részletes javaslatot terjeszszen elő. A vármegye gyűlésén jelenlévők 63 szavazattal 42 ellenében oly értelmű határozatot hoztak, hogy ezen indítványom felett napirendre tér, mert annak elfogadása »törvényes alappal nem bir« és hivatkoztak az 1886 : XXII. t.-cz. 158. §-ára, hogy az ott a), b), c) pontok alatt felsorolt esetek egyike sem forogván fenn, az illető községek kérelme nélkül ezen uradalmak községi különállásának megszüntetése ki nem mondható. Csongrádmegye ezen határozata a megyebeli összes lakosság közérdekének figyelmen kivül hagyása mellett egynéhány nagybirtokosnak jogosulatlan magánérdekeit hajszolja és egyébként is én ezt a határozatot sem a vármegye tradiczióihoz illőnek, sem eszélyesnek, sem törvényesnek nem tartom. Nem méltó a vármegye tradiczióihoz ez a határozat azért, mert épen Osongrádmegye az, a hol a közös teherviselés a törvény meghozatala előtt tényleg a megvalósulás stádiumába lépett. Történeti tény, hogy Csongrádmegye az 1843—44-iki országgyűlésre oly utasitást adott követeinek, mely megfelelt a szabadelvűség és jogegyenlőség követelményeinek, s 17-ik pontjában ezt tartalmazta: »Minthogy nemcsak az igazság, hanem az ország felvirágzásának első feltétele, hogy az 1723: XC. t.-czikkben kifejezett elv szerint kíki nemcsak az ország jótéteményeiben, hanem terheiben is részt vegyen, az országgyűlési követek oda törekedjenek, hogy minden birtokos és birtoktalan nemes az országgyűlésen megállapítandó, s a megye által kivetendő adózásban vagyona arányában részt vegyen.« Mikor azután a vármegye egyik követe, Klauzál Gábor az 1844-iki országgyűlésről végjelentését a vármegyének beterjesztette, s a jövő küzdelmeinek egyik főezéljáál az általános közteherviselésnek behozatalát jelölte meg, a vármegye rendéi oly nagy lelkesedéssel fogadták követjük jelentését, hogy annak a hatása alatt Szegheő József táblabiró — Bezerédj István nyomdokain haladva — a közös teherviselést hazafias kötelességnek mondotta és magát a fábiánsebes tyéni nemesi birtoka után aránylagos adófizetésre kötelezte, a mely példa azután követőkre talált, s a megye nemessége egymásután jelentkezett önkény tes adófizetésre. Csongrádmegye mostani állásfoglalását eszéKÉPVH. KAPLÓ. 1901—1906. XXVII. KÖTET. lyesnek pedig azért nem tartom, mert nem akarok arra az álláspontra helyezkedni, hogy akár a Károlyi grófok, akár őrgróf Pallavicini, akár a fábiánsebestyéni középbirtokosok, ha szemközt találják magukat a vármegye azon határozatával, mely az ő uradalmaik községi szervezetének megszüntetését kívánja, merevül és makacsul a »nem adózunk« álláspontján maradjanak meg és a »zsebkérdést« elébe helyezzék a hazafiúi kötelesség teljesítésének felismerésénél. Ha azonban mégis ez az eset következnék be, ugy ott van a vármegye által a 40-es években adott követi utasításban hivatkozott 1723. évi XC.törvényczikkben foglalt.elvnek a foganatosítása, a mely törvényczikk ugyanis a közterheknek viselésében makacsaknak és ellenszegülőknek arra való szorításáról szól és azt mondja: »minthogy a természetes józan észszel és méltányossággal egyező, hogy azoknak, a kik a közjóban részesülnek, a közterheket is a maguk módja szerint közösen kell viselniök, tehát mindenesetre igazságos, hogy a kik azok alul magukat kivonják, s az ország joghatóságának alávetvék, azok annak útja és módja szerint arra szoríttassanak és kényszerit tesenek*. A mi pedig azt az érvet illeti, hogy a kérdéses latifundiumok közigazgatási autonómiájának megszüntetése az ő kérelmük nélkül meg nem szüntethető és az ide vonatkozó indítvány törvényes alappal nem bír, erre nézve ellenérveimet röviden összefoglalva azért sorolom fel, hogy kimutassam, milyen felületességgel, mondhatom, tájékozatlansággal járt el a magyar kir. belügyminisztérium, a mikor f. évi Julius 2-án 62.877/11. c/1904. sz. a. a megyegyűlési határozatot egyszerűen indokainál fogva helybenhagyta. Azoknak az uradalmi községeknek, melyekről itt szó van, egész községi fennállása nemcsak a jogrenddel ellentétes, de a tételes törvénybe ütközik, mert egész alakulásuk és jelenlegi szervezetük ellentétben van a községi törvény egész szellemével és legfő tételes rendelkezéseivel, Az 1886: XXII. t.-cz. »községekről« szól és csak községeknek ad közigazgatási önkormányzatot. A törvény maga nem határozza meg, mi a község fogalma, de a világon sehol, de sehol nem lehet más megállapítást találni, mint azt, hogy a község az helyközössóg, vagyis valamely földterületen együtt lakó és épen az együtt lakás által szorosabb összefüggésben lévő polgároknak a testülete. A község tehát csak helység lehet; vagy falu, vagy város; községi önkormányzattal más egyéb földterület nem birhat, mint valamely helység, a helyközösség érdekei által egybefüzött, összekapcsolt polgároknak politikai testülete. Ennek megfelelően az 1871. évi XVIII. t.-czikk indokolása, még miként azt az akkori belügyminiszter, Eajner Pál beterjesztette, azt mondja: a javaslat a községekre, a mint azok 1. helységek, kis faluk, 2. nagyközségek, nayg SS