Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-472
h72. országos ülés 19 megvallom, a magam részéről nem vagyok képes megérteni azt, hogy miért lettek ezek az átmeneti kiadások közé sorolva, holott a már megalkotott és szentesitett törvény alapján ezen kiadások évről-évre ismétlődni fognak. Mig ellenben az a tény, hogy ezek a kiadások az átmeneti kiadások között szerepelnek, azt a vélelmet támaszthatja a dolgok mélyébe nem néző előtt, hogy a következő években ezen átmenetieknek feltüntetett kiadások megszüntettetnek, tehát a belügyi tárcza költségvetése kedvezőbbnek fog mutatkozni. Ezt jegyzem meg a költségvetés összeállítására vonatkozólag általánosságban. Az előadó ur különösen kiemelte, és ón a magam részéről szintén a legnagyobb súlyt kívánom fektetni a most folyó tárgyalásnál arra a tételre és arra a kiadási és bevételi többletre, mely az országos betegápolási költségek czimén az országos betegäpolási alapra vonatkozólag szerepel. Én megengedem, hogy az e czimen szükséges kiadások összege a tényleges viszonyoknak megfelelőleg van összeállítva. De ha ezt meg is engedem, e mellett, ha tekintetbe veszszük azt, hogy e czimek a kiadások oly rohamos emelkedését mutatják, melyek az általános viszonyokkal egyáltalán nem indokolhatók, akkor nagyon közel áll a feltevés, — s ezt a feltevést valónak is kell elfogadnunk — hogy bizonyára ennek a kérdésnek a kezelésénél, azóta, mióta az országos betegápolási alap megteremtetett, s amióta az ápolási költségek fedezése tisztán és egyedül a belügyi kormány kezébe került, itt könnyelmű gazdálkodásnak kell folynia, oly irányban, hogy egyrészt a kórházakban talán olyanok nyernek elhelyezést, a kiknek arra feltétlen szükségük nincs, másrészt, hogy az ápolási költségek oly esetekben is megtéríttetnek ezen alapból, a mikor azokat az illetők maguk, vagy hozzátartozóik viselni képesek lennének. A mi az országos betegápolási járulékoknak, a betegápolási pótadónak felemelését illeti, ezzel a kérdéssel behatóan kell foglalkoznunk; és én a magam részéről kiemelendó'nek tartom, hogy a kormány azon eljárása, hogy a betegápolási pótadó százalékát 3 perczentről 5 perczentre egyszerű felhatalmazás utján kívánja felemeltetni, szerény véleményem szerint egyenesen törvénytelen. (Iqaz ! Ugyvan! balfelöl.) Mert én abban a meggyőződésben vagyok, hogy a mennyiben az 1898 : XXI, t.-cz. 2. §-a világosan és határozottan kimondja azt, hogy a betegápolási pótadó a 3°/o-ot meg nem haladhatja, már a törvénynek ezen szövegéből is nyilvánvalólag az következik, hogy a 3°/ 0-on felül való kivetés és megterhelés csak az esetben lenne törvényes és jogos, ha külön törvény módosítaná ezt a törvényt, a mely félreérthetetlenül és határozottan rendelkezik. (Ugy van! a bal- és a szélsöbáloldalon.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Fogja is módosítani! Oh Julius 25-én, hétfőn. 263 Szalay László : T. képviselőház ! A költségvetésnek indokolásában, valamint az előadó ur előadásában is az foglaltatik, hogy ennek a betegápolási alapnak megteremtése nem abból a czélból történt, hogy a közönség terhei könynyittessenek és hogy az e czimen a közönség által, nevezetesen a vármegyék által viselt terheket egyenesen az államkincstár vegye magára, hanem igenis czélja volt ezen intézkedéseknek az egyenlőtlenül elosztott terheknek arányosítása. Mert ha a kérdésnek előzményére visszamegyünk, köztudomásúlag az 1875. évet megelőzőleg a nyilvános betegápolás költségeit maguk a községek viselték. Az egyes községekre azonban viszonyaiknak kedvezőtlen alakulása folytán oly óriási terhek háramlottak, hogy ezek valóban képtelenek voltak még teljes tönkremenetelük árán is ezeket a terheket viselni. Ennek folytán az 1875 : III. t,-cz. a községeknek ezen elviselhetetlen terhein akképen vélt segíteni, hogy a községeket felmentette ezen költségeknek külön viselésétől, hanem igenis vármegyénként lettek kivetve azok a költségek, a melyek a vármegye területén illetékes egyének betegápolási költségeinek fedezésére szükségesek voltak. Azonban az 1875 : III. t.-cz. meghozatala után a tapasztalás ismét azt mutatta, hogy a költségeknek ilyen módon vármegyék szerint való fedezése szintén nem felel meg az osztó igazság követelményeinek, a mennyiben a helyzet ugy alakult, hogy egyes vármegyék, különösen a gazdagabb, vagyonosabb és jobb vidéken fekvő vármegyék l°/ 0-kal is képesek voltak a maguk költségeit fedezni, mig ellenben más vármegyék, különösen a felső vidéki szegényebb vármegyék ezt a pótadót 6 1 /2%-ig is kénytelenek voltak felemelni. Ez a körülmény adott okot és alkalmat az 1898 : XXI, t.-cz. megalkotására, a melynek megalkotása alkalmával a tényleges szükség és a vármegyék által eddig viselt pótadóknak körülbelül középarányosa vétetett alapul, mert a számitások azt mutatták, hogy a vármegyék által viselt, ilyen czimen felmerülő terhek az állami adónak körülbelül 2'62%-át tették; tehát a törvényhozás annak a számitásnak alapján indult el, hogy ugyanilyen összeggel, a mint a vármegyék képesek voltak a költségeket fedezni, a betegápolási alap is képes lesz a felmerülő kiadásokat viselni. Mégis, minthogy esetleg a költségek lejebb szállhattak vagy esetleg emelkedhettek, nem maradt meg a törvényhozás a 2"62°/o-nál, hanem igenis megállapította a maximumot 3%-ban, a melyen felül a közönséget e czimen terhelni egyáltalában nem lehet. Minthogy azonban előre csakugyan nem lehetett megállapítani azt, hogy vájjon a három százalék maximumban megállapított bevételek is elegendők lesznek-e, gondolt a törvényhozás az esetleg felmerülő többlet kiadás fedezésére is, és ebből kifolyólag az 1898: XXI. t.-cz. 9. §-a kimondja azt, hogy olyan
