Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

46\3. országos ülés 19ui Julius lí-én, csütörtökön. 15 kurucz, mint egy édesanya gyermeke, perdül tánczra. Vesztett csaták után pedig a völgyek ben zokogó tárogatónak az erdőben siró pásztorfurulya felelt vissza. A híres B,ákóczi-nóta nemcsak a magyar lovaskurucz kürtjéből hangzott fel a nemzeti diadal gyanánt, da az oláh pásztor havasi kürtje is lezúgta a völgyekbe, mint az üldözött szabadság és vallás harczi dal át.« Sajnálattal tudom, t, ház, hogy ez ma nem igy van. Sajnálattal tudom, hogy ma egy egész világ választ el bennünket ezeknek az embereknek gondolatvilágától, a kikről még igy ir a történetire, a minek valóságát a maga egészében megtagadni véleményem szerint nem lehet. De hát mi volt oka ennek a nemzeti ébredésen kívül, ha nem a csáfzári ház hagyományos politikája? (Ugy van! a szélsöbaloldalen.) Mert, t. ház, 1848-ban, midőn az uniót ki akarjuk mondani, az oláhság még ingadozik; jó nagy részében és pedig intelligens elemében, a mely a vezetésre volt hivatva, a mellett foglalt állást. Hiszen a Pesten tanuló román ifjúság az erdélyi románsághoz felhívást intéz, melynek bevezető része a következőképen hangzik: »Csak egy gondolat, egy akarat kell, s minden kívánságaink teljesülnek — ez az unió! Az unió Magyarországgal, s annak jogaiban és nagy lelkű törvényeiben való részesülés, a melyek az emberiséghez vannak alkalmázva.« És igy ir Móga Demeter román nemzetiségi ügyvéd, aki azt kívánja, hogy a Magyarországgal való unió nyolcz hét, ha lehet, 8 nap alatt történjék meg. Hasonló testvéri és magyar barát érzelmeket tolmácsol a nagyváradi román ifjúság felhívása, a melyet május 9-ről keltezve intézett az erdélyi románokhoz, »Mi státusban vagyunk, nem szükség mást állitani,« Hogy ez a »más« 'micsoda, azt talán nem kell mondanom. Szóljon itt a felhívás. » Könnyebb kötelesség reánk nézve az, hogy a létezőnek javát mozdítsuk elő azokkal, a kikkel abban együtt élünk, a magyarokkal, hozzájuk a mi őseink testvéri érzelmekkel viseltettek, mi sem táplálunk irántuk mást, mert testvérekké lettünk kölcsönös szenvedéseink, hazánkért és szabadságunkért ontott vérünk által.« Nos, t. ház, igy indult meg a 48-iki szabadságharcz, a mely szabadságharcznak folytatásaként a magyar és az oláh fegyverrel a kezében, és szivében egymás iránti gyűlölettel ontotta egymásnak vérét és kívánta egyik a szabadságot, a másik pedig a szabadságnak leígázását. Hogy miért ? Jól tudjuk, hogy midőn a románok Bécsbe mentek, s bizonyos kívánságok teljesítéséért könyörögtek, biztató ígéretekkel küldték vissza őket. És mit kívántak a románok ? »1. Az egész ausztriai birodalomban lévő román népnek egy önálló nemzetté leendő egyesítése, mint a monarchia kiegészítő része Ausztria védpaizsa alatt. 2. Önálló nemzeti közigazgatás, politikai, s egyházi tekintetben. 3. Egy közönséges nemzeti gyülekezetnek minél hamarabbi megnyitása, és pedig: a) egy nemzeti főnök megválasztása végett, kinek megerősitése és czime a Felségtől függ; b) egy nemzeti közigazgatási tanácsnak megválasztása, iránt, melynek czime: román tanács legyen; c) egy önálló egyházfő (metropolita) választása végett, kit ő Felsége erősitsen meg, s a ki alatt a többi nemzeti püspökök álljanak; d) a román községek, s kerületekben közigazgatás elrendelése; e) tanodák rendezése szükséges tanintézetek alapítása végett 4. A román nyelv használata mindazon ügyekben, melyek azon népet illetik. 5. Minden évben nemzeti gyűlés egybehivása. 6. A birodalmi gyűlésen a román nép számához leendő aránylagos képviselet. 7. Egy nemzeti irodalmi közlönynek a birodalmi minisztérium általi alapítása, mely a nemzeti érdekeket képviselje. 8. 0 Felsége fogadja el czimei koszorújába a román nép nagy herczegi czimet.« Ezeket a kívánságokat, a melyek az egységes magyar állameszmének meg nem felelnek, a melyek csak arra alkalmasak, hogy Magyarországot itt bent szétrobbantsák, Bécsben szívesen fogadják ezeket és a kérelmezőket biztató Ígéretekkel küldik vissza. Ennek a következnie menye azután az, hogy fegyverrel állunk szemben és a szivekben gyűlölettel egymás iránt. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tagadják ugyan, hogy ígéreteket tettek volna; de hát tagadással szemben bizonyítékaink is vannak. Ott van Wohlgemuthnak, az osztrák altábornagynak rendelete 1849 után (olvassa): »A feloszlatott népfelkelésnél alkalmazott egyének legtöbbje erdő s egyéb fekvő vagyonok adományában bizakodnak, melyek nekik vezéreik által igértettek fegyverragadásra s abbani kitartásra buzdításuk végett. Más ígéretek is mondattak ilyen irányban.« Tehát a mikor kimondja, hogy nem kapnak semmit az oláhok, ugyanakkor beismeri azt is, hogy más Ígéretek is mondattak, (Egy hang: Áxentye nyugdijat kapott!) Axentye nyugdijat kapott, de Jankut pofon verték. Mindezek az ígéretek, a melyek szétválasztottak bennünket, melyek a helyett, hogy fegyvertársakká tettek volna, ellenséggé tettek bennünket, csak puszta ígéretek voltak. Puszta ígéretek addig, a mig a divide et impera elvénél' fogva fel kellett osztani, szét kellett tagolni ezt a szerencsétlen országot; a mig testvért testvér ellen kellett harezra biztatni, a mely harezban megerősödött az osztrák hatalom, hogy azután szolgaságba hajtsa a magyart és románt egyaránt. Ok nélkül mennek kérelmezni, nem is fogadják őket és Erdélyben — mert hiszen specziálisan az erdélyi viszonyokról beszélek — a szászok érdekeinek