Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-469

188 Í69. országos ülés 1904 július 2í-én, csütörtökön. szert tennem, hogy ugy a hogy, de túlteszem magem ezen a jelenségen is. De higyjék el önök, hogy a leggyakorlottabb, a legtrenirozottabb szónok is óriási hátrányokkal küzd, midőn ilyen hallgatósághoz beszél, kevésbbé gyakorlott szónokra pedig egyenesen lehetetetlenné van téve a beszéd, az egyenesen megfosztatik a szólásszabadságtól. Pozsgay Miklős: Ne beszéljenek a nemzet ellen! (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon: Tegye le az alapvizsgát!) Tegye ön is le! Gr. Tisza István miniszterelnök: T. ház! Ha most kötelességszerűen foglalkozom a vitában elhangzottakkal, előre kijelentem, hogy egy szóval sem válaszolok azokra a disszonáns hangokra, a melyek ebbe a vitába bevonattak, abban a meggyőződésben, hogy ezen disszonáns hangok annyira nem felelnek meg a magyar nemzet sem gondolat-, sem érzelmi világának, sem lovagias és mindenkit megtisztelő jellemének, hogy én azt hiszem, a leghelyesebb dolog, sorsukra bízni ezeket a nyilatkozatokat, hagyni, hogy azok múljanak el az enyészetnek és a feledésnek abban a nirvánájában, a melyet megérdemelnek. (Zaj a szélsöbaloldalon.) A baj csak &•/, hogy az ilyen nyilatkozatokat odakünn, a mi ellenségeink részben, nagyrészben jókiszeműleg tehetik is, mert nem ismerik a viszonyokat, a magyar nemzetnek, vagy legalább a magyar nemzet egy részének imputálják ; és higyjék meg nekem a t. képviselő urak, nem tesznek ezzel sy magyar nemzet jó hírnevének, a magyar nemzet politikai súlyának és erejének jó szolgálatot. (Helyeslés a jobboldalon.) Oiay Lajos: Dániel és Kammerer beszéde tetszik, csak a mienk nem? Gr. Tisza István miniszterelnök: Hanem, t. ház, röviden és szárazon konstatálom újból — és ez magában hordja czáfolatát bizonyos ellenkező nyilatkozatoknak — hogy a czivillista nemcsak ő Felsége háztartási kiadásaira, hanem az uralkodóház u. n. apanázsainak emelése czéljából sem fog emeltetni, mert ezen kiadások, ezen szükségletek együttes összege kisebb ma, mint volt 30 esztendővel ezelőtt. A czivillista felemelése kizárólag két czélból történik. (Halljuk! Halljuk!) Először azért, hogy azon krónikus deficzit megszüntettessék, a melyet a személyzet illetményeinek 30 év alatti emelkedése előidézett; mert hiszen ugy, mint minden más szolgálati ágnál, itt is emelni kellett az illetményeket; másodszor pedig azért, hogy kapcsolatban a királyi várpalota nagyarányú felépítésévé], azok a kiadások, a melyek ő Felségének Budapesten székelésével függnek össze, megfelelően emelhetők legyenek. A mint már a múltkor volt szerencsém kijelenteni, a kiadásoknak körülbelül 40 százaléka esik ezen utóbbira, 60 százaléka pedig a krónikus deficzit megszüntetésére. Hát, t. képviselőház, ha ilyen körülmények között az én t. barátom, gróf Apponyi Albert ugy állítja oda a dolgot, hogy ő hajlandó az udvartartás mai költségeit megszavazni, csak arra nem hajlandó, hogy egy, a nézete szerint helytelen állapot kifejtésére szolgáló többköltséget szavazzon meg: akkor az én nézetem szerint bátran megszavazhatná ezen többköltséget is, mert ez nem a helytelen állapot kifejtésére, hanem részben a mai statusquonak lentartására, részben egyenesen magyar szempontból való javítására fog felhasználtatni. Ezt valaki keveselheti, mondhatja, hogy ennél többet akar, de itt minden, a mi uj dolog történik a felemelt czivillista terhére, mind abban az irányban történik, a mi t. képviselőtársam felfogásának is megfelel, T. képviselőtársam nem annyira mai, mint múltkori beszédében olyan szépen fejezte ki mindazt, a mi ezen kérdés kapcsán igazán mélyen rejlik a magyar nemzetnek és minden magyar embernek a szivében, hogy nekem ahhoz semmi hozzátenni valóm nincs. Igenis, mindnyájan óhajtjuk azt, hogy valahányszor ő Felsége, mint magyar király, megjelenik, az ő magyar királyi mivoltának fénye, Szent István koronájának fénye mentül jobban, mentől fényesebben vegye őt körül és mindnyájan óhajtjuk, hogy érezze az egész uralkodóház és ennek minden tagja azt, hogy az ő hatalmának, az ő nemzetközi állásának egyik integráns és bármely más hatalmi faktorral legalább is egyenrangú és egyenjogú integráns része az ő magyar királyi, minden más szuverenitástól elkülönített nimbusza. (Altalános élénk helyeslés.) Ezek, t. ház, olyan szempontok, a melyekre nézve magyar ember és magyar ember közt véleménykülönbség nem lehet; itt legfeljebb abban válhatnak el utaink egymástól, hogy ki minő taktikát, ki minő eszközöket talál alkalmasaknak arra, hogy közelebb vigyék ehhez a czélhoz a nemzetet. És engedjen meg nekem t. barátom, épen itt, a hol az érzelmi világnak olyan nagy fontossága van, épen itt azt tartom, hogy bizonyos dolgoknak paragrafusba szedése, bizonyos dolgok külső érvényesülésének forszirozása nem közelebb, csak távolabb visz a czéltól. Es azzal az argumentáczióval szemben, hogy a mai állapot sérelmes az 1867 : XII. t,-czikk alapján, hogy az beleütközik ezen törvény dispoziczióiba, ezzel az állásponttal szemben, azt hiszem, csakugyan igen könnyű és igen egyszerű helyzetünk van. Mert csakugyan akármit olvashatnak fel t. képviselőtársaim egyik vagy másik azon korbeli memoárból, — hiszen nagyon könnyű félre is érteni ilyen dolgokat — de azt hiszem, azt a köztudomású tényt senki sem fogja elvitatni, hogy sem az 1867 : XII. t.-czikk meghozatala előtt, sem azután semmiféle kezdeményező lépés és törekvés arra, hogy ő Felsége udvara újból máskép rendeztessék be, és kettéválasztassék, nem történt. Hogy abba az állapotba, a mely kifejlődött vagy fentartatott akkor, — talán helyesebb igy mondani — és a mely