Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-469

?i69. országos ülés 190b Julius 21-én, csütörtökön. 165 (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Én ennek az óhajtásnak nagyon szÍTesen engedek, de akkor megkívánom azt, hogy önök legalább a házszabályok által előirt csendben legyenek szívesek meghallgatni. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a szélsöbaloldalon.) Én zsinatnak központja nem leszek, hanem a képviselőház termében akarok beszélni és a kinek nem tetszik meghallgatni szavaimat, az legyen szives távozni a teremből. (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélsobáloldálon.) Elnök: Csendet kérek! Lengyel Zoltán: Ennek a törvényczikknek záradéka azt mondja: »Mi ezt a törvényczikket és mindazt, a mi abban foglaltatik, összesen és egyenkint helyeseknek, kedveseknek éä elfogadottaknak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogva helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesitjük, s mind magunk megtartjuk, mind más híveink által megtartatjuk.« Ezúttal abban a helyzetben vagyunk, hogy ha ebből a törvényjavaslatból valósággal törvény lesz, jó magam is .elhiszem ő Felségéről is és a t. kormányról is, hogy ez a záradék valóság lesz és hogy ő Felsége ezt a törvényt helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, mind maga királyi hatalmánál fogva meg fogja tartani, mind más hivei által meg fogja tartatni. Mert hazánkban szokás az, hogy ott, a hol a mi pénzünkről van szó, az helyes, kedves és elfogadott is és a mi tőlünk való, azt megtartják ; mig a mi más oldalról ugyancsak törvényeinkben biztosított jogainkat illeti, a hol a dinasztiának és az uralkodónak kellene a nemzettel szemben hasonló lojalitással, hasonló szigorúsággal és törvényszerűséggel eljárnia, daczára ennek a záradéknak, a mi törvényeink papíron maradnak. (Ugy van! a bal- és a szélsobáloldálon.) Annak idején nemcsak ezen évnek, hanem a múlt esztendő folyamán is többszörösen kifogást emeltem az ellen, hogy a királyi ház és az udvar mindig oly alkalommal jön le Budapestre, a mikor valami különös kívánsága vaD, s hogy ez alkalommal mindig bálok vannak, nagyszabású, sokfogásu ebédeket adnak, s ezen ebédek alkalmával megtisztelik a függetlenségi pártot is azzal, hogy a függetlenségi pártnak egyes kiválasztott emberei ott jóllakhassanak. Én ebben elméletileg nem találok semmit; sőt a magam részéről nagyon helyesnek és óhajtandónak találnám, ha igazi függetlenségi politikusok vennék körül ő Felségét és körülötte a függetlenségi pártnak mentül inkább helye lenne; de abból a tényből, hogy csak olyankor van udvari ebéd és bál, s hogy ezen udvari ebédre és bálra épen azok hivatnak meg és azokon azok vesznek részt, kiktől jórészt az ilyen javaslatok sorsa függ, a miből azután az következik, hogy az ilyen törvényjavaslatok az ellenzék ellentállásának hiánya miatt rövid idő alatt törvénynyé lesznek, a mi törvényeinkben biztosított jogaink pedig mindig papiron maradnak, azt következtetem, hogy onnan felülről bizonyos korteskedés folyik, a mely nem helyes és nem való. (Mozgás és ellenmondás jobbféíöl.) Én ezt állítom, bizonyítom és fenn is tartom, akárhogy tiltakozzanak is ott a képviselő urak. Korteskedés folyik a nemzettel szemben, a minek mindig csak akkor van helye, ha valami kívánságuk van. És ez a korteskedés sikert is arat; mert az ellenzéknek ellentállása meggyengül oly mértékben, hogy ezen törvényjavaslatok könnyen] keresztülmennek. (Mozgás jobbfelöl.) Ha ez nem igy volna, akkor nem volna lehetséges, hogy bár nekünk századok óta koronázott királyunk van, mégis csak a törvényben és a papiroson van királyságunk, ennek a királyságnak minden terhével, de annak minden intézménye nélkül, Magyarországnak minden haszna és joga nélkül. Itt egy nemzet él, mely a maga akaratából uralkodóházat vett maga fölé és ezen uralkodóházból mindig egyesek uralkodnak is a nemzet felett, és mind ennek daczára ennek a nemzetnek a királyságban létező semmiféle joga életbeléptetve nincs. A magyar királyság 400 év óta papiros királyság. (Ugy van! a szélsobáloldálon.) Nekünk van királyunk és van királyságunk ép ugy, mint van jeruzsálemi királyság, csakhogy azzal a különbséggel, hogy ez a jeruzsálemi királyság sem a nemzetnek, sem a zsidóknak semmi pénzébe nem kerül, a magyar királyság ellenben nagyon sok pénzbe kerül, de a czimnél tovább nem terjed. Mikor erről a törvényjavaslatról van szó, ugy vagyok, mint hajdan Palóczi Horváth Ádám volt, a kit ad audiendum verbum regium czitáltak fel és engedelmeskedni akarván a király parancsának, elindult megkeresni a magyar királyt. Elment Buda várába, onnan a német lakáj kiutasította, azután elment Visegrádra, ott csak romokat talált, elment Gödöllőre, onnan is elkergették, aztán elment Tatára, gondolván, hogy ha az Esterházyak ott vannak, a király is ott fog valahol tartózkodni. Onnan is elkergette a német. Akkor szépen hazament azzal, hogy ő mindent megpróbált Magyarországon, hogy a királyt feltalálja, járt városról-városra, azonban a királyt sehol sem találta, tehát a parancsnak szót nem fogadhat. Akkor Bécsbe vitték erőszakkal és jól lehordta Ferdinánd császár, a mit végighallgatott Palóczi Horváth Ádám és egy szót sem szólt közbe. Mikor véget ért a kihallgatás, azt kérdezte Ferdinánd császár: »nos hát nincs semmi mentsége erre, a mire Horváth Ádám nagynyugalmasan azt válaszolta: Euer Majestät, nichts deutsch«! Éa is, mikor udvartartási költségekről van szó, a logikának és az emberi észnek legelemibb szabályai szerint keresem a magyar udvart, a magyar királyt Magyarországon és nem találom sehol. Hogyha engem azért, mert én ezt megteszem és mert én magyar lelkem mélyéből