Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-449

íh9. országos ülés Í90b június 27-én, hétfőn. 85 geli szürkületben már kimegy a mezőre és naplemente után még dolgozik. Ez a nép nem iszákos, nem tivornyázó, mégis fokozatosan sülyed és édes hazájából kivándorlásra kész. Ennek okát tisztán abban látom, hogy ezt a népet legalább a múlt rezsimben egy téves liberalizmus áldozatául dobtuk oda ; megengedtük, hogy ez a nép, a mely elmaradt — ne felejtsük el, hogy a turáni fajhoz való tartozása, innen származó lassúsága vállalkozási kedvét bizonyos handicap-teherrel sújtja — a korlátnélküli versenynek legyen áldozata, ugy hogy kihasználhassák azok, a kik ügyesebbek. Itt látom a bajt, mert ne felejtsük el azt, a mit a liberalizmus egyik jeles képviselője, Szemere Miklós mondott, hogy a becsületes ember amúgy is nagy handicap-teherrel megy az élet versenyébe. Azonban, t. képviselőház, nem akarok általános dolgokkal foglalkozni, csak azt akarom vizsgálni, vájjon Horánszky Lajos igen t. képviselőtársam az által, hogy az ő szép beszédét elmondotta, gyógyitott-e, igen vagy nem? Rám azt a hatást tette, hogy ő olyan volt, mint egy oivos, a ki megvizsgálta, hogy a betegnek milyen az állapota és konstatálta, hogy igenis a beteg jóformán haldokló állapotában van, azonban a reczeptet megírni elmulasztotta. Az igen t. képviselőtársam csak per tangentem érintette a kérdést és azt mondotta, hogy most ezzel nem foglalkozik; de gondolatmenete az volt, hogy uj hitelintézet szervezendő, a mely expoziturákkal bir Magyarország kerületein s ott azután a tehermentesítést, a konverziót kezdje meg oly módon, hogy záloglevelek bocsáttassanak ki és ezen záloglevelek kamatozása államilag eszközöltessék. Én, t. ház, komolyan veszem azt, a mit az én t. barátom elmondott és miután látom, hogy a pénzügyminiszter ur is gratulált hozzá, hiszem, hogy ezt a kérdést ő is helyesnek tartja. Azonban önkéntelenül is felmerült lelkemben az a kérdés, hogy miért uj kreácziót teremteni, miért uj bankot csinálni, miért uj czimletet bevinni a közforgalomba, miért uj állami garanczia, a mikor ezek mind nem szükségesek? Ha nézzük a külföldi pénzpiaczot. a múltkori párisi emisszionális kölcsön megsemmisült azért, mert a mi igen érthető, papirosainkat elhelyezni nem tudjuk; érthető ez abból a szempontból, hogy a mi papirosaink nagyrészt 4—4

1

/

2 százalékot szoktak kamatozni, mig a külföldi papirosok 3 százalékot; vagyis a mi papírjaink előnyősebbek, de az idegen állam nem engedi, hogy konkurrencziát csináljon a maga papirosainak egy idegen állam, s ez volt főleg az oka annak, hogy daczára hogy egy kiváló pénzember próbálta, a párisi kísérlet nem sikerült. Azért nekünk számba kell vennünk azt, hogy mi ne akarjunk uj típusokat teremteni. Uj típusnak lanszirozása, behozatala először rendkívül sok kiadással jár, tehát drága, azonkívül pedig egy ilyen akczió önkéntelenül nem helyes konkurrencziát teremt, megállítja az egész intézményt. Azután ott van az állami garantálás. Miért az államot bevinni a garancziába, a mikor az nem szükséges? Hiszen vannak nekünk ilynemű intézeteink, a melyek kellő módon meg tudnának annak a kívánalomnak felelni, a melyet irántuk ebben a tekintetben táplálni lehet. A mi a konverziót illeti, a földterhek konverziójával magam is foglalkoztam és e téren bizonyos szerény ismereteim vannak s itt csak rámutatok arra, hogy vannak nekünk erre alkalmas intézményeink. Itt van a Kisbirtokosok Földhitelintézete; itt van az Országos Hitelszövetkezet; azonban ez inkább dolgozik a személyes hitel terén, mint a földhitel terén. Ha a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének 1903. évi jelentésébe tekintek, látom azt, hogy az 1903. évben a minimális kölcsönök, a melyeket ez az intézet adott, 300 koronától 2000 koronáig terjedőleg képezik a kibocsátott kölcsönök 60*61 százalékát, 2000-től 12,000 koronáig terjedő kölcsönök képezik a kölcsönöknek 35'72 százalékát, a 12,000 koronán felüli kölcsönök pedig 3"57 százalékot tesznek ki. Ezeknek a kölcsönöknek végösszege 90 milliót tesz ki, s megoszlik 30,000 fél közt. Ilyen eredményeket látunk a Központi Hitelszövetkezetnél. Ezért Horánszky Lajos t. barátom propozicziójánál jobbnak tartom a meglevő institucziók erősítését akként, hogy köteleztessenek, hogy expoziturájuk legyen a vidék részén, hogy a földértókelési viszonyokat olcsóbban és jól vigyék keresztül. De én nem abban látom a bajt, hogy nincsen hitelintézetünk, nem lenne institucziónk, hanem abban, hogy a kisember dolgával hoszszu ideig nem foglalkozott a képviselőház. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) 35 esztendeig foglalkoztunk minden mással és törvényeink aztán olyanok is. Illetéktörvényeink rosszak, hiteltörvényeink czélszerűtelenek, elavultak, valamint a túlhajtott fiskalitási szellemben szenvedők arra a múlt időkben alkottak törvényeket, hogy hogyan lehet valakinek a birtokát elvenni, de hogy miként tarthatja meg valaki a maga birtokát, sajnos, arra törvényeink nincsenek. A homesteadtörvényt hiába sürgettük, küzdelmünk meddő marad. De hogy mi rebus hic stantibus a földteher konverziójáról beszéljünk, azt én jóformán a jövő zenéjének tartom. Sajnos, az egész házban és az egész kormányzat kebelében erre nézve még csak a kezdeményezés sincs meg. Ausztria már régen kidolgozta a maga javaslatait, a kicsi Románia keresztül is vitte a földtehermentesitést, Olaszország is előttünk járt, mi mindenütt hátul kullogunk, nagy eszméket, nagy gondolatokat hangoztatunk, de praktikus kérdésekkel nem foglalkozunk. (Helyeslés a baloldalon.) Hiszen kötelessége lett volna a kormánynak legalább valami javaslatot beterjeszteni