Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-449
H9. országos ülés 190b június 27-én, hétfőn. 77 De az autonóm költségek kiszámításánál köztünk előforduló differencziából az ellenségeskedésre következtetni nem lehet, mert ha Horvátország területén nem horvátok, hanem kizáróla'g magyarok laknának, akkor is felmerülnének a költségek kiszámításánál ugyanezen különbözetek: az ottani lakosság arra iparkodnék, hogy ezen költségekből minél többet kapjon, az állami hatalom pedig, hogy ezen költségeket lehetőleg leszállítsa. Méltóztassanak megkérdezni saját vármegyéjüket, hogy nem azon fáradoznak-e, hogy a vármegyei költségekre minél több irányoztassék elő. Ezenkívül bátor vagyok megjegyezni, hogy Barta Ödön képviselő urnak nem szabadna a horvát nemzetet a magyarországi nemzetiségekkel egysorba állítani. Az igen t. ellenzék egyik szónoka múlt évi februárban azt állította, hogy az ausztriai népek közt vannak olyanok, a melyeknek nemzeti, történeti múltjuk van; ha tehát ezek oda törekednek, hogy a hadseregben nemzeti nyelvük érvényre jusson, igazuk van. Ha ez áll, annál inkább áll, hogy nekünk horvátoknak is van nemzeti, történeti multunk és ennélfogva nem sorakozhatunk a magyarországi nemzetiségek közé. Mi horvátok a magyar államban mindig mint nemzet szerepeltünk. Ez pedig nem az 1868 : XXX. t.-cziklctől datálódik, hanem a legrégibb időktől. Ennek bebizonyítására szolgálnak a következő adatok, a melyekből azon állítás alaptalansága is kitűnik, hogy az 1868. évi XXX. t.-czikk nem hamisította meg a régi viszonyokat. Már 1273-ban Mátyás bán a király nevében szentesíti és megerősíti a horvát országgyűlés határozatait. Róbert Károly király 1325-ben meghagyja, hogy a horvátok csakis a bán hatósága alatt álljanak. II. Ulászló király 1490-ben Dalmácziának, Horvát- és Dalmátországoknak külön koronázási oklevelet állított ki. Több Árpád-házi király szintén mint horvát király lett külön megkoronázva. Az Anjou-házbeli Róbert Károly 1301-ben Zágrábban horvát királylyá koronáztatott és csak nyolcz évvel későbben lett magyar király. Az 1492: CIX. t.-oz. beczíkkelyezi az Articuli nobilium Slavoniae-t, azt rendelvén, hogy a király Horvátországot a maga szabadságaiban védje. II. Lajos király 1525-ben külön képviselőjét küldi a horvát országgyűlésre, tanácsosa, Statilia János budai prépost személyében. A horvát karok és rendek 1527-ben I. Ferdinánd cseh királyt megválasztották királynak és ugyanezen évben a nevezett király a »litteras promissionales«-t a horvát karoknak és rendeknek kiállította. Az 1662 : LX V. t.-cz. mondja, hogy »Croatiae et Slavoniae regna exercituent secundum suas constitutiones«. II. Miksa király 1567-ben fehatalmazta a bánt a horvát országgyűlés egybehívására és 1571-ben szentesíti a horvát országgyűlés határozatait. 1608-ban a horvát karok és rendek csatlakoztak azou kon féder áczióhoz,a melyet a pozsonyi országgyűlésen a magyar karok és rendek az osztrákokkal megkötöttek. 1620-ban a horvát karok és rendek a stájeri, karioliai és karinthiai rendekkel védszövetséget kötöttek. Azután következik egynéhány törvényczikk a Corpus Jurisban, a melyekben az mondatik, hogy »regnum Croatiae et Slavoniae in suis libertatibus conservetur*. 1730-ban a horvát karok és rendek követelik, hogy a törökökkel kötendő békekötéshez meghívassanak. Polónyi Géza: 1719-et átugrotta! Kovácsevics István: 1762-ben a horvát karok és rendek a nádor kérelmére hozzájárulnak ahhoz a meghatalmazáshoz, hogy a nádor 10 millió kölcsönt felvehessen. Nagyon csodálkoztam azon, hogy Thaly Kálmán t. képviselő ur egy generális auktoritás arra, hogy konstruálja azon tant. hogy 1868-ban mi a horvát honvédségnél a horvát kommandót csak valami megfontolatlanságból kaptuk. A most mondott és idézett adatok után világosan kitűnik, hogy mi horvát nemzeti létünkre nézve nem valami megfontolatlanságból kaptuk meg ezt a jogot, a horvát kommandót, hanem azért, mert ahhoz jogunk volt. Az 1868 : XXX. t.-cz. e tekintetben nem valami ujitás, hanem csak egy jogfolytonosság következménye. Hogy ez már a legrégibb időkben is igy volt, ennek bizonyítására vagyok bátor hivatkozni az 1681 :LXYI. t.-cz.-re, a melyben az mondatik: »Regnaporro Oroatie, et Slavoniae juxta leges et consvetudines suas insurgentur«. 1700. évi szeptember 30-án Batthyány Ádám bán elismeri a horvát karoknak és rendeknek a határőrvidék katonai igazgatásra vonatkozó jogait, elismeri, hogy ottan benszülöttek alkalmazandók katonatiszteknek és hivatalnokoknak, elismeri, hogy a főparancsnokok és a felső tisztek nem nevezhetők ki a horvát karok és rendek megkérdeztetése nélkül, mert azoknak erre előterjesztési joguk van. A horvát karok és rendek jogosítva voltak a határőrvidéken az ottani hadsereget, a helyőrségeket és számadásokat felülvizsgálni, a katonatisztek és katonák pedig kötelesek voltak a horvát karok és rendek közegeinek a nekik járó tiszteletet megadni. Mindezt I. Lipót 1703 június 6-ikán szintén elismerte. 1759-ben a horvát karok és rendek határoztak arról, hogy miképen és hány katona állitta ssék, a mi látható az azon évben hozott határozatokban: De statutione Illirorum. Ebben az évben a II. törvényczikk 20. §-a és a III. törvényczikk 13. §-a Magyarországon a magyar vezényszót irja ugyan elő, de ez nem vonatkozik Horvátországra, mert a következő 5. t.-czikkben megerősíttettek Horvátország régi törvényei, hogy az a maga törvényei és szokásai szerint igazgattassák. Ezen adatok szintén azt bizonyítják, hogy nekünk, mint nemzetnek, kik haderőnkkel is rendelkeztünk, jogunk van a magyar állam hadseregének horvátországi részében saját nemzeti nyelvünkkel élni. Polónyi Géza: Azért kérik a német vezényszót ? Azért támogatják a német vezényszót ?
