Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-448

if-nS. országos ülés 1904- június 25-én, szombaton. Gi sosan működnek. Hanem hogy a Felvidéken a mai kifejlődött közlekedés mellett, hol a községek is nem épen messzire esnek egymástól, a falvak meg épenséggel egymásnak a hátára vannak építve, a melyek mindegyikében 1—2 — 3 szatócsüzlet is van, melyben a kisebb ember a maga háziszükségleti tárgyait — a mennyire én tapasztaltam — sokkal olcsóbb in, vagy lényegesen olcsóbban szerezheti meg. mint a szövetkezetben, mire legyen jó az a fogyasztási szövetkezet? Sándor Pál: Hogy a »Krestyán«-t olvassák! Vieíoris Miklós: Megmondom. (Halljulc! Halljuk!) Arra, hogy az inkarnátus pánszlávok által létesített ilyen fogyasztási szövetkezetek helyiségébe a szövetkezethez tartozó vagy nem is tartozó közönség bármikor szövetkezeti ügyek megbeszélése czimén egybecsődithető legyen és itt aztán a közigazgatási hatóságtól ellenó'rizhetlen módon szabadon folyjon az izgatás a magyar állam és nemzet ellen. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl) B. Kaas Ivor: Ez már politikai gyanúsítás! (Mozgás jobb felöl.) Buzáth Ferencz: Ezt már a zsidók mondják! (Zaj.) Szüllő Géza: A korcsmában azonban lehet izgatni! (Mozgás.) Sándor Pál: Hát ez fáj ? (Nagy zaj balfelöl.) Elnök : Csendet kérek! VietoriS Miklós: Kérem, én nem néppárti szövetkezetekről beszélek. Sándor Pál: Azok még rosszabbak! Vietoris Miklós: Ezek a szövetkezetek megmaradnak, de a néppárt el fog múlni. (Derültség jobbfelöl.) Én a nemzetiségi vidékeken a közigazgatási hatóságot, a szabad ipar és kereskedelemtől eltérően, felhatalmaznám, hogy az ilyen gyanús szövetkezetek létesítését megakaszthassa, illetőleg a létező szövetkezeteket, a melyek ilyen veszedelmes irányban fejlődtek, becsukhassa, Végül még egyet! Ha már a törvényhozás bölcsesége jónak látta, hogy oly szigorú összeférhetlenségi törvényt létesítsen, akkor ezt még meg kellene toldani azzal, hogy a ki a büntetőtörvénykönyv 172. és 173. §-ában foglalt, a magyar állam és nemzet elleni izgatás vagy lázítás vétsége miatt végérvényesen elitéltetett, ennek a háznak tagja többé ne lehessen. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ilyen embernek a magyar parlamentben nincs helye. (Élénk helyeslés a jobboldalon,) B. Kaas Ivor: Mikor beszél a szászokról? (Nagy zaj a jobboldalon,) Vietoris Miklós: Kérem én csak a tótokról, a pánszlávokról beszélek, azokról, a kiket ismerek és arról, a mit tudok. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Mig azonban az agitáczióval szemben ily erélyes intézkedéseket tartok kívánatosaknak, addig ezeréves hagyományainknak és szabadságszeretetünknek megfelelően nem magyar anyanyelvű polgártársainkkal szemben ugyanazt a lojális és liberális politika követését tartom kívánatosnak, a melyet eddig is követtünk. (Helyeslés jobbfelöl.) Hogy az agitáczió megszüntetésével a nemzetiségi kérdés még megoldást nem nyert, azt, ugy hiszem, mindnyájan tudjuk. Erre szükséges, hogy kormányzatunk minden ágazatában egy czéltudatos akczió induljon meg, kétségtelenül első sorban az anyagiak terén, mert a nehéz fizikai munkával magának megélhetést biztosító ember első sorban az anyagiak felé hajlik és mert állandó jólét biztosítása és értelmiség átlagának fejlesztése és emelése nélkül nem képzelhető. Igen természetes, hogy ennél a kérdésnél az iskolának ép ugy ki fog jutni a maga része, a mint ki fog jutni a gyors és olcsó igazságszolgáltatásnak és a kifogástalan közigazgatásnak. Ezen kérdések egyenként is képesek egy terjedelmes beszéd kereteit betölteni és mert a t. ház becses türelmét már úgyis soká vettem igénybe (Halljuk! Halljuk!) és mert különben az egyes tárczáknál is szükség esetén különkülön felszólalhatok, engedjék meg nekem, hogy még csak igen röviden, pár szót szóljak az u. n. magyarosodás vagy magyarosítás kérdéséről, ezt kapcsolatba hozva annak végindokolásával, hogy ebben a kérdésben voltaképen miért szólaltam fel. (Halljuk! Halljulc!) Beksics Gusztáv t, képviselőtársam »Magyarország jövője« czimü művének 58. lapján a következőket mondja (olvassa): » Felesleges újra mondanom, a mit már annyiszor igyekeztem érthetően megmondani, hogy a mi nemzetalakulásunk czélja nem a más nyelven beszélő honfitársak nemzetiségének megsemmisítése, sőt minél több nem magyar anyanyelvű honfitársunkat igyekszünk megnyerni a magyar nemzeti eszmének. De a magyarságot ugy meg akarjuk erősíteni kulfcurailag, s meg akarjuk növelni számbelileg, hogy a nemzetiségi társadalmak ellenséges kiformálódása tönkre ne tegye nemzetegységünket, s majdan államegységünket.« Én teljesen osztom t. képviselőtársam ezen felfogását. Én is óhajtom, hogy nem magyar anyanyelvű polgártársaink az állam hivatalos nyelvét is elsajátítsák, mert ez nemcsak a magyar nemzeti államhoz közelebb fogja őket hozni, hanem egyéni érdekükben is áll, sőt okvetetlenül kell, hogy az ide irányuló törekvésünk az eddiginél aránytalanul határozottabb módon érvényesüljön, a nélkül azonban, hogy ez a legtávolabbról is annak még csak látszatával is bírjon, hogy tót anyanyelvű testvéreinket ezáltal a maguk jellegükből kivetkőztetni, anyanyelvükből kifosztani akarnók, mert ennek még csak a látszata is gyűlöletet keltene és a magyar nemzeti államnak nem hogy hasznára, hanem kárára válnék. (Igaz! Ugy van! a jobb-