Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-462

430 i62. országos ülés IdOb Julius 13-án, szerdán. mert az, t. képviselőház, azt eredményezné, hogy itt azután a magyar társadalom, ha csakugyan be tudna férkőzni, a spanyol etikett mindenféle szabályai daczára, az udvar közelébe és ott leb­zselhetne az udvar körül: a lojalitás még nagyobb méreteket öltene és a magyar nemzetből végkép kiveszne az az ellenállási erő, a melyre pedig minden megpróbáltatásnál szüksége van. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeket azért hoztam fel, hogy megokoljam azt az álláspontomat, melynél fogva nem rajon­gok a mostani dualizmus mellett külön magyar udvartartásért. Engem megdöbbent az a gondolat, hogy mivé fajulhatna a magyar lojalitás, ha mi külön magyar udvartartás közelében élnénk. Megdöb­bent az a gondolat, hogy mi lenne abból, ha a magyar nemzet társadalmának azt a rétegét, a melyet középosztálynak nevezünk, de a mely szegény és elhagyatott, a melyben azonban mégis van valami függetlenségi érzés, van nemzeti önérzet, ha ezt a réteget szintén átjárná az a betegség, a mely erénynek hirdeti a megadást, a mely azt parancsolja, hogy a koronának min­dent meg kell adni még akkor is, ha a korona akarata merőben ellenkezik a nemzet akara­tával, a nemzet közérzetével, a nemzet vágyó­dásával. Megdöbbent az a gondolat, mi lenne a magyar társadalomból, ha hozzáférkó'znék az udvarhoz, a mely nem magyar, a mely nem lehetne magyar akkor sem, ha itt külön ma­gyar udvartartáskép rendezkednék be? Mert hiszen ellenkezik a természet törvényével, ellen­kezik minden józan logikával, hogy azok az emberek, a kiket a tradiczió, a nevelés és min­den arra szoktatott, hogy ne a mi érzésvilá­gunkban éljenek, s az ő gondolataikat ne fűz­zék a mi gondolatainkhoz, hogy azok az embe­rek magyarokká legyenek, s hogy köztük és köztünk teljes érdekközösség támadjon csak azért, mert az esztendő hat hónapját itt töltik egy külön magyar udvartartásnak nevezett in­tézmény keretében. Hiszen, ha azok a magyar főúri dámák odarohantak gróf Teleki Lászlóné­hoz és megcsókolták ábrázatának azt a helyét, a melyet a királynő ajkai érintettek, akkor be­következhetnék, hogy a külön magyar királyi udvartartás rendjén majd a túllojalitás szörnyű hevében az emberek, ha kezet fognak a Fel­séggel vagy egy fó'herczeggel, ennek a meleg kézfogásnak emlékezetét örökségképen hagyják utódaikra. (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Örökségül azzal a kötelességgel, hogy teljesítse­nek mindent, a mit tőlük a korona kivan; és sohase gondoljanak arra, mit kivan a nemzet érdeke, a magyar közjog és az alkotmány. Tapasztaljuk, t. ház, hogy most sincs ellen­állási erő a t. többségben. Látjuk, hogy ez az ellenállási erő az egész nemzetben megfogyatkozott. Nekünk tehát arra kell törekednünk, hogy növeljük ismét az ellenállási képességet és e végből teremtsünk olyan intézményeket, a melyek az ellenállási erő fokozására alkalmasak. A mi törekvé­sünknek arra kell irányulni, hogy Magyar­ország, a magyar állam függetlensége és ön­állósága tökéletes mértékben megvalósuljon. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Arra kell törekednünk, hogy e nemzet szuverenitása kifelé és befelé egyaránt megnyilvánuljon s ezért fel kell állitanunk az állami önállóságunk érdekét szolgáló összes intézményeket, fokoznunk kell a nemzet anyagi erejét és képessé kell tennünk a nemzetet arra, hogy saját erejét a maga javára használja ki. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Összes intézményeinket magyar szellemben kell megalkotnunk és az állami élet minden terén lankadatlan buzgalommal a nemzeti élet feltét­len követelményeinek kielégítését kell szemünk előtt tartani. Ha igy építjük ki a magyar nem­zeti államot, ha igy folyton szem előtt tartjuk állami önállóságunk és függetlenségünk nélkü­lözhetetlen kellékeit, akkor alkothatunk azután egy olyan udvartartást, a mely iránt a vágyó­dás lobogva ég minden magyar ember szivében, egy olyan udvartartást, a mely nemcsak szín­leg, de valóban egész szellemében magyar, a melyhez bízvást közeledhetik a magyar társa­dalom, a melyre örömmel tekinthet a magyar nemzet, mert mindaz, mit nemzeti létének igaz kifejezőjeként ismer, egy jlyen magyar udvar­tartásban feltalálható. (Élénk helyeslés a bal­és a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! A fennálló közjogi helyzet mellett, a dualizmus mellett örökös érdekellen­tétek vannak a nemzet és a korona között. Örökös viaskodások között kell élnünk, mert jo­gos nemzeti aspiráczióinkat nem respektálják. És e viaskodásokban nekünk nem szabad sem elbuknunk, sem meghunyászkodnunk, mert min­den egyes megadás egy-egy nemzeti jog feladá­sát jelenti. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbal­oldalon.) Egészen más lenne a helyzet, ha nem­zeti dinasztiánk volna; ha a magyar király összeforrna a nemzettel; ha nem lehetne szó arról, hogy a nemzet és a dinasztia között érdekellentétek merülhetnek fel; ha a dinasztia és a nemzet minden akarata, minden vágya és törekvése egybeforrna, a mint kellene is hogy legyen és a mint van mindenütt a világon, a hol nemzeti dinasztia áll a nemzet élén. En­gem a sárga irigység fog el, ha nézem a német császárt, a ki az ő egész hatalmát, egész tekin­télyét és minden tehetségét odaadja arra, hogy az ő nemzete tekintélyét, nagyságát növelje és a ki mindig, mindenütt, a hova megy, a hol cselekszik, a hol beszél, hangoztatja azt, hogy ő német és oktatást ad nemzetének a hazafi­ságból. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Lengyel Zoltán: A magyar király is mindig azt beszéli, hogy ő német! Német nótát huzat! A kétfejű sas is német!

Next

/
Thumbnails
Contents