Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-462

420 462. országos ülés 1904 Julius 13-án, szerdán. az az u. n. kérlelhetetlen logikája, a mely zavarja az államokat, kergeti az emberiséget, ujabb eszméket, elveket, gondolatokat sodor a felszínre: ez változásokat fog egykoron előidézni a trónok létezésében és történetében is! Hiszen közelfekvő jelenség az, bogy Ausztriának nemzetiségekre szaggatott részei miként tekintenek kifelé: az egyik Oroszország, a másik Németország felé, a harmadik ki tudja merre; egyedül a magyar áll meg szilárdul ezen a helyen, mint erős alapzata a saját és a dinasztia jövőjének, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) S ezt nem tudják megérteni, nem tudják felfogni, hanem a pihenésnek csendes óráit eltöltjük tétlenül, hogy aztán majd nemsokára — Isten őrizz meg tőle — nagyon szomorú valóra ébredjünk. Költségek, áldozatok, pénz kell folytonosan. Ha csak ezt az egy kérdést nézem is, engem nem vigasztal meg még az sem, hogy ha magyar királyi udvartartást látok, mert hiszen ez csak külsőség; nekem a fejedelemnek lelke, a szive, a szeretete kell (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsöbaloldalon.) és nem a külső parádé. Annak a melegségét akarom én közvetlenül érezni, azt akarom tudni, hogy él én bennem, él mindenkiben ennek tudata és hogy ez iránt senkiben kétség nem támad. (Helyeslés balfelöl és a szélsöbaloldalon.) De a mi dinasztiánk nemcsak nemzeti nem lesz, hanem folytonosan idegen marad, pedig, t. képviselőház, a szuronyokra fektetett nyerserőt a korszellem fogja majd egykoron lefegyverezni. (TJgy van! halfelöl.) Pedig igazán nem sokat akarunk. Én egész naivitással vallom be azt a titkos kis örömömet, a melyet akkor érzek, mikor látom, itt Budapest fó'utczáin József Agostot az ő sujtásos meggyszin kocsisával végighajtatni. Ez jóformán semmi se, jelentékeny pénzbe sem kerül és nekem mégis olyan nagyon tetszik. (Egy hang a baloldalon: Minden magyarnak! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Vagy ott van egy másik jelenség; nézzék csak meg, minő hatással volt erre az emberre, erre a főherczegre a Mátyás király-szobor leleplezésénél való megjelenése. Nem tanácsolták neki, sem a magyar kormány, talán senki sem és az ő agyában mégis megfogamzott kedves idea, hogy újszülött fiát Mátyásnak nevezzék. (Egy hanq a szélsöbaloldalon: Miért nem Árpád?) Mindegy, akár Árpád, akár Mátyás, de olyan név, a mely nemcsak nekünk tetszik, de történelmileg is hozzánk legközelebb áll. (jiilénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hogy József Ágost főherczegnél maradjak, én is ott voltam és képviselőtársaim közül sokan -ott voltunk a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésénél. Gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke vezette a küldöttséget és a mikor az ünnepségnek vége volt, (Halljuk! Halljuk! balfélöl.) hozzám, mint a ki a függetlenségi pártnak alelnöke voltam akkor is, azzal a kéréssel fordultak: nem-e volna ildomos elmenni tisztelegni a király képviselőjénél, József Ágost főherczegnél. Én nem sokat gondolkoztam és egy másik függetlenségi t. képviselőtársammal, nem jut eszembe, hogy ki volt, megbeszéltem és elmentünk oda néhányan József Ágost főherczeg lakására. A főherczeget ez roppant meglepte, mert, ugy látszik, nem tudott semmit a küldöttség ottlétéről, szaladt keresztül a folyosón, bement a szobájába és egy pillanat alatt kijött. Apponyi beszélt hozzá. Nem restellem bevallani, gyönyörködött a lelkem, midőn a főherczeg szabadon, magyarul válaszolt és nem leirt sorokat olvasott, hanem szabadon adta elő lelkének gondolkozását az én nyelvemen, az én hazám nyelvén, az én édesanyámnak, a magyar nemzetnek nyelvén. Milyen jól esett ez! Csekélység ez, uraim, lássák, milyen kevés alkalmas arra, hogy ezt a jó bolond magyar nemzetet ott tartsák a hűséggel odalänczolva. (Élénk tetszés a szélsöbaloldalon.) Olay Lajos: Csak ez az egyetlen főherczeg tud magyarul! Barabás Béla: T. képviselőház! Remélem, a mai felszólalásom ellen nem lehet kifogása senkinek sem, mert hiszen igyekszem magamat is mérsékelni és a lelkemben élő nyers gondo

1 latoknak nem akarok most kifejezést adni, mert én a szeretetnek szavával akarom meghódítani azt, a ki tőlem messze áll. Úgyis nagyon sokat vetik a szemünkre, hogy nyerseséggel meghódítani nem lehet senkit; de hát hogy lehessen meghódítani azt, a ki sohasem közeledik hozzánk? Ott van, hogy egyébre ne mutassak rá, egy nemzet nagy alkotása: ez az épület. Mikor ezt megnyitják, mikor az egész nemzet örül, ki nincsen itt? Magyarország felkent apostoli királya. Ott van a Mátyás-szobor leleplezése. Ki nincsen ott? Magyarországnak apostoli királya. És mi sül ki? (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Hogy valami, nem tudom miféle, de mindenesetre jelentéktelen osztrák ünnepélyen ugyanakkor résztvett az uralkodó. De van-e aztán kézzelfoghatóbb bizonyítéka a hidegségnek, mint az, mikor a nemzet ezeréves millennáris ünnepélyét ünnepli és teljes lelkesedéssel extázisba kerülve jön ide be a házba a nemzet képviselőtestülete és a főrendiház és elhozza ide a legbecsesebb, a legszentebb ereklyét, a magyar koronát. Magyar főurak, képviselők eljönnek, el a királyi család majdnem minden tagja. Ki nincsen itt? A felkent és megkoronázott apostoli király. Hát nem fáj-e az embernek a lelke ? Mert én tudom, gondolom, hogy miért nem volt itt; azért, mert az osztrák császár méltósága nem engedte ide leereszkedni. Legyen az Ő gondolkozása. A nemzet hűségében azért nem történt csorba, mert felvonultunk oda hozzá és ott mutattuk be neki hódolatunkat, a helyett, hogy ő ereszkedett volna le ezeréves hű népének szeretetébe, bizalmába és eszméi közé. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Bocsánatok kérek, hogy egy kissé elfelejtkezem magamról, de ha már az időt arra szán-