Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-462

418 Í62. országos ülés 190í Julius 13-án, szerdán. nagyságától és felemelésétől teljesen függetlenül, régi törvényeink szabják meg és irják elő a királynak azon kötelességét, hogy itt Magyarországon lakjék és tartózkodjék. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Felhozatott és a szónokok alaposan kiterjeszkedtek arra, bogy a mi drága pénzünkért, a sok millióért, az udvartartás költségeiért nekünk anyagi kárpótlásunk sincs, mert nincs magyar udvartartás. Természetesen mélyen sajnálom azt, hogy Magyarországnak ezen millióiból alig van anyagi haszna; alig van olyan erkölcsi haszna, a mely — miként gróf Apponyi Albert is mondotta — a szemnek, a szivnek jól esik, mert hiszen ezek pénzbe kerülnek. De én nem kalmárkodom; nem állítok szembe garast garassal, hanem egészen egyszerűen azt mondom: több is veszett Mohácsnál! Azonban a felett már nem tudom elfojtani mélységes fájdalmamat, hogy évek hosszú során át alig tapasztaljuk, alig érezzük a királyi szivnek azt a meleg szeretetét, a mely fejedelmet és a hűséges magyar alattvalókat egy nemzeti egészszé olvaszsza össze. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Örömeink idegenek egymástól, szenvedéseink eltérnek egymástól; csak érdekeink találkoznak, de majdnem mindig — egymással szemben. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az fáj nekem, hogy mig mi magyarok az életnek jó és balszerencséje között mindennap fényesen tanúsítjuk hűséges ragaszkodásunkat, addig közönynyel térnek napirendre örömeink, fájdalmaink és nemzeti jogos vágyaink felett. (Ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) S ha már annyi panasz után nem is remélhetünk az oly sok millióért anyagi kárpótlást, legalább kapnánk olyan erkölcsi elismerést, tiszteletet és megbecsülést, a mely még csak pénzbe sem kerül, Nem kell ehhez semmi egyéb, csak felmagasztosult királyi lélek, csak egy derült mosoly, csak egy kiengesztelő szempillantás, csak egy felséges akarat. Mert kérdem: mibe kerülne az, ha Magyarország területén egy királyi kéznek intésére elnémulnának a Gotterhalténak gyűlölt hangjai? (Ugy van! Ugy van! a balés a szélsöbaloldalon.) Mibe kerülne az, ha nálunk Magyarországon nem boszantanák szemünket a fekete-sárga zászlóval, hanem a magyar trikolor lelkesítene bennünket még a királyi várpalota ormán is a magyar hazának, a magyar királynak szeretetére? íme, még ezeket a csekélységeket sem tudjuk megkapni, hát hogy érhetnénk el akkor messzefekvő czélokat; hogy érhessük el akkor azt, hogy a mikor ő Felsége a világ bármely tájékán megjelenik, ott a művelt népek szemükkel lássák és szivükkel érezzék azt, hogy nemcsak az osztrák császár van ott, de ott van ugy külsőségeiben, mint lelkében a magyar király is, a kinek fejét a legrégibb, a legragyogóbb korona ékesíti, és a kinek háta mögött egy ezredéves nemzetnek szeretete és ereje őrködik! (Elénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ennek okait kormányainkban keressük. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt tapasztaljuk, hogy kormányaink kivétel nélkül mindig a dinasztia érdekeit képviselik a nemzettel szemben, a nemzet erőteljes, törvényekben lefektetett jogai pedig soha sincsenek erőteljesen megvédve a dinasztia egyszerű óhajai ellen. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Engedjék meg, hogy ez alkalommal kiterjeszkedjem egy, ezzel kapcsolatos igen fontos kérdésre, (Haltjuk ! Halljuk!) a mely, bár ma nem aktuális, de annyira el van felejtve, hogy érdemes lesz vele azért foglalkozni, hogy az arra hivatott elmék és tényezők gondolkozzanak felette. Ez a magyar szent korona őrzésének kérdése. Tudjuk, hogy a szent korona őreit a király által jelölt magyar főurak közül az országgyűlés mindkét háza együttes ülésen választja. A királynak és a nemzetnek ekként megnyilvánuló együttes bizalmával megválasztott koronaőrökben megvan az erkölcsi és a közjogi biztosíték arra, hogy a mig egyfelől a nemzet a koronát nem teheti illetéktelen egyén fejére, addig másfelől akár a király, akár más nincs azon helyzetben, hogy önkényesen oly egyént koronáztasson meg, a kit a trón meg nem illet és a ki a nemzet királyaként el nem ismerhető. És arra is van biztosíték, hogy szándékosan és hozzájárulással a koronát az országból ki nem vihetik. A dolog eddig teljesen rendben volna, de, t. képviselőház, nincsen ám rendben abból a szempontból, hogy a korona olyan helyen és ugy őriztessék meg, a mely fizikai biztosítékot is nyújt arra nézve, hogy azt a szent koronát a nemzet birtokából el ne vihessék, és hogy azt a netaláni erőszak ellen megvédhessék. Ismétlem, hogy ennek a kérdésnek ma, hála Isten, semmiféle fontosabb jelentősége nincs; de nekünk, mint a törvényhozás tagjainak, óvatosan kell belenéznünk a jövőbe, annál is inkább, mert ma még csak annyit tudunk, hogy a királyi háznak mely tagjai jogosultak sorrendben és törvény szerint a trónutódlásra, de arra nézve semmi bizonyosság nincs, vájjon mostani uralkodó királyunk után kinek fejére száll szent István koronája. E tekintetben, őrizzen meg az Isten tőle, nincsen kizárva annak lehetősége, hogy nézeteltérés és összeütközés keletkezhetik a nemzet és a dinasztia egyik vagy több tagja között, de viszálykodás támadhat magának a dinasztiának tagjai között is, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert hogy egy kézenfekvő feltevésre utaljak, itt van az a körülmény, hogy Ferencz Ferdinánd főherczegnek fia született, a ki, a mint tudjuk, trónörökös törvényeink értelmében nem lehet. Ma természetesen, ezt a csecsemő sem tudja, hanem idők multán akár az apának természetszerű törekvése, akár a fiúnak öntudatra ébredése nézeteltéréseknek lehet