Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-447

447. országos ülés 190b Magyarországon lelkiismeretesen megszavazhatnak uj adókat, vethetnek ujabb terheket megbízójukra, a népre? Szerintem ez lehetlen, ez a rablógazdálkodásnak teljes mértékű gyakorlása volna és hűtlenség ahhoz a néphez, a melytől megbízóleveleinket kaptuk. Itt van elsősorban a földadó kérdése. Az a párt, melyhez tartozni szerencsém van, kezdettől fogva a földadó leszállítását követelte, és valahányszor azt itt előhozta, rámutatott azon válságra, a melyben a magyar földbirtok szenved, arra a mozgósításra, a mely a magyar földbirtokot pusztítja, arra az elviselhetetlenségre, hogy a nép a földjét ott hagyja, mert nem bír belőle keze munkájával megélni. Rámutatott a külföldi példákra, Ausztriára és más államokra, a hol mindenütt a földadó leszállítását vették elő, szükséges következményeképen annak, hogy a koloniális államokban a mezőgazdasági termelés olyan nagyon felvirágzott, hogy annak versenye visszahatásában az európai földbirtokra elviselhetetlen nyomást gyakorolt. Ezt követelte az ellenzék, a miniszter ur mindig megtagadta, mondván, hogy a földadó leszállítása lehetetlenség ; nem nélkülözheti ezeket a bevételeket, akkor sem nélkülözhette, mikor még megvoltak azok a feleslegek. Hogy most nélkülözhetné, azt magam sem hiszem. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De a jelentésben is olvassuk, hogy a földadó reformja lehetetlen, mert eltart hat esztendeig a kataszter kijavítása, a mi 12 és fél millióba kerül; erről most ne beszéljünk, mondja a jelentés. Kérem, beszéljünk! Hogyan képzeli, mit czéloz a miniszter ur ezzel a kataszterjavitással ? Állandó kataszterünk van, az folyton dolgozik és változtatja a részleteket a mívelési ágak szerint. Én nem akarom a kataszteri munkálatot sem dicsérni, sem szidalmazni; nem akarom tagadni, hogy annak javítása szükséges; nem akarom tagadni azt sem, hogy a nagybirtok, különösen az ártéri földeken és egyebütt nincs a kisebb birtokkal arányban megadóztatva. Nem tagadom, hogy itt bizooyos igazságosabb megosztás meg volna okolva. Ugy akarja-e a t. kormány a katasztert megcsinálni és a földadót reformálni, hogy a földadó összege kontingentálva maradjon abban az összegben, a melyben most van? Ha erre magát a kormány kötelezi, ha a törvényhozás ez iránt intézkedik, akkor a kataszteri munkálat nem egyéb, mint igazságos felosztás, akkor nem szaporítja a jövedelmet, nem sújtja a népet ós tűrhető, a budget szempontjából pedig változást nem idéz elő. De ha akként érti a kormány, vagy fogná érteni egy jövendő kormány a kataszteri munkálatokat, hogy a kulcs maradjon az eddigi, de senki kevesebbet ne fizessen, hanem bizonyos kategóriák fizessenek többet, tehát az összeg, a mely befolyt az államkincstárba, legyen X millióval több, akkor ez a földmivelést sulyosan fogná nyomni és fokozná a földválságot, a mely úgyis fenyeget, . ' . június 24-én, pénteken, 35 Ott van a másik adónem: a harmadosztályú keresetadó. Ez az, a melynek reformja a legszükségesebbek közé tartozik, a melyre nézve már Wekerle is dolgozott ki javaslatot, a melyet azonban sohasem láttunk. Nem tagadom, hogy az adó alól elvont jövedelmeknek nagy része ebbe az osztályba tartozik, és hogy ezen, az adó alól elvont jövedelmeknek bevonása jogosult és helyes. Nagy eredményt azonban ettől a financziákra nézve nem várhatunk, mert azok a körök, a melyek eddig eltagadhatták jövedelmeiket, azután is ki fognak az alól bújni, tehát ez a reform is, bár nagyon szükséges és a kisemberek, a kiskereskedők és iparosok érdekében a legégetőbb, financzialiter nem eredményezhet a kincstár részére elégséges bevételeket, nagyfokú kiadásainak fedezésére. Egy nagyon fontos kérdésre térek át: a hus- és borfogyasztási adóra. Mindnyájan tudjuk, hogy a községi adminisztráczió milyen nehéz, hogy a községi terhek képezik számtalan faluban ós városban a legnagyobb, a legsúlyosabb terhet, a mely évről-évre emelkedik és a közönségre nézve mindinkább elviselhetetlenné válik. Tudjuk, hogy a pótadók sok helyen oly magasak, hogy majdnem elérik az állami adókat, sőt némely helyen felül is múlják. (Ugy van! balfelöl.) Mikor ezek a panaszok ismételten és ismételten adatokkal, bizonyítékokkal támogatva felmerülnek, akkor mindig halljuk, hogy az állam majd segíteni fog valahogyan, valami beosztással, hogy az állami teendőknek a községekre való áthárításából ezekre háramlott túlköltekezés legalább enyhittessék azzal, hogy az állam a maga dolgáért megfizet, vagy a maga dolgáért azokat a községeket kárpótolja. Hát hogyan máskép, ha nem a fogyasztási adóknak tetemes átengedésével, a hus- és borfogyasztási adóknak, különösen a községek részére való kiadásával? Mit gondol a miniszter ur? Most 5 százalék az, a mit a községek nyernek ezekből az adókból. Melyik községi biró, jegyző vagy ottani adófizető van érdekelve abban, hogy azért az 5 százaléknyi haszonnak rá eső részecskéjeért kutassa és keresse, hogy ezek az adók a valóságnak megfelelőleg folyjanak be? Ezért sehol talán nincsen annyi visszaélés és adóeltagadás, mint a bor-, hus- és többi fogyasztási adóknál. Ha az állam méltányossággal és okossággal az 5 százalék helyett 40—50 százalékot engedne át a községeknek, akkor valósággal segítene azokon a szegény községeken, akkor azok a szegény községek az ő önkormányzati kiadásaikat fedezni birnák ezekből a jövedelmekből és azoknak kivetése, beszedése, behajtása, ellenőrzése a nagyon érdekelt községek részéről sokkal hatályosabban volna eszközölhető, mint most és az államkincstárnak az 50 vagy 60 százalékot jövedelmezne, majdnem annyit, mint a mennyit most jövedelmez az egész.