Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-461

4-61. országos ülés 1904 július 12-én, kedden. 395 be ne ismerné, hogy nemcsak külön udvartartásunk nincs, a mire nekünk törvényes jogunk van, hanem még annyi méltányossággal sem viseltetnek irányunkban, hogy abban a körülbelül 5000 főnyi udvari alkalmazottban legalább a czivillistára adott pénzünk arányában lenne képviselve a magyar elem ! (Igaz! Ugy van! bal felöl.) Tessék megnézni: van egy könyv, a magyar udvartartás kézikönyve, Hof und Staatshandbuch der österreichisch-ungarischen Monarchie. Ebben a királyi udvartartás összes személyzete és hivatalnoki kara fel van sorolva. Tüzetesen átvizsgáltam, de nem találtam benne 60 —70 magyar névnél többet. A budapesti udvar egyszerűen be van osztva a prágai, innsbrucki, salzburgi, gráczi udvari kastélyok közé, de mi ilyen kicsinylés daczára is a czivillistának felét adjuk, holott sem a prágai, sem az innsbrucki udvartartások fentartásához azok a népek külön összeggel hozzá nem járulnak! (Igazi Ugy van! balfelöl.) Mikor 1893-ban királyi kézirattal felhívták "Wekerlét, hogy a magyar királyi udvartartás szervezetéről, az udvartartás körében működő méltóságok hatásköréről terjeszszen elő javaslatot, az egész ország szive feldobogott, s az első pilla natban mi is ünnepeltük ezt a javaslatot. Azt mondták, hogy a nemzetnek egy régi óhajtása megy ezzel teljesedésbe. A vége az lett, hogy 1895-ben szerveztek egy alárendelt magyar udvarmesteri állást, a melyről a »Neue Freie Presse« azt irta: »Budapester Expositur des Oberhofmeisteramtes.« Erre mondta azután azt Apponyi Albert, hogy nagyon kéri a kormányt, inkább semmit se adjon, mintsem a mi önjogu magyar különálló udvartartáshoz való jogunkat közös intézménynyé alacsonyítsák le. Polónyi Géza: Akkor mondták Wekerlének gúnyból, hogy terjeszszen elő a nádori állás helyreállítása czéljából javaslatot! (Egy hang balfelöl: Ki a forrás ? Derültség.) Hock János: Ekkor azzal odázták el a kérdést és a mi jogos igényeinket, hogy szűk az a budavári palota, várjuk meg, mig az a budavári palota kiépül, a mig az udvartartás berendezésére nekünk alkalmas helyiséget nyújt. Ezt az egyetlen ürügyet, a mit akkor felhoztak, azóta elhárították az útból. Bánffy kezdeményezésére az a palota végre is kiépült, fényben, aranyban, bíborban ott ragyog, csúcsán ott van a magyar szent korona, a mely nekünk legdrágább történelmi emlékünk és a magyar szivekben az alkotmányos érzésnek élő szimbóluma, szóval: minden megvan, csak a magyar király hiányzik. Az én királyomat abban a palotában, abban a fényben és ragyogásban hiába keresem; néhány álmos szolga porolja ott a bútorokat, s beszél az emberrel rontott magyar nyelven, dialektussal vagy teljesen német nyelven, s az ilyen feketesárga öltözetű lakáj állja útját az embernek Mátyás király palotájának régi helyén. Nem csoda, hogy az a magyar ember, a ki az Alföldről feleségével felment megnézni a királyi várpalotát, a mikor egy ilyen szolga állta útjukat, német nyelven, azt mondotta: »Gyere anyjuk, mert mindjárt elkiáltom magam, hogy: Éljen Kossuth Lajos.« (Derültség balfelöl.) 'De nemcsak ez a nemzeti szempont, hanem nagy közgazdasági és ipari érdekek is fűződnek az önálló magyar udvartartás kiépítéséhez. Volt egy idő, mikor a koronák tekintélye a külső szertartásokban, az őket körülvevő udvari fényben, aranyban, bíborban, pompában fejlődött. Ma a királyi méltóság tekintélyét nem ezek a külsőségek adják meg, hanem a népek ereje, a népek vagyoni jóléte, a népek kultúrája és a közerkölcsök állapota. (Igaz! Ugy van! a balés a szélsöbaloldalon.) Azért a czivillistát is ma már nem tekintem külső szertartásos pompának, én ezt befektetésnek tekintem, a melyet a nemzet azért ad, hogy a király a nemzetnek érte viszont ellenszolgálatokat, ellenértéket adjon. De micsoda ellenértéket nyer ez a nemzet a királyi udvartartásra fordított millió meg millió költségekből? A bécsi udvarba milliókat fizetünk be, a melyekből a mi nemzeti iparunk, a mi nemzeti művészetünk egyáltalában nem részesül. És azt a politikát látjuk az egész vonalon, hogy a magyar fejlődést bárminő téren, hogy ha lehet, kiszorítsák külföldön, belföldön, hogy az valahogy erőre ne kapjon. Kereskedelmi szerződéseinkkel a külföldön a magyar ipart nyomják, itthon az osztrák iparnak nyújtanak biztos felvirágzására utat. Gazdasági érdekképviseletünk ott künn szolgálja az osztrák ipari érdekeket és semmi szolgálatot nem tesz a magyar érdekeknek. Csak az osztrák ipart védi, s mi a magyar pénzen is fentartott udvartartással csak Bécsnek leszünk ismét a fejősteheneivé. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Magyar iparról ott az udvartartásban szó sincs. A czivillistát Bécsben költik el. Udvartartás, főherczegek, követségek, nagyméltóságok, mind ezek a bécsi molochnak, az osztrák iparnak gyomrát töltik. Budapest csak azokhoz a morzsákhoz jut, a melyeket a bécsi udvartartás asztalkendőjéről miránk kegyelmesen leráz. Budapest tehát a családnak úgyszólván a mostohája, az a megvetett, kitaszított Cordélia, a kit a Gonerilek a királyi atya jóindulatától is megfosztottak, pedig már alkalma volt annak a királyi atyának is meggyőződni arról, hogy leányainak szivében mennyi a hála, mennyi az igaz érzés és mennyi a külső szin. Csak emlékezzünk vissza arra az esetre, a mikor már Mária Valéria kelengyéjét kiállították és annak egy részét, egy nagyon csekély hányadrészét itt Budapesten rendelték meg, minő fenyegetőleg szorultak ökölbe a bécsi markok, egyszerre vége volt a hűségnek, a lojalitásnak, mert mig nálunk a hűség, a lojalitás a nemzet szivében természetes tulajdon, odaát csak üzlet. (Hosszantartó helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) so*