Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-447
447. országos ülés í90k június 24-én, pénteken. 33 met involvál, mert csak a produktív kiadásoknak esik rovására. Ha azt a szemrehányást hallom, hogy hiszen ezen személyes kiadások nagy részét az ellenzék is követelte és megszavazta: hát, t. képviselőház, én osztom azok nézetét, a kik ezt a szemrehányást teszik. Én magam nem szavaztam meg ezen törvényjavaslatok közül többet, mint azt, a mely a vasutasok fizetésének felemelésére vonatkozik; ezt is azért, mert nemcsak humánusnak és jogosnak, de megérdemeltnek és szükségesnek ismertem el. Meg fogom szavazni azután, t. ház, a tanitók fizetési aequiparáczióját, mert ezt is szükségesnek tartom; de miután tudom, hogy sem az adófizető iparosnak, sem általában az adófizető népnek jövedelmét nem emeli, azok gazdasági teljesítő képességét nem fokozza, vonakodtam megszavazni más fizetésjavitásokat mindaddig, a mig nem látom az adminisztráczió rendszeresítését, mert, t. ház, nekem az adminisztráczió ellen már régóta lényeges kifogásaim vannak. Mi Magyarországnak nem intézményeket adunk, hanem hivatalnokokat. (TJgy van! Ugy van! a baloldalon.) Az adminisztráczióban azon hamis rendszer folytán, hogy folyton hivatalok állíttatnak fel, folyton személyszaporitások eszközöltetnek, bekövetkezett egy olyan nagy hivatalnoki státus. a mely semmi arányban nincs az elvégzendő munkával, értve ez alatt nem az ügyiratok számát, hanem az effektív munkát, melyet a hivatalok elvégezni kötelesek. A tisztviselőknek a protekezió-rendszer mellett való szaporítása eredményezte azt, hogy az összes hivatalokban, ugy a fogalmazói, mint a segédhivatalnoki, valamint a számviteli szakban — általánosságban mondom— egy harmadrész tehetséges, arra való szorgalmas hivatalnok dolgozik, majd agyondolgozza magát; egy másik harmadrész munkáját elvégzi taliter-qualiter, hogy kifogás alá ne essék és ellene semmiféle eljárás ne legyen indítható; a harmadik harmada pedig társalog. És ennek a hivatalnoki uraskodásnak, a melynek eredménye a hivatalnokok nagymérvű eladósodása is, bizonyos tekintetben oka az a luxus, a mely Magyarországon a hivatalokban lábrakapott. A folytonos czimzések, a méltóságok osztogatása meg bizonyos beteges ambicziót fejlesztett ki. A hivatalnokok nem azt. keresik, hogy érdemeket szerezzenek hivatalos működésükkel az állam körül, hanem hogy feltűnjenek és urak legyenek. A miniszter urak a legnagyobb mértékben elkényeztetik őket azokkal a palotaépitésekkel, a melynek egyik példáját az uj pénzügyi palota is szolgáltatja, a másik példáját pedig a legközelebb megszavazandó közoktatási palota; de különben is nézzünk körül, a hivatalos paloták egész sorozata bizonyítja azt és ha bemegyünk azokba a palotákba, látni fogjuk, hogy minden hivatalnoknak van egy-két szalonja, látunk hivatalnokokat, a kik a legkényelmesebben dolgozjrfPVlT. NAPLÓ. 1901 —1906. xxvr. KÖTET. nak, itt egy pamlag, ott egy karosszék, szóval uri módon van berendezve minden. Az a hivatalnok ott urnak érzi magát. Azután elmegy a kaszinóba, ott megint közköltségen termek és szolgák várják, a melyeknek költségeihez ő csak kis arányban járul, de azért megnagyságolják és iszonyú nagy urnak érzi magát. Leül a kártyaasztalhoz, ott nagyban folyik a játék, a mely anyagilag és erkölcsileg tönkreteszi a magyar hivatalnoki karnak egy bizonyos részét. Senki sem veheti magára, a kire nem illik. És ez a gazdálkodás veszedelmes, mert mindig tovább harapózik el az egész országban, átmegy a megyeházakba is, a járásbíróságokhoz, elterjed a vidéki városokban, az egész országban és divattá válik ez a, luxus. Hogy ennek a luxusnak vége legyen, kell, hogy visszatérjünk a nemes egyszerűséghez, a mely a magyar fajnak egy évezreden át sajátsága volt. Nem értem ez alatt a visszatérést a közönségeshez, vagy megtagadását a modern czivilizáczió vívmányainak, nem" azt értem alatta, hogy égessünk mécsest és ne gyújtsunk villanyfényt. De nagyon kívánatos, hogy ebből a teremből induljon ki az akczió ez irányban, mert azon gazdálkodás, mely ezzel a luxussal kapcsolatos, tönkreteszi a magángazdálkodásokat és visszahatólag belemegy a költségvetésbe is és ott is tételrőltételre, miniszteriumról-miniszteriumra érezteti hatását. Emennél is, amannál is az igényeknek olyatén fokozását eredményezi, a melyet ez az állam meg nem bír, a mely ezt az államot belekergeti a deficzitbe. (TJgy van! a baloldalon.) Mit mondjak? A deficzitbe-e, vagy pedig az adósságcsinálásba? Hát a pénzügyminiszter ur tanuskodhatik mellette, hogy adósságcsinálásból élünk. Hiszen itt van előttünk ebben a budgetben a 97 millió adósság egy esztendőre, ott van a beruházási kölcsön tervezete, ott van a hadügyi kölcsön tervezete, ott van tehát az örökös adósságcsinálásnak rendszere. Ezen adósságcsinálással jutottunk oda, hogy mi, egy szegény nemzet, egy szegény ország ma néjíy milliárd hatszáz millió adóssággal dicsekedhetünk. S valahányszor adósságcsinálásról van szó. óh, milyen boldog akkor ez a parlament. Mert mikor boldog a magyar ? Ha adósságot csinálhat. (Ugy van! a baloldalon.) Szüllő Géza: Hitelt nyer! Szederkényi Nándor: Ha kap! B. Kaas Ivor: De kap! De nem az a baj, ha az embernek hitele van, az sem, ha hitelezői vannak, mert a hitelezőitől nem függ. De a kinek csak egy hitelezője van, az annak a hitelezőjének rabszolgája. S ez Magyarország állapota, hogy nekünk csak egy hitelezőnk van: Ausztria. (Ugy van! a baloldalon.) Erről mindjárt beszélni fogok. Maradunk az adósságcsinálásnak annál a rendszerénél, a melyről ezen budget is tanúskodik. 5
