Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-461

382 461. országos ülés lb04 Julius 12-én, kedden. tésük olyannyira elégtelen, hogy nemcsak a tényleg alkalmazottak kénytelenek nélkülözésekkel küzdeni, hanem äz ország területén 200—300 körorvosi állomás ép azért van üresedésben, mert a velejáró díjazás a megélhetésnek legelemibb feltételeit is nélkülözi. Egy igen fontos, humánus, közérdekű ügyre is rá kell mutatnom a közegészségügy rendezésének keretében. Ez az ügy az elmebetegek ügye. (Halljuk! Halljuk!) Ennek az ügynek megvilágítására egészen authentikus adatokra kívánok hivatkozni, a melyek a kormánynak 1901. évi jelentésében foglaltatnak, a hol az elmebeteg ügynek helyzetét maga a kormány a következőkép jellemzi: »Az elmegyógyintézetek, ugy az állami, mint az egyes kórházak elmebeteg-osztályai, sajnos, annyira túl vannak zsúfolva, hogy bátran mondhatom, miszerint két annyi beteg van bennük elhelyezve, mint a mennyire be vannak rendezve«. Ugyanebből a jelentésből ^kitűnik még a következő: »Az ország valamennyi kórházában és egy magánintézetben, úgyszintén az állami intézetben elhelyezve volt 5273 elmebeteg. A többi 9824 elmebeteg szabadon van és folyton veszélyezteti a közbiztonságot. E számban hülyék nem foglaltatnak, holott ezeknek is tekintélyes része, különösen idősebb korban közveszélyes«, A kormány jelentésének most felolvasott szövege azonban nem tárja elő a jelenlegi helyzetet, a mennyiben az abban foglalt számszerű adatok az 1895. évben foganatosított összeírás alapján vannak összeállítva. Ekkor ugyanis össze lett írva 10,421 elmebeteg és 14,680 hülye, összesen 25,071. A kormány azonban 1901-ben uj összeírást rendelelt el és ennek adatai az 1901. évi jelentésében következőkben foglaltatnak össze: összeiratott elmeteg 15,097, tehát majdnem 5000-rel több, míg a hülyék száma 14,650. Ha már most ennek az összeírásnak adatait az állami és magánintézetekben és a kórházak elmebeteg osztályaiban elhelyezett betegek létszámához viszonyítjuk, akkor a dolog akként áll, hogy az elmebetegek 15°/o-a lett elhelyezve intézetben, 84'87°/o-a pedig szabadon van és a mint a jelentés kiemeli, folyton veszélyezteti a közbiztonságot. Ez az ország közegészségügyének és az elmebeteg ügynek oly szomorú képét tárja elénk, hogy ezt a megoldandó kérdések közül kikapcsolni nem lehet. Ha tekintetbe veszszük, hogy ezzel a két-három millió koronányi összeggel mennyi szenvedést, fájdalmat lehetne enyhíteni és a lakosság közbiztonsági helyzetét menynyire lehetne javítani, (Igaz! Ugy van! a.szélsőbaloldalon.) akkor szomorúan kell konstatálni, hogy más czélokra, más irányban költekezik az állam, de ilyen irányban az anyagi eszközök elégtelensége miatt semmit sem tud tenni. Azt hiszem, hogy ezeknek az adatoknak ismertetésével is rámutattam arra, hogy kénytelenek vagyunk elhanyagolni olyan igen fontos nemzeti érdekeket, a melyeknek elhanyagolása mindenesetre kárára van az országnak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De ha ettől eltekintünk is és azt a kérdést vizsgáljuk, hogy a jelenlegi udvartartás megfelel-e törvényeinknek és nemzeti jogainknak, kénytelenek vagyunk szomorúan konstatálni, hogy a jelenleg tőlünk távol létező udvartartás ránk nézve teljesen idegen és így mi nem érezhetjük kötelezve magunkat arra, hogy erre az udvartartásra bármiféle áldozatot hozzunk, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Szomorú, hogy a magyar királyi udvartartásban a magyar nemzet szelleme teljesen idegen és hogy az udvari környezetnek szelleme a magyar nemzet és a magyar érdekek iránt teljesen ellenséges. A sok szomorú jelenség közül egyre csakugyan kénytelen vagyok rámutatni. (Halljuk! bal/elöl.) A napokban jelent meg egy röpirat, a melynek szerzője összeköttetéseinél fogva jártas az udvari körökben és én — ismerve egyéniségét — meg vagyok győződve, hogy alaptalanul, alapos meggyőződés nélkül bizonyára nem sorolt volna fel röpiratában tényeket. Ázt mondja ez a röpirat többek közt, hogy az udvar szellemére rendkívül karaktesztikus, hogy a magyar kir. miniszterelnöknek ez ideig még nem volt alkalma Magyarország trónörökösével, leendő királyával, megismerkedni, mert az nem érdemesiti Magyarország miniszterelnökét arra, hogy magas színe elé bocsássa. Mi ezt a kérdést természetesen nem a miniszterelnök szempontjából fogjuk fel, hanem közjogi szempontból, mert Magyarország miniszterelnökének állását tekintjük. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha a magyar kir. miniszterelnök ur egyénileg ezt magára nézve sértőnek és lealázónak nem is tartja, mi a nemzet részéről, a nemzeti méltóság szempontjából, ezt határozottan elítélendőnek tartjuk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez egy igen fontos momentum, a mely csak megerősíti azt az állítást, a mely ezekről a padokról többször elhangzott és a mely, fájdalom, az igazságot teljesen fedezi, hogy Magyarország a király udvara előtt nemcsak hogy nem rokonszenves, hanem határozottan ellenszenvének van minden alkalommal kitéve. Még egy pár nagyon jelentéktelen, de mégis karakterisztikus jelenségre kívánom a t, ház figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Tudvalevő dolog, hogy a kereskedőknek és iparosoknak egy részét az »udvari szállitói« czimmel szokták kitüntetni. En nem mondom azt, hogy erre kiváló nagy súlyt fektetek, — ámbár tény az, hogy ezeknek a czimeknek adományozása egy bizonyos jelentőséggel mégis Jbir — csak abból a szempontból taglalom, hogy a magyar királynak udvara, a magyar királynak udvartartása méltányolja-e azt a haladást, a melyet Magyarországnak kereskedelme és ipara a nagyon szűk és megszabott korlátok között is a legközelebbi múltban elért ? Ha az udvar figyelemmel lenne