Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-459

346 459. országos ülés 190k Julius 9-én, szombaton. az összes európai államalkotásokban a központi hatalom árnyékká halványult, mondom, olyan időben hatalmassá tettek, tartalmassá tettek, elláttak minden jogositványnyal, a mi szükséges, hogy egy folyton önvédelmi harczra utalt nemzetnek effektív vezére lehessen, de egyúttal magának ennek a királyi hatalomnak ilyen konstrukciójában az egész nemzetnek a szent korona fogalma alá vonása által magának ennek a királyi hatalomnak tartalmába belevitték a nemzeti szabadságnak, a nemzeti önállóságnak biztosítékait. Ez, t. képviselőház, a nemzet alkotmányozó géniuszának olyan remekműve, a mely a művelt világon egyáltalában párját nem ismeri. És ez a remekmű be is vált; mert ezen a földön nincs ma királyi korona, a mely csak egyidejű volna a magyar király koronájával, (Ügy van! a baloldalon.) A mely fejedelmi koronák ma léteznek, a mely királyi vagy császári hatalom ma létezik, az még nem volt akkor, mikor a magyar királyi korona keletkezett és a mely királyi és császári koronák a magyar királysággal egyidőben keletkeztek vagy már előbb léteztek, azok ma már nincsenek. Egyedül ez a remek alkotása a magyar nemzet alkotmányozó géniuszának élte tul a századok viharait, élte tul, többet mondok: a nemzet és a király közti súlyos konfliktusokat és megpróbáltatásokat, még pedig ugy, hogy abból a megoldásokból épségesen került ki ugy a nemzetnek hatalma, mint a magyar királynak hatalma és fénye. Nos hát, t. képviselőház, ez a királyi korona, a mely az ősrégiség tiszteletet gerjesztő cziménél fogva, túlragyogja Európa összes koronáit, ez a királyi korona, a melynek remek konstrukcziója a maradandóságnak, a tartósságnak olyan biztosítékával bír, a milyen biztosítékokkal egyetlenegy nemzetnek fejedelmi hatalma sem volt felruházva, ez a magyar királyi korona megérdemli, hogy annak fénye, hogy annak ragyogása, hogy annak egyénisége a magyar király külső megjelenésében, környezetének szervezetében is, a maga teljes ragyogásában kifejezésre jusson ós ne bújjék el más koronának fénye mögé, a melyről 'én csak tiszteletfel akarok beszélni, a mely azonban nagyon ifjú (Ugy van! a balés a szélsöbaloldalon.) és még nagyon keveset állott ki ahhoz képest,, a mit évszázadokon át a magyar királyi korona dicsőségesen és diadalmasan kiállt. (Elénk tetszés, éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ennyi történeti igénynyel lép fel — nem szólva a törvényekben, nem szólva a közjogunk tételes intézkedéseiben rejlő jogainkról — a magyar korona az osztrák császári koronával szemben. Es mi nem fölényt keresünk, csak azt keressük, hogy legalább egyenlő módon jusson kifejezésre, hogy legalább el ne tűnjék. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) És mégis, mit látunk az udvartartásban, t. képviselőház? Az udvarnak külső megjelenése — akár Bécsben jelenik meg, akár Budapesten, egészen egyre megy — mit mond a szemnek, mit mond a fantáziának, micsoda benyomást idéz elő? Azt, hogy az osztrák császári udvar lép itt fel, hogy az a fejedelem, a ki ettől az udvartól környékezve jelenik meg, hogy ez osztrák császár, még pedig osztrák császár abban az értelemben, a mely értelemben az osztrák császárságot a Lajtbán túl még ma is értik és értelmezni akarják, a mely osztrák összbirodalmi császárságnak egyik alárendelt provincziája Magyarország, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Tessék ezt a tényt tagadásba vonni, tessék megmondani, hogy nincs-e ugy. Mi pedig ilyen jelenségekkel szemben csak elméleteket tudunk felállítani, a melyekből kifolyólag azt bizonyítjuk magunknak, hogy fentartottuk a nemzetnek összes jogait; azt bizonyítjuk magunknak, hogy fentartottuk a magyar királyságnak önálló közjogi egyéniségét; azt bizonyítjuk magunknak, hogy eleget tettünk a nemzet jogos igényeinek. Csakhogy mindezeket a bizonyítékokat csak mi kiszszük el itt, csak mi hitetjük el magunkkal, (Igaz! Ugy van! a balés a szélsöbaloldalon.) mert a dolgok valóságának kiküzdésére elszántságot magunkban nem érezünk, (Ugy van! a bal és a szélsöbaloldalon.) Nem mondom erőt, mert erő volna, (Igaz! Ugy van! a, hal- és a szélsöbaloldalon.) de az erők felhasználására való akarat nincs meg, mert az akaratot erre fordítani, az akaratot ébreszteni nem akarjak, hát azért inkább a fikcziók egész sorozatával hitegetjük önmagunkat és teszszük magunkat nevetségessé a • világ előtt. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Ha politikailag vizsgáljuk meg azután ezt a dolgot, — mert hát én az akaratról beszéltem, a mely mozgásba hozza bizonyos lényeges vívmányok kivivására a nemzet erőit — ezzel szemben mindjárt felmerül bizonyos konfliktusoknak sokat hangsúlyozott veszélye. Az bizonyos, hogy nehézségek leküzdése nélkül nem megy semmi. Az is bizonyos, hogy ezen nehézségek leküzdését egyedid az időtől várni, minden tapasztalással ellentmondó remény. Azok az urak, a kik bizonyos előrehaladásokat megvalósítanak, mint pl> a mostani kormány, sem a saját lemondó politikájuknak nem köszönhetik azokat, sem az idő lefolyásának, hanem azoknak a karczoknak, melyekkel ők szemben álltak, (Igaz! Ügy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) és a melyek pareziális eredményeit azután ők viszik keresztül, (Élénlc helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Konfliktusról tehát a szónak valódi és a szónak veszedelmesebb értelmében csak akkor lehet beszélni, ha az összeütközéseknek valódi reális alapja van lényeges érdekeknek összeférhetlensóge folytán. De konfliktusról a szónak valódi veszedelmes értelmében beszélni akkor, a midőn azon a téren mozgunk, a melyen az érdekeknek szembeszökő találkozása áll fenn, szerintem nem lehet, nem szabad, mert a folyto-