Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-459
344 459. országos ülés Í9Ö4 emelkedésének indoka sem a főherczegek úgynevezett apanageának emelésében nem rejlik, — és ez uj adat volt, a mit tudomásul veszek — sem pedig ő Felsége személyes kiadásainak duzzadásában. De különösen ennek az utóbbi körülménynek felemlitósével azt hiszem, bár nem kifogásolom, hogy a miniszterelnök ur ezt felhozta, nyitott ajtót tört be, mert azok is, a kik nem olyan szerencsések, hogy ő Felségével gyakran érintkezzenek, országszerte, világszerte ismerik az ő puritán életmódját, ugy hogy — gondolom — valamennyi szempont között, a mely ezen tervbevett emeléssel szemben ellenszenvet gerjesztett, ez nem szerepelt, ez ellen védekezni szükségtelen volt. De, t. ház, ez rávezet engem a helyes elvi szempontoknak azon körülhatárolására, a melyet fejtegetéseim élére akarok állítani. (Halljuk/ Halljuk!) Az udvartartás kérdése egyáltalában nem a fejedelem személyes költekezésének, személyes kedvtelésének, személyes fényűzésének kérdése; az udvartartás költsége egyszerűen a monarchikus államformával együtt járó egy intézményes igénynek kielégítése, Monarchikus államformában az államfőt bizonyos külső fény kell, hogy környékezze, a moly kifejezésre juttassa azt a nimbuszát az államfőnek, a mely épen a monarchikus államformának egyik nélkülözhetetlen kiegészítő része. Ez semmi összefüggésben sincs a fejedelmeknek kisebb vagy nagyobb személyes életigényeivel, sőt lehet mondani, hogy az ő személyes életüknek kellemetességét egy ilyen környezetnek az az állandó ragyogása, az a minden lépten-nyomon ily módon való fellépése inkább zavarja, inkább háborgatja, mintsem előmozdítja. Nem a fejedelmeknek érdekében, hanem az államnak az érdekében a monarchikus államforma mellett az államfő külső megjelenésében jelentkező fénynek emelésére és ezáltal magának az állam presztízsének növelésére szolgál — kell, hogy szolgáljon — az udvartartási költség. Ennek folytán, t. képviselőház, a legnagyobb mértékben hibáznak azok, a kik akár pro, akár kontra a fejedelem személyére való tekinteteket vonják bele ennek a kérdésnek a tárgyalásába. Itt csak arról van szó — és ezt a kérdést ennél a tételnél ugyanazzal az elfogulatlansággal és szabadsággal, mint a költségvetés bármely tételénél, mérlegelni lehet és kell is — hogy az a költség, a mely ezen a czimen igénybe vétetik, abban a kiterjedésben szükséges-e ennek az állami czélnak elérésére, arányban áll-e a nemzetnek anyagi erejével és alkalmazásával elérjük-e azt a czélt, a melyre rendeltetve van, t. i. az államfő személyében, az államfő külső megjelenésében megnyilatkozó állami presztízsnek emelését? Ebből a szempontból óhajtok én az udvartartás köliségeinek kérdésével foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Az első kérdés tehát az volna, hogy az Julius 9-én, szombaton. udvartartás költségeinek emelése pénzügyi szempontból igazolható-e, szükséges-e, elviselhető-e? De ezzel én behatóan foglalkozni nem kívánok. Nem kivánok azért, mert — a mint beszédem folyamán meg fogom állapítani — én az udvartartás költségeinek emelésével szemben nem foglalok el feltétlenül elutasító álláspontot, hanem az én álláspontomat sokkal inkább annak a másik kérdésnek a megvitatása állapítja meg, vájjon az udvartartás! intézmény nálunk tulajdonképeni czéljának, t. i. az állami prestige emelésének — Magyarországról szólva, a magyar államig prestige-e emelésének — megfelel-e vagy nem. Én tehát, t. képviselőház, csak igen röviden érintem azokat a szempontokat, a melyek a nemzeti igényektől egészen eltekintve óhajtandóvá és igen kívánatossá tették volna, hogy ő Felségének tanácsosai az udvartartás költségeinek emelése igényével ne lépjenek az ország elé. Rámutatott 'üákosi Viktor t. képviselőtársam arra, hogy a magyar és az osztrák udvartartási költségek együttvéve az európai fejedelmek mindannyiainak, az egy orosz czárt kivéve, udvartartási költségeinél nagyobbak. .Rámutatott arra, hogy viszont a közgazdasági viszonyok nem mondhatók ebben az országban kedvezőbbeknek, mint Európa egyéb országaiban. De ón sem erre nem fektetek súlyt, sem az udvartartás költségei emelésének indokolására felhozott egyes kiadási tételeknek analízisébe nem bocsátkozom. Kizárólag annak a kérdésnek taglalásával akarok foglalkozni, hogy az udvartartás ugy, a mint most be van rendezve és a mint az a törvényjavaslat értelmében lényegesen módosulni nem fog, megfelel-e annak a czélnak, a melyre udvartartási költségek egyáltalában megállapíthatók? T. képviselőház! Az 1867 : XII. törvényczikk, az udvartartás költségeiről szólván, azt mondja, hogy a pragmatika szankczió szerint közös ugyan az uralkodó, a mennyiben Magyarország trónja is ugyanazon fejedelmet illeti, a ki a többi országokban uralkodik, de még ez nem teszi szükségessé, hogy a fejedelem udvartartásainak költségei közösen állapíttassanak meg. Ily közös megállapodást a pragmatika szankczióban kitűzött- czél nem igényel. Magyarország alkotmányos önállásával, a magyar király fejedelmi magas tekintélyével sokkal inkább megegyezik, hogy a magyar országgyűlés a felelős magyar minisztérium előterjesztésére külön szavazza meg a magyar királyi udvartartásnak költségeit. Az udvartartás költségeinek megszavazása és kiszolgáltatása tehát közösügynek nem tekinthető. Ez a törvényszakasz, igaz, csak az udvartartás költségeinek megállapításáról szól, de kiemeli annak indokául, hogy az udvartartás költségei közösen meg nem állapithatók, ha a magyar királyi méltóságnak magasságát és fényét meg akarjuk óvni. Már most kérdem, hogy a magyar királynak, mint önálló közjogi szuverén egyéniségnek méltóságát és fényét azzal óvjuk-e meg,
