Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-458

458. országos ülés 190b Julius 8-án, pénteken. 317 nyesség szempontjából helyes és korrekt eljárás az lett volna, hogy a kormány bevárja az ide beterjesztett törvényjavaslat letárgyalását, adja át helyét másoknak, ha azt a ház el nem fogadja, vagy kezdje meg a tárgyalásokat, ha az a ház által elfogadtatik. Azonban, t. ház. igen jól méltóztatnak tudni, hogy az obstrukczió megszűnte óta szakadatlanul olyan javaslatokkal foglalkozott a ház, a melyeknek egyedüli ezélja a költségvetésnek mielőbbi megszavazása és megalkotása volt, mert azok a többi javaslatok is, a melyeket itt tárgyaltunk, szerves összeköttetésben állanak az 1904 iki költségvetéssel és mintegy előfeltételét képezték az 1904-iki költségvetés letárgyal ás ának. Ha azt gondoltuk volna és gondolhattak volna észszerűen, hogy a felhatalmazási javaslat aránylag rövid vita után letárgyaltatik, akkor bizonyára erre az útra léptünk volna. Mivel azonban teljes bizonyossággal tudhattuk, hogy ott egy nagykeretű közgazdasági vita indul meg, a mely számos héten át el fogja foglalni a háznak idejét: ilyen viszonyok között, azt hiszem, czélszerűbb volt az egyenlően fontos, egyenlően életbevágó kérdések közül azokat venni elő, a melyeknek letárgyalása nehézségekbe nem ütközött, mert hiszen igy is csak azt érjük el. hogy talán júliusban, talán augusztusban, ha nem később, lesz végre-valahára a folyó esztendőre vonatkozó költségvetésünk. így állván a dolog, a kormány teljes tudatában volt annak, hogy angazsirozza felelőségét, midőn a tárgyalásokat meginditja, be nem várva ezen javaslatnak itt való letárgyalását, teljes tudatában voltunk és vagyunk annak, hogy ez jogot ad a t. háznak arra, hogy a kormányt nemcsak politikai, de talán jogi értelemben is felelőségre vonja és, a mennyiben a t. képviselő urak ebben az irányban provokálni kívánják a háznak határozatát, ennek semmi sem áll útjában. (Zaj és derültség balfelöl.) De én azt hiszem, hogy a kormánynak azon felelőség mellett, a melylyel a törvényekkel szemben tartozik, arról a másik kötelességről sem volt szabad elfeledkeznie, hogy az ország gazdasági érdekeinek sáfárjai mi vagyunk és mi kellene, hogy viseljük azt az irtózatos felelőséget, a mely ránk háramolnék, ha most az egész világon folyó kereskedelempolitikai akcziók közepette mi kötnők össze kezeinket, mi állnánk csak tétlenül, mi türnők és néznők azt, hogy a mi legvitálisabb gazdasági érdekeink kárával a^fejünk felett mások előnyöket vívhassanak ki. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Zaj balfelöl.) Sándor Pál: Ezt nem lehet tagadni! (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Hock János : Tiltó törvény tiltja ! Ugron Gábor: Meg sem kísérletté a házban tárgyaltatni! Gr. Tisza István miniszterelnök: És ha t. képviselőtársam azt mondja, hogy miért nem tárgyaltattuk legalább a vámtarifát le Magyarországon, bocsánatot kérek, azt azután megint nagyon elhibázott eljárásnak tartanám, hogy a mai viszonyok között, mikor annyira bizonytalan és beláthatatlan, hogy Ausztriában mi történik, mi kössük hozzá magunkat ehhez a vámtarifához és mi mondjunk le arról, hogy a változó körülményekhez képest ugy járjunk el, a mint az ország érdekében eljárnunk kell. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez oly egyoldalú megkötése volna a magyar törvényhozásnak, a melyért a felelőséget megint nem vállalhatnám. És engedjen meg nekem a t. képviselőtársam, az talán hozzá nem méltó vád volt, midőn azt mondotta, hogy ne nagyképűsködjem a 14. szakaszszal. Engedje meg, én ezen vádnak a nagy szigorúságából és abból a nagy felsőbbségi érzetből, a melylyel t. barátom oly félvállról beszélt e kérdésről, kénytelen vagyok arra a meggyőződésre jutni, hogy nem élte magát kellőleg bele abba, hogy mily fontos létérdekei forognak koczkán az országnak és követelik meg azt feltétlenül — és ezt nem frázisként, hanem komoly valóságkép mondom — hogy az ország a maga szabadkezét mindezen kérdésekre nézve fentartsa. És itt nagy tévedés ugy állítani oda a dolgot, hogy csak két ut között választhatunk, hogy t. i. vagy tárgyaljuk le a kiegyezést alkotmányos utón, vagy a 14. §-t vegyük igénybe akként, hogy Magyarország letárgyalván a javaslatot, az Ausztriában a 14. §, alapján léptettessék életbe. Tgen erős érveket lehetne felhozni e tekintetben, de ezen két eshetőséggel szemben van száz más ós a feladat az lesz az adott körülmények között: azt tenni, a mi az ország érdekében van. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Hogy ki fogja akkor Magyarország ügyeit felelőség mellett vezetni, a mikor e kérdéseknek ez az egész nagy komplexuma döntés alá kerül, azt nem tudom, de akár mi leszünk, akár más lesz az a kormány, a mely akkor az ügyek ismerete mellett ezen felelős helyen fog állani, teljesíteni fogja kötelességét. Nekünk most csak az a kötelességünk, hogy ugy a magyar kormány, mint a magyar törvényhozás számára szabad kezet biztosítsunk magunknak és hogy útját álljuk annak, hogy most bárminő meg nem gondolt nyilatkozattal megkössük a kezünket, mert akkor kiadnók a kezünkből azt a nagy politikai alkalmat, a mikor az összes nagyfontosságú politikai kérdésekben a döntés a magyar tényezők kezében lesz. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A mi már most a katonai kérdéseket illeti, az én t. barátom beszédének befejező részében azt mondja, hogy itt apró vívmányokkal akarjuk — nem ezeket mondja, de szavainak értelme az — kiszúrni a nemzet szemét és elodázni az igazi megoldást. Erre nézve én mindenekelőtt azt jegyzem meg, hogy ezen apró vívmányok, a melyeket én sem szeretek vívmányoknak nevezni, mert egyetértek báró Bánffy Dezső t. képviselőtársaimmal abban, hogy ne vívmányokat keres-