Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-458

306 Í58. országos ülés 190í Julius 8-án, pénteken. politikájának a támogatója. Hódossy Imre akkor a következőket mondotta (olvassa): »A 11. § ból, a melyet az igazságügyminiszter máskép magyaráz, ugy magyaráz, mintha abban az, volna mondva, hogy bizonyos ügyekre nézve ő Felségének valamely törvényhozási jog tartatik fenn szemben a törvényhozással, mint egészszel, azt látom, hogy ez szintén egészen téves felfogás. A 11. § ban az van mondva, hogy ő Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindazok, a mik a hadsereg vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkoznak, ő Felsége által intézendó'knek ismertetnek el. Ez nem törvényhozási jog, ez intézkedési jog. Ez annyit jelent, hogy ó' Felsége legfőbb vezére, legfőbb parancsnoka a hadseregnek és mint ilyen, őt illeti a vezérlet. Mit jelent a vezérlet ? Az nem más, mint stratégiai vezetés. 0 Felségét illeti továbbá a vezénylet. Ez nem más, mint taktikai vezetés. Mit jelent a belszervezet ? A hadsereg stratégiai és taktikai beosztása. Ezek mind olyan dolgok, -a melyek ő Felségét, mint a hadsereg vezérét illetik, de hogy ő Felsége egymagában ezekre nézve törvényhozási jogot gyakoroljon, azt ebből kimagyarázni nem lehet.« íme tehát, Hódossy Imre képviselőtársam a maga jogászi felfogásában az 1867 : XII. t.-cz. 11. szakaszát olyan csupaszon állítja ide, hogy az tulajdonképen csak egy intézkedési jog. Ezzel, gondolom, hiven adtam elő az 1867 : XII. t.-cz. 11. szakaszának értelmezéséről Hódossy felfogását. Fabiny ur fejtegette akkor, hogy a nyelvre nézve nincs intézkedési joga a magyar országgyűlésnek, és erre a következő megjegyzéseket tette Hódossy képviselőtársam: »az igen t. miniszter ur tovább ment, arra is vállalkozott, hogy bebizonyítsa, hogy a hadsereg vezénylete, vezérlete és belszervezete tekintetében, különösen pedig még a hadsereg nyelve tekintetében is a magyar törvényhozást törvényhozói jog sohasem illette meg, hanem, hogy a királyi felséget illette e jog, és hogy ezt gyakorolta is.« Gondolom, Fabiny képviselő ur most a t. miniszterelnök ur támogatója. Most már nem tudom, hogy mivel a t. miniszterelnök ur megrótta és kifogásolta egyes képviselőtársunk azon eljárását, ha a nemzet javára változtatják meg nézetüket, Fabiny képviselő úrtól nem fogja megkívánni, hogy ezt az elméletét és nézetét változtassa meg. Azonban ez közönyös. Ezt az elméletet a t. miniszterelnök sem osztja, a mint már erről nyilatkozott is; de nem hiszem, hogy Fabiny urat ezért ne látná szívesen az ő körében, mert ő szívesen fogadja a maga körébe a reakcziónak legrosszabb elemeit is, ha támogatják, de ha valaki a nemzet javára változtatja meg nézeteit, akkor azt, mint nézeteltérést már megrója, mintha bizony történetünknek során nem láttunk volna már efféle dolgokat. De nagy szerencsétlenség is volna az, ha a miniszterelnök ur álláspontja volna a döntő, mert akkor az aulikus elvekben megcsontosodnának egyesek és a nemzetnek, ha érvényesíteni akarná jogait, nem volna más tenni valója, mint az 1780-as és 1790-es évek franczia parlamentjének vagy konventjének eljárását követni, ha szemben látná magát az aulikus elvek megC3ontosodottságával és egyesek nem látnák be, hogy végtére ez az ut a nemzet romlására vezet, és igy a nemzet, érdekei védelméhez kell szegődni, (ügy van! a szélsöbaloläalon.) Históriánk mutatja, hogy gróf Bercsényi az 1690-es években, a mikor mint tizenhárom vármegyének követe sokszor megfordult Bécsben, a hol kedves is volt Lipót udvarában és az ott szerzett tapasztalatokból meggyőződött, hogy e nemzetnek romlása a bécsi udvari körökben keresendő, Hát gróf Károlyi Sándor. Forgács Simon és mások mind az udvari légkörből jöttek Rákóczi szabadságharczának támogatására ! Forgács Simonról, midőn megjelent Rákóczi hívei között, az a szójáték keletkezett: »habitusa német, de szive magyar«, mivel Bécsből érkezve, német ruhában jelent meg köztük. Azután Rákóczinak többi tábornokai, hivei előzőleg mind ott a bécsi udvarnál szolgáltak egyik vagy másik alakban. A 48-as események mártírjainak is csaknem mindegyike az ezredekben szolgált és az ezredekből jött át a magyar szabadságharcz csapatainak vezetésére és áldozta életét a magyar nemzet érdekében a magyar dicsőség emelésére, a mivel a magyar nemzet örök háláját vívták ki. De vissza kell térnem ezen inczidens után Hódossy Imre t. képviselőtársamnak 1889. évi beszédére. Deák Ferenczet az akkori honvédelmi miniszter, báró Fejérváry Géza is ép ugy állította szembe az ellenzékkel, mint tegnap a miniszterelnök ur, a ki igyekezett Deák Ferencz egyéniségét kidomborítani a maga czéljaira és javára. A miniszterelnök ur settenkedésnek állította, ha valaki azt mondja, hogy Deák Ferencz a törvények megalkotásánál nem járt volna el a kellő őszinteséggel. Deák Ferencz egyéniségére nézve Hódossy Imre ur idézi Deák Ferencz követi jelentését, melyet a Ludovika Akadémia alapítása idejében vármegyéjéhez mint követ intézett, melyben előterjeszti, hogy az intézetet, daczára a nagy áldozatnak, melyet az ország meghozott, felállítani még sem lehetett és akkor az ajánlás visszavétetett azért (olvassa): »mert a királyi válasz a nemzetnek azon jussát, hogy a megállapított nevelési rendszer változtatásába beleszóljon — miután magyarrá akarta tenni az országgyűlés a nevelési rendszert — megtagadta, csak az ajánlatot akarta elfogadni. Most tehát megújítottuk ajánlatunkat, kérelmünket, de erre királyi válasz nem érkezett és az ajánlat ismét elmaradt, az intézet pedig fenn nem áll, bármennyire — igy fejezi be követi jelentését Deák — kívánatos volna ezen intézetnek mielőbbi létrehozása, ezt a nemzet jus-