Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

Í57. országos ülés 1904- július 7-én, csütörtökön. 295 meg a Széli-kormány pénzügyi politikájában, a mely együttesség állapítja meg tulajdonképen azoknak romboló természetét. A mi különösen a katonai terheket illeti, nem vagyok illetékes arra, hogy megmondjam, vájjon a Széli-kormány politikája a katonai terhek növelésében az előkészítés stádiumában ugyanaz volt-e, mint a t. miniszterelnök uré, hanem csak annyit mondhatok, hogy én egy ilyen katonai politikának nyomait a Széli-kormány alatt még nem láttam. Egyenesen Széll Kálmán volt miniszterelnök úrra kell bíznom, hogy ő, ha jónak látja, nyilatkozzék a tekintetben, hogy vájjon az ő pénzügyi politikájában a katonai terheknek ilyen exorbitans megnövekedése helyt foglalt-e vagy nem, (Helyeslés a baloldalon.) Nekem ilyenről tudomásom nem volt, sőt megvallom, nekem voltak indikáczióim az ellenkezőre; voltak indikáczióim arra, hogy a Széli-kormány a katonai túlkövetelések mértéklésére egy bizonyos pontig sikeresen közreműködött. De, hogy a Széli-kormánynak konczepcziójäban benn lett volna ez a 450 millió korona, a melyen kivül még ott áll a létszámszaporitásra elköltendő ismeretlen számú millió és az a sok satöbbi, a mely sötét árnyékként kiséri ezt a műveletet; hogy ez lett volna a Széll-kormánynak pénzügyi és katonai konczepcziója: ezt mindaddig, a míg maga annak a volt kormánynak feje, vagy pedig pénzügyminisztere, a ki a jelenlegi kabinetnek is tagja, nem mondja meg, hogy igenis ugy volt, mindaddig én azt el nem hihetem. Egy dolog bizonyos, hogy egy ilyen kiterjedésű, egy ilyen messzire kinyúló katonai teheremelési tervezetnek a Széli-kormány alatt nyoma nem volt. A létszám emelési javaslattal igenis a Széli-kormány elég szerencsétlenül jött a ház elé; de megvallom őszintén, hogy azok közé az okok közé, a melyek engem arra birtak, hogy annak, hogy ezzel a létszámelési törvénynyel, a mint mindenki tudja, érdemileg egyet nem értettem, akkor meg ne váljak a kormánypárttól, meg ne szüntessem támogatásomat a Széll-kormánynyal szemben, egyenesen az a tudat, az a bizalom is tartozott, hogy a katonai követelések túltengése terén az a kormány bizonyos erélyt fog kifejteni és hogy látjuk a határát, látjuk a végét annak, a meddig az áldozatokban menni fogunk, holott — és ebben az eredmény mutatja, hogy nem csalódtam — aggódnom kellett, hogyha kormány esetleg azért is, mert én neki hátat fordítanék, összerogynék, akkor jönne utána olyan kormány, mely a katonai követelések tűltengésével szemben

r a lehető legnagyobb készséget tanúsítana. (ÉlénJc helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon) Hasonlókép állunk az udvartartás kérdésével. A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy az udvartartás költségeinek felemeléséről szóló javaslat — egyszer ugy fejezte ki magát — az én hozzájárulásommal vagy az én helyeslésemmel terjesztetett be a Széli-kormány által. A t. miniszterelnök ur igen túlzott felfogásban van azon politikai befolyás felől, a melylyel én akkor rendelkeztem, mikor a Széll-kormánynak támogatói között voltam. Annyit mondhatok a t. miniszterelnök urnak és a t. háznak, hogy a katonai létszám felemelésére vonatkozó javaslat rám nézve ép ugy teljes meglepetés volt, mint a háznak bármely u. n. kevésbbé beavatott tagjára nézve. A mi pedig a czivillista felemelését illeti, igenis tudtam már régebben, hogy ilyesmi tervben van. A volt miniszterelnökkel szemben azonban minden befolyásomat, a mely nem volt nagy, de a mennyi volt, annyit megfeszítettem, hogy ugy a nemzetnek, mint a dinasztiának érdekében ezt a javaslatot semmi körülmények között a ház elé ne terjeszszék. Reményem is volt, hogy talán sikerül ennek a javaslatnak beterjesztését elkerülni, és a mikor tényleg mégis beterjesztetett, ép ugy meglepetés volt az rám nézve, mint a katonai létszámemelésnek beterjesztése. Ha már most azt kérdezi valaki éntőlem, hogy megszavaztam volna-e az udvartartás költségeinek felemelését, hogyha a Széli-kormány megmaradt volna, ha a Széli-kormány ülne a miniszteri székekben, azt felelem: bizony nagyon könnyen meglehet, sőt valószínű, hogy megszavaztam volna. Megszavaztam volna egyszerűen azért, mert midőn egy kormányzati rendszert általában helyesnek tartok, midőn különösen annak a kormányzati rendszernek összeroskadása után bekövetkezendő esélyektől tartanunk kell, egyes részletkérdésekben nem állunk ellent oly dolgoknak sem, a melyeket önmagukban helyteleneknek tartunk. (Helyeslés balbelöl.) Ez megtörténhetett volna, de ebből nem következik, hogy akkor is, midőn egy egész kormányzati rendszerrel szemben állok, melyet az országra nézve károsnak és veszedelmesnek tartok, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbalóldalon) hogy akkor is megszavazzak valamit, a mit helytelennek tartottam minden körülmények között, de a melyet azon helytelenségek közé számítottam volna talán, a melyeket egy egészben véve helyes és üdvös kormányzati rendszer fentartása kedvéért elfogadni néha nemcsak hiba, hanem súlyos és kellemetlen politikai kötelesség. Ezek után még egy megjegyzést akarok tenni a t. miniszterelnök ur beszédének pénzügyi részére, a mely elég érdekes és jellemző részletet érint. A t. miniszterelnök ur a beruházási kölcsön ügyével foglalkozván, titkot leplez le, a melynek leleplezéséhez neki teljesen joga volt, miután az az ő ós az ő kormányának titka, hogy t. i. a kormány foglalkozott egy nagyobbszabásu kölcsönművelettel; külön kölcsöntípust akart teremtem erre a czélra. A t. miniszterelnök ur sem fogja tőlem várni, hogy egy ilyen általános ismertetésnek alapján akár helyeslésemet, akár helytelenítésemet fejezzem ki a