Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

270 lt-57. országos ülés 190h Julius 7-én, csütörtökön. jelenséget, a mely arra indítana bennünket, hogy több bizalommal legyünk a jelenlegi kormány iránt, mint voltunk az előzőkkel szemben. A t. igazságügyminiszter ur pl. egyetlenegy alkotást sem tud felmutatni hat év óta, egyetlenegy pozitív alkotással sem jött ide, valami hatsoros árvízvédelmi törvényjavaslaton kivül. Lehet, hogy felhalmozott óriási anyagot, lehet, hogy a kodifikáczió megvan, de nem rendelkezik azzal az erkölcsi erővel, hogy azt mint saját alkotását ide beterjeszsze. Azt sem mondhatja a t. igazságügyminiszter ur, hogy mi fog laltuk el őt. A nagy vitákban nem volt hozzá szerencsénk egyetlenegyszer sem. Óriási viták folytak a felségjogokról; illetékes helyről kellett volna tehát a kérdést eldönteni, hogy kinek van igaza: a nemzetnek-e vagy a királynak, mert elvégre is ő az ország első jogtanácsosa ugy a nemzettel, mint a királylyal szemben. De egy árva kukkot sem szólt, mindenki beszélt a felségjogokról, csak a ki a legilletékesebb lett volna nyilatkozni, az hallgatott. Hát ha a t. miniszter ur nem csinál sem törvényeket, sem politikát, hát mit csinál? Adminisztrál? Ez nem a miniszter urnak a hivatása, valamint az sem, hogy bírákat nevezzen ki, vagy helyezzen át; az igazsägügyminiszternek mngasabb szempontból jíell az ország igazságügyi érdekeit gondozni. Épen ez okból e téren nem látok haladást, de nem látom a munkájának eredményét sem. Lehet, hogy a fiókjában tömegesen hevernek az elkészített javaslatok, de azokról sem tud senki. Hol van a biztosítási törvényjavaslat, hol a káros hitelügyletek megszüntetésére, vagy a polgári perrendtartásra vonatkozó javaslat? Azt hiszem, a t. miniszterelnök ur nem mondhatja rólam, hogy működését nem érdemlegesen biráltam meg. Ha majd itt lesznek azok, nagyon természetes, hogy majd hozzá fogunk szólni, de mivel nem látjuk azokat, ezért a mulasztásáért nem érdemli meg a t. igazságügyminiszter ur sem, hogy támogassuk azt a politikát, a melyet eddig követett, illetőleg nem követett, mert az ország előtt semmi eredményt felmutatni nem tudott. (Ugy van! Ugy van! tálfelöl.) Ott van azután a t. kereskedelemügyi miniszter ur. (Egy hang halfelöl: Dehogy van ott!) Már engedelmet kérek, bárki az országban el tudta volna ugy látni azt a kereskedelemügyi tárczát, mint a miniszter ur, mert a sztrájk kiütésénél rosszabb nem történhetett volna seholsem. Nem tudom, hol van a nagy kereskedelmi kapaczitás, hol van az előrelátás azon mértéke, a mely szükséges ahhoz, hogy az ilyen óriási károktól az ország megóvassék. Ennek daczára a t. miniszter ur nyugodtan marad a helyén és azokat a vasutasokat üldözik tovább. Nem azt mondom, hogy azok nem hibásak, hanem mi azt kérdezzük, hogy ki okozta a sztrájkot, ki felelős azért az ország szine előtt ? A miniszter a felelős. S mivel ő alatta történt, ebből, mint minden parlamentáris államban szokás, a miniszter urnak le kellett volna vonni a konzekvencziákat, mert olyan tényt tapasztaltunk kormányzása alatt, a mely nem azt mutatja, hogy tárczáját helyesen vezeti, hanem épen az ellenkezőjét. Ezt a kereskedelemügyi miniszter kétségbe sem vonhatja, mert ezek bekövetkezett tények. Az államvasuti vezetőségben pedig, a melyben csak akadnia kellett volna egy embernek, a ki a sztrájk dolgában hibás, nem akadt senki sem olyan, a ki hibás lett volna, hanem az alsóbb közegek, a kik, ugy lehet, nem is akarták a sztrájkot, hanem csak egy óriási hullámzásnak áldozatai, iszszák meg a sztrájknak a levét, és azoknak a nagyuraknak, a kiknek kötelességük lett volna az eseményekre éberen figyelni, a hajukszála sem görbült meg. Ebből látható, hogy minden kormányzati águnkra nem az ország hangulata gyakorol befolyást: hanem más valami hatalmi tényező, titkos eszközök, titkos czélok, a melyekről nem tudunk Lehet, hogy most óriási változás készül a vasúti politika terén; lehet, hogy a vasutat is katonailag akarják szervezni s fel fogják használni ezt az alkalmat arra, hogy az országnak egy óriási gazdasági erejét és eszközét kivegyék a kezéből. Azok, a kik ezt okozták s a kik most ott ülnek, a magyar államnak nem tettek szolgálatot; azok, a kik előidézték azt, hogy most már a katonai hatalom is hozzányúlhat a vasutakhoz, nézetem szerint egy perczig sem maradhatnak azon a helyen, azoknak szintén le kellett volna vonniok a konzekvencziát. Sorra vehetnem minden egyes miniszteri tárczát, de egynémelyiknek, így a földmivelésügyi miniszternek sokkal rövidebb tartamú a miniszterkedése, semhogy helyes Ítéletet alkothatnék kormányzása felől, de figyelmeztetem őtet is arra, — a mely figyelmeztetést nem egyszer intéztem Darányi Ignáczhoz is — hogy a telepítés kérdése Magyarországon óriási fontosságú kérdés. De nem azt a telepítési politikát értem, a melyet eddig folytattak, hogy aprópénzzel, krajczárokkal akarják ezt az óriási kérdést megoldani, hanem szükséges, hogy a katonai kiadásoknak nagy perczentjét fordítsuk erre a czélra, az azután meg fogja hozni a gyümölcsöt. Azt a szórványos telepítési politikát, hogy Erdélyben vagy az ország más helyein 15—16 családot telepítenek le, nem helyeselhetem. Az ilyen telepítési politika sikerre nem vezethet. Nagyobb arányokban, egy csomóban kell telepíteni egyforma gondolkozású, lehetőleg egyforma nyelvű és egyforma társadalmi érzésű embereket, nem pedig apró családokat széthelyezni, 17-et ezen a vidéken, 16-ot azon a vidéken, mert akkor azok is nemzetiségiekké válnak, a körüllévő nemzetiségek fel fogják szívni őket. Ezt a politikát abba kell hagyni és egy egész más politikára kell áttérni. De hiszen a t. miniszterelnök ur nemzetiségi politi-