Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-446

446. országos ülés 1904- június 23-án, csütörtökön. 15 van szükség, a hol, tudjuk, hogy az államház­tartási egyensúly csak nagy áldozatok árán volt helyreállítható. Nemcsak a kormányt, nemcsak az ellen­őrzésre hivatottakat, hanem az egész nagy tár­sadalmat félrevezette ennek a nagy pénztári készletnek tudata. Méltóztassanak csak vissza­emlékezni arra, hogy micsoda addig nem létező igények kezdtek itt felelevenedni és feltámadni. Minden oldalról abban a hitben voltak itt, hogy az államnak szolgáltatási képessége ki­meríthetetlen. És tényleg oly fokozott igények­kel léptek fel különösen az állam alkalmazottai, hogy ennek minden embert meg kellett döbben­tenie. Igaz, el kell ismernünk, hogy nekünk magyaroknak megvan az a hibánk, hogy mi nem nagyon sokat törődünk az előirányzatokkal ás különösen a zárszámadásokkal. Az előirány­zat egy idea, a valóság a zárszámadás. Sokan nem tekintenek abba bele és nem tudják le­vonni abból a konzekvencziát. Ez szülte azt a sajátságos helyzetet, hogy egész özönét hoztuk a törvényeknek, melyek mind nagy költséggel jártak ós mindegyiket a kimeríthetetlennek hitt állami feleslegekre utaltuk, melyeket az állam összegyűjtött. Igaz, hogy nem mindenki gon­dolkozott igy. A kik mélyebben tekintettek bele ebbe a dologba, óva figyelmeztették a kormányt és a képviselőházat is arra. hogy szabjon határt az előrehaladásnak, mert már elmentünk a köl­tekezésnek legszélsőbb határáig. Én magam is, szerény tehetségemmel és ismeretemmel, a mit tudtam, mind előhoztam a pénzügyi bizottság­ban, hogy figyelmeztessem a kormányt a kellő óvatosságra. Azonban a kormány ment tovább a maga utján. A legutóbbi költségemelés alkal­mával is azzal a gyerekes kifogással élt, hogy bizonyos dolgokat meg kellett csinálnia, mert a közvélemény nyomásának engedni volt kény­telen. Az arra hivatott tényezők, kik mélyebben tekintettek bele az ország pénzügyi helyzetébe, már régebben észrevették, hogy túlmegyünk a költekezés határain, és itt hivatkozom a pénz­ügyi bizottság 1900. évi jelentésére, a melyben világosan azt mondja a bizottság, hogy szigorúan kell őrködni a felett, hogy a mostani költség­vetés kereteit megtartsuk és hogy a legjobb ügy szolgálatában is csak akkor tehetünk ki­vételt, ha annak fedezete előre biztosítva van. Pedig mikor a képviselőház pénzügyi bizottsága ezt az óvatosságra intő kijelentést tette, méltóz­tassanak utánanézni, akkor még az állami kiadások rendes átmeneti beruházása 1060 millióra rúgott; ma pedig, ha az 1904. évi költségvetést méltóztatnak nézni, 1190 milliót képvisel az, tehát 130 millióval többről van szó. Nagyon helyes volt ez a figyelmeztetés, t. képviselőház, mert mindenkinek, a ki mélyebben beletekintett a dologba, látnia kellett, hogy egy oly tőkeszegény országban, mint Magyarország, a mit épen a 67-es politika teremtett meg Magyarországon, (TJgy van! balfelöl.) köz­gazdászatilag nem tudtunk előre menni, a vagyoni források szaporítása és a kereseti vi­szonyok javítása nélkül nem lehet sokáig arra számítani, hogy kiadásainkat a rendes bevéte­lekkel leszünk képesek fedezni. Már akkor figyelmeztettük többen a kormányt, hogy eljön az idő, a mikor a kiadások szertelen emelkedése nem fog fedezetet találni. Arra pedig, mint az előbb is mondtam, hogy vagyoni forrásainkat szaporítsuk és hogy kereseti viszonyainkat ja­vítsuk, kilátásunk egyáltalában nem lehet. Abban a béklyóban, melyben közgazdászati téren Ausztriával szemben vagyunk, Magyarország teng, de életet nem él. (TJgy van! a szélsö­baloldálon.) Már 1901-ben — és itt szintén a pénzügyi bizottság akkori jelentésére és az előadó úrra hivatkozom, a ki a jelentést készítette — ki­mondotta a pénzügyi bizottság, hogy a bevéte­lek tényleg visszaesést mutatnak, pedig ez abban az esztendőben volt, a mikor a fogyasztási adó­kat egésü mértékben kiaknázták és e kiaknázás eredménye a költségvetésben jelentkezett is. Most menjünk vissza a pénztári készletek tenyere és a magángazdálkodás józansága alap­ján folytassuk az okoskodást. Ha egy ország képes ily készletet szerezni, mire kellett volna elsősorban felhasználni? Ez a kérdés. Arra. hogy az adózó nép terhein könnyítsen. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) És eszeágában sem volt a kormánynak, hogy a különben is megnyomorított adózók terhein könnyítsen, sőt tovább megyek, eszébe sem jutott, hogy akkor a szükséges adóreformokat hozza be, holott a készletekből fedezhette volna a jövedelemcsökke­nést, a mely a kormány nézete szerint a refor­mok miatt esetleg bekövetkezhetett volna. De méltóztassék elhinni, hogy a legnagyobb hátránya e pénztári készleteknek nem ez volt, hanem az, hogy látták a katonai körök, hogy pénztári készlet van, erre aztán az étvágyuk is megerő­södött és a követeléseik nagyobbakra nőttek. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Thaly Kálmán: A valutarendezés alapját is el fogják vinni. Komjáthy Béla: Ne méltóztassanak ezeket a részleteket unalmasaknak tartani, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) mert Magyarország­nak nagyon kell vigyáznia. Be fogom bizonyí­tani. Addig a határig értünk el ugyanis, hogy nem elég az óvatosság, már parancsolni kell, hogy: ne tovább, mert Magyarország léte és nem léte forog kérdésben. Térjünk ki itt egy dologra különösen, a mely a legégetőbb a mi pénzügyeink tekinteté­ből, az u. n. személyi kiadások és az ezekkel járó kiadások óriási növekedésére. Előrebocsá­tom, hogy félre ne értessem, hogy Magyar­ország, a mely oly sok éven keresztül nem volt annyira önsorsának ura, mint most is, nagyon sok mulasztást követett el. E mulasztásokat

Next

/
Thumbnails
Contents