Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-453

i53. országos ülés 190b július 2-än, szombaton. 177 idején a gyors lábú Achilles, a mint Homer mondja: nodaa oxva AXLXXZVI;, visszavonult a maga szigetére, akarom mond mi: geszti magányába, keserűséggel telve szivében. Gabányi Miklós: Bár ott lenne most is! (DeriVUéq a baloldalon.) Bizony Ákos: Ekkor a kabinetalakitásra megbízást kapott gr. Khuen-Héderváry Károly. A gróf ur lejött, tájékozódott, vagy a mint ő magát kifejezte, megbeszéléseket folytatott. Ennek az lett eredménye, hogy azt a tanácsot adta illetékes helyen, hogy vissza kell vonni az ujonczjavaslatot, illetőleg le kell venni a napirendről, mer' másként rendet csinálni nem lehet. Az ő tanácsa meghallgattatott, neki ez az engedély megadatott és ő azzal a kijelentéssel jött kormányt alakítani, hogy visszavonja, illetőleg napirendről leveszi az ujonczlétszám-emelésről szóló törvényjavaslatot. Az akkori honvédelmi miniszter, báró Fejérváry Géza, a ki a mostani miniszterelnök urnak legerősebb támasza és párthíve volt és a kivel együtt csinálták a Széll ellenes politikát, levonta ennek kouzekvencziáját, beismerte az ő vereségét, lemondott a miniszteri székről. Ha tehát báró Fejérváry Géza urnak le kellett vonnia a konzekvencziát parlamenti szempontból, ép ugy le kellett volna vonnia a konzekvencziát Tisza István urnak is és egy teljesen ellenkező programm alapján később nem lett volna szabad vállalkoznia a kormányra. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt mondhatná valaki, hogy az teljesen mindegy, hogy ki valósit meg egy programmot. a lényeg az, hogy mi valósittatik meg? Ez első pillanatra igy látszik, de a valóságban nem igy van. Ez a parlamentarizmusnak arczul csapása. Mert ha egy államférfiú nincs arról biztosítva, hogy eszméit ő maga fogja megvalósíthatni, keresztülvihetni, ha az ellenzék csak arra van hivatva, mint egyik szabadelvű párti képviselő ur mondotta, hogy eszméket liferáljon, a melyeket majd a kormánypárt megvalósít: akkor kinek lesz kedve ilyen meddő munkára, ilyen meddő küzdelemre ? Hiszen akkor minden ambicziózus, magában tehetséges, tettvágyat érző ember eo ipso nem lehet ellenzéki, mert ha érvényesülni akar, csak ugy érvényesülhet, ha mindjárt a kormánypárthoz szegődik. Engedelmet kérek, ez rendkívül veszedelmes és a parlamentarizmussal teljesen ellenkező tétel. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ott hagytam el, hogy gr. Hóderváry Károly ur jött azzal a programmal, hogy a napirendről leveszi a javaslatot. Hogy vállalkozása nem sikerült, az köztudomású. Hogy mi volt az oka annak a feltűnő politikai ellenszenvnek, mondhatnám gyülölségnek, a melylyel őt elsősorban a sajtó, azután a közvélemény és végre maga ez a ház is elhalmozta, azt megérteni nem tudtam és most sem tudom. Két dolgot tudtunk gr. Héderváry Károly úrról. Az egyik az, hogy 1894-ben, a Wekerle-kormány első leköszönése EÉPVH. NAPLÓ. 1901—-1906. XXVI. KÖTET. alkalmával ő lett megbízva kabinetalakitással, de a szabadelvű párt nem akczeptálta. Ebben én valami nagy okot ilyen elemi erővel kitörő gyülölségre nem találhatok. A másik körülmény, a mit tudtunk róla, volt az ő körülbelül húsz évi horvátországi működése. Ugron Gábor: Ez elég! Bizony Ákos: Kérem, én a magam nézetét mondom el. Itt ő erős kézzel, tőle telhetőleg, igyekezett a magyar érdekeket érvényesíteni. Ugron Gábor: Ez már nem bizonyos! A bécsi érdek bizonyosabb! Bizony Ákos: Hogy nem megfelelő eredménynyel tette ezt, a hiba nem ő benne volt. Én nagy igazságtalanságnak, politikai hibának tartom, hogy gr. Hérderváry Károlyt azért támadtuk itt a magyar képviselőházban, hogy ő Horvátországban magyar politikát űzött. Mandel Pál: Csakhogy ezt is beismerik! Bizony Ákos: Mondom, ez előttem rejtély volt egészen a legközelebbi napokig. Azonban Polónyi Géza t. képviselőtársam blrplezései a dolgot megvilágították előttünk. Csak azt nem tudom még. hogy melyik miniszterelnök keverte a kártyákat, a többivel tisztában vagyok. Azt hiszem azonban, hogy ennek is ki kell derülnie, mert lehetetlenség, hogy a volt miniszterelnök urak, a kik közül kettő ennek a háznak most is tagja, ne látnák szükségét annak, hogy ez a kérdés kellő világításba helyeztessék. Visszatérve most már a miniszterelnök ur kabinetalakitását megelőző dolgokra, folytatom beszédem elejtett fonalát. A szabadelvű párt helyzete kezdett nagyon kényelmetlen lenni. A szabadelvű kerületek egymásután az ellenzék progjammja mellett nyilatkoztak meg; nem kisebb helyek, mint Debreczen, Kolozsvár, Kecskemét és Szeged, meghozták az ő szabadelvüpártí köreikben azokat a határozatokat, a melyek még valamivel túlmentek az ellenzék által hangoztatott követelményeken is. Tenni kellett tehát valamit. Ekkor kiküldték az u. n. kilenczes bizottságot. Ebben benne volt Stéll Kálmán, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, gróf Tisza István, szóval a szabadelvű párt öszszes frakczióinak vezérei és hosszas tanakodás után, a mint tudjuk, kompromisszum gyanánt megállapodtak egy katonai programmban, a melyet Lukács László pénzügyminiszter ur felvitt Bécsbe elfogadás végett. A programmot nem fogadták el, a kilenczes bizottság tehát újból összejött, újból tanácskozott és kijelentette, hogy abból a programmból nem enged semmit. Lukács újból felment Bécsbe és most már mindenki azt hihette, hogy egyéb nem követkézhetik, mint hogy ő Felsége elfogadja a különben is meglehetősen sovány programmot és annak alapján kabinetalakitással fogja megbízni azt a férfiút, a kinek ez a programm hosszú évi küzdelmeinek eredménye volt. És mi történt? Történt az, hogy a kabinetalakitással meg lett bizva a miniszterelnök ur, a ki a kilenczes 23