Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-446

446". országos ülés 1904- június 23-án, csütörtökön. 11 júdás után bizonyos egyén vagy személy érdekében megkonczipiált programm, hanem a honfoglalástól a mai napig a nemzeti törekvés az, hogy az ország független és önálló legyen. (Igaz! Ugy van! a széleöbaloldálon.) Mégis, t. képviselőház, a mint mondottam, nehéz, a mi feladatunk. És most áttérek arra, hogy miben találom ezt a nehézséget. Mert nekünk számolni kell egy sajnálatos ténynyel, a mit sikerült hosszú éveken át bevinni, fájdalom, a nemzet többségének öntudatába. A nemzet egyetemének vágyait, törekvését és akaratát, a melyet mi képviselünk, nem tudjuk megvalósítani azért, mert bevitték a köztudatba, hogy az kivihetetlen és az azokkal szemben álló erőkhöz képest a mi erőink gyengék ós hatálytalanok. Nem uj dolog, de tudja a képviselőház minden tagja és az egész ország, hogy hosszú évek sora óta a levegőben van egy tudat: hogy a függetlenségi és 48-as párt nem kormányképes ellenzék. Illetékes helyről nagyon sokszor hazafiúi indulatból jövő tanácsokat hallottam magam is egyesektől, a kik azt mondották, hogy miért kötjük le erőinket meddőségben, miért nem állunk be a munkába, miért csak akadékoskodunk, miért nem csinálunk olyan programmot, a mely kormányképes és miért nem teszszük igy lehetővé a váltógazdaságot a parlamentben. Ennek az igazán helytelen tannak lett eredménye, hogy, noha a nemzet tökbsége velünk van, velünk érez, még sem a mi zászlónk alá csoportosul. Én ezzel a kérdéssel a ház engedelmével egy kissé foglalkozni kívánok. (Halljuk ! Halljuk!) Czélom az volna, — kimondom nyíltan — hogy kizökkentsem a köztudatból azt a feltevést, mintha mi csak olyan ideákért küzdenénk, a melyek szépek és nemesek, a melyeket azonban megvalósítani nem tudunk, mert nincs elég erőnk. Ennek a köztudatból való kivonása igazán hazafiúi cselekmény. Hiszen ennek a köztudatnak a gyászos eredménye az, hogy 1867-től kezdve a mai napig elvi alapon álló kormányválság nem volt soha! A hatalom kezelése monopóliummá vált. A nép nem igyekezett zászlónkat diadalra juttatni, mert ott volt a tudat, hogy ez kivihetetlen ideák tömege előtt lobog, a melyeket nem lehet megvalósítani. A magyar nép békés természetű, fél a bonyodalmaktól és, fájdalom, ez a köztudat mindinkább belement lelkébe. Egyáltalában nem tudtuk az alapigazságokat az ország érdekében sikerre juttatni. Méltóztassanak elhinni, hogy ez politikai életünknek egy igen nagy rákfenéje. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ha valaki abban a tudatban van, hogy az ő törekvései, vágyai meg nem valósithatók, ha erőtlenségét érzi, ez vágyait letöri és akaratát megbénítja. Ez rendtsen lemondásra vezet, a lemondás pedig a megsemmisülés kezdete. Különösen pedig azért is óhajtom ezt a kérdést egy kissé ventilálni, mert már a mi niszterelnök ur beköszöntő beszédében, ha nem is nyíltan, de a sorok között tényleg rámutatott arra, hogy vannak olyan erők, a melyek a mi akaratunkkal szemben állanak. Én már az indemnitás tárgyalása alkalmával kifejtettem, — talán méltóztatnak rá emlékezni — hogy hazánkban az alkotásnak tényezői a nemzet és a fejedelem. Tagadhatatlan igaz, hogy nagyon sok jogot adtunk az állam fejének, de azt ki kell mondanunk egész nyíltan, hogy arra sem joga, sem ereje nincs, hogy a nemzeti akarattal szembeszálljon. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Joga van neki, nagy és széles, de ezen jogát csakis addig gyakorolhatja, míg az kötelességekbe nem ütközik, mert a hol a kötelesség kezdődik, ott a jog, mint a kötelességen kívül álló tényező, nem vezető eleme tovább a cselekvésnek. Kötelessége az államfőnek, hogy a törvény parancsa és korlátai szerint uralkodjék, viszont az uralkodásra való eszközöket csak a nemzet adhatja meg. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) És ha ez igy van és ha a nemzet nem adja meg ezeket az eszközöket, annak természetszerű következménye, hogy a törvényes uralkodás lehetősége megszűnik. Ha pedig az államfő a törvényes uralkodás lehetőségének megszűnte daczára is uralkodik, ez ellenszegülés a törvények ellen és megsemmisítése annak a jogalapnak, a melyre az uralkodás fel van építve. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én nem szoktam itt a lojalitással előhozakodni, de meggyőződésből mondom, hogy én nem vagyok hajlandó feltenni Magyarország apostoli királyáról, hogy letérjen a legalitás teréről. Nem csak azért, mert megesküdött, hanem azért is, mert ha ő a törvényesség teréről lelép, ezáltal ezt a nemzetet is feloldj alól, hogy a törvények iránt kötelező tisztelettel viseltessék. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A törvény egyaránt kell, hogy kötelezzen mindnyájunkat és azért, a ki a kivihetetlenség tanát állítja fel, a ki el meri mondani, hogy az országgyűlésnek ilyen pártja, mint a függetlenségi és 48-as párt, kormányképtelen, — legyünk tisztában — a legdurvább sértést követi el az államfő személye ellen. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) De meggyalázza a nemzetet is, ha elég gyávának hiszi arra, hogy eltűrje azt, hogy alkotmányellenesen kormányozzák. Ezen tan ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell. Egyet azonban el kell ismerni, s ez az, hogy nem tudjuk megvalósítani. De annak, hogy nem tudjuk megvalósítani, maga a nemzet az oka. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mert mindaddig, a míg a nemzet többsége az ő akaratát nem a mi kezünkbe teszi le, mindaddig, a míg a hatalmat a politika irányításában nem a mi kezünkbe adja, addig a megvalósításhoz nem érhetünk el, mert nekünk, a kik a királylyal szemben is a legalitást követeljük, a legalitás terén meg kell a*