Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-451

126 45Í. országos ülés 190í június 30-án, csütörtökön. ritik a hatalom első tisztviselőjét, hogy e nemzet óhajtására és a nemzet kívánságára azok a szükséges funkcziók hajtassanak végre. Vagy ta]án a hatalom azt várja, hogy mindez mint érett gyümölcs essék az ölébe ? (Mozgás jobbfelöl.) A nemzet pénzügyeinek kezelésénél a régi rossz mind megvan. Mutatkozik ugyan valami kis rendszer, de ugy veszem észre legalább a magam részéről, hogy ez sem mutatkozik másban, mint kölcsönfelvételben. De ha komolyabban megvizsgálom még ezt a parányi rendszerkét is, kitűnik, hogy ez sem egyéb, mint az állam ügymenetébe beilleszkedő szokásos kölcsönvevés. A pénzügyminiszter urnak költségvetésére általánosságban teljesen elégségesnek tartom a pénzügyi bizottság általános jelentésében foglalt siralmas panaszokat, a melyekkel ha számot vetek, merem mondani, hogy azoknál siralmasabbat én sem tudnék elmondani. Sajnálom, hogy a t. pénzügyminiszter ur nincs jelen, bizonyosan sok a dolga, különben megjelent volna. Kern akarok neki tanácsot adni, mert erre hivatottnak, de képesnek sem érzem magam, de minthogy a költségvetésre vonatkozó javaslatom a nemzeti eszme gondolatához tartozik, én bizony véka alá rejteni nem akarom. Lehet, hogy hibás, lehet, hogy tájékozódottsággal sem birok az állami kérdések miként való megoldása tekintetében, de ennek daczára mégis bátor vagyok ezt a gondolatomat kifejteni. Itt van a beruházási kölcsön. Ha as elválasztás a hadi kölcsöntől lehetséges, ez mindenesetre egy szép csomó összeg. Most már a hadi szükségletre és a beruházási szükségletre a t. kormány azt javasolja, hogy kölcsön utján fedeztessék. Természetesen az eddigi gyakorlat szerint a pénzügyi végreháj főhatalom a bank-csoportokkal tárgyal, a melyekkel ezt a kölcsönt le lehet bonyolítani. Egy árva pillantást sem vet a nemzet életére. Mert ha betekintene a nemzet életébe, láthatná, hogy a gombamódra felszaporodott kis pénzintézetek mind zsúfolásig meg vannak terhelve betétekkel, ugy hogy vannak már pénzintézetek, a melyek a betét elfogadását is megtagadják. Miért nem méltóztatik a pénzügyminiszter urnak felhasználni a kedvező alkalmat? Hiszen a kölcsönnek, ha többet nem, felerészét e pénzintézetek legszívesebben átveszik, hogy pedig az országban a kölcsön megoszlása egyenetlenséget ne okozzon, a_ másik részt át fogja venni a nagybirtokosság. És ezáltal először a kibocsátási árkülönbözet nyeresége, másodszor a kamat nem az idegen kezére jut, hanem ittbenn marad. Igaz, hogy az ily nemzeti eszmének megvalósításához körültekintő burger-akaraterő, egy kis fáradság, szorgalom kívántatik. Ezért van az, hogy mi még ott is, a hol kezünkben van a nyereség, kidobjuk, a hol az állam magán segíthetne, azt sem használjuk ki. Ezt kívántam a pénzügyi tárczära nézve elmondani. Áttérek tehát a honvédelmi tárczára, a mely csak appendixe a közös hadügyi költségvetésnek és mert ez így van mindaddig, mig a közös védelem a magyar alkotmány rendes kerékvágásba bele nem jut, nem látom szükségét annak, hiszen a változás is nagyon csekély, hogy a honvédelmi miniszter ur tárczájának egyes tételei felett mélyebb vizsgálatot folytassak. A mi már most a többi tárczát illeti, azok, mint az árva gyermekek a sutban, meghúzódnak. A közös hadügyminiszter ur nagy appetitusától félnek, mert az mindent magához ölel és ők csak a maradékon táplálkoznak. Azonban időszerűnek tartom és azt hiszem, nem megvetendő gondolat, hogy a nevelésügyi tárczánál nem a beszédem keretéhez tartozólag, hanem csak zárjel között megemlítsem, hogy csodálkoznom kell a nevelésügyi kormányzat akaraterejének hiányán azért, hogy 37 esztendő folyt már le, hogy a nemzet az általános hadkötelezettség alapján áll és ugyanennek a nemzetnek, a melynek jellemvonása a vitézség, a katonáskodás, hadi tanszéke az egyetemen ma sincs. Hogy hogyan feledkezhetett meg erről ez a hatalmas nemzet, az előttem megfejthetetlen. Valahányszor lapot veszek a kezembe, mindannyiszor mintha tűt szúrnának a lelkembe, mikor azt olvasom, hogy a ki önkéntes akar lenni, itt és itt jelentkezzék és megtanítom. Tehát a zsidó zugiskolákat bezáratja a kormány, hanem haditudományokba betolakodó idegen pénznyerő zugiskoláit szabadon engedi azért, mert neki iskolája nincs. Ugyancsak a kultuszminiszter ur tárcsáját illetőleg említem meg, hogy, ha emlékezetem nem csal, Szederkényi Nándor a trónbeszédre adandó válaszfelirat tárgyalásánál említette, később Szemere Miklős is felhozta azt, hogy a katonásdiságot az r összes nevelő tanintézetekbe be kellene hozni. Én ezt, mint etnográfus, mint a nemzet történetének figyelemmel kísérője, nagyon szivemre vettem és midőn meggyőződtem arról, hogy ez a nemzet már Ázsiában is birt katonai intézettel, itt azonban még ma sem bir, fájdalom támadt lelkemben, pedig ehhez semmi nagyobb áldozat nem kell, csak az, hogy a nevelési szakban az u. n. esti gimnasztikus tanítás meüé a katonai elemi tanítást is behozzák. Milyen szép volna, mélyen t. képviselőház, ha a labdarúgás, a gimnasztika módjára az ország különböző vidékeiről vetekedve gyűlnének össze azok a katonáskodó gyermekek és gyönyörködtetnének bennünket. (Ugy van! a baloldalon.) Ez egyrészről vajmi kevésbe kerülne, másrészt elősegítené a kétéves katonai szolgálatot, (Ugy van! a baloldalon.) mert ha az a műveltebb, az az iskolába járó fiatalabb nemzedék véralkatánál és ügyszereteténél fogva tanulja a katonáskodást, a tanrendszerhez szükséges könyvek csekélységbe kerülnének. De még mást is elérnénk a katonai nevelésnek ily játékszerű alkalmazásával, mert ekkép Magyarországban egy uj iparág fejlődnék. Nem megvetendő iparág